Best WordPress Hosting
 

Megvannak a részletek Szoboszlai következő meccsének közvetítéséről

Szoboszlai Dominik következő meccsét élőben közvetíti MATCH4 tévécsatorna. A Network4 további két sorsdöntő Bundesliga-mérkőzést ad ezen a hétvégén.

Hogyan juthatunk el egy döglesztő 0-0-tól Malevicsig és Fukuyamáig?

Az egy dolog, hogy Pep Guardiola és az epigonstátuszán végképp túlnőni látszó Mikel Arteta nem bírt egymással a Premier League hétvégi rangadóján, az meg egy másik, hogy mindketten 4-5 középhátvéddel pakolták tele csapatuk kezdőjét a 0-0-ra végződő, helyzeteket is alig-alig hozó mérkőzésen. A Ziccer e heti vendége, a futballisták egyéni képzésével foglalkozó Brodarics Tamás szerint ez még nem a futball halála, ugyanakkor egymásra halmozott kulturális referenciák ide, levegővételig elemzett labdakihozatali sémák amoda, el kell ismerni, amikor egy meccs szimplán nem jó.

Mint ahogyan nem jó az sem, ahogyan Szalai Attila Bundesliga-karrierje kinéz, foglalkoztunk hát egy kicsit ezzel is, és ha már Németországban jártunk, nem hagyhattuk ki sem azt, ahogyan a Dortmund kifilézte a Bayernt a Klassikeren, sem pedig Xabi Alonso döntését a Leverkusenben maradásról.

Harry Kane hónapok alatt Tottenhamet csinált a Bayern Münchenből

A bajorokat irányító Thomas Tuchel 43. tétmeccsen már a 10. vereségét szenvedte el, épp annyit, mint elődje, a sokak szerint érthetetlenül és pont miatta menesztett Julian Nagelsmann 84 találkozón. Szóval jócskán akad gond Münchenben, így Moncz Attilával, a Sport Televízió főszerkesztő-helyettesével és Marosi Gergővel, a Sport24 állandó szerzőjével a Ziccerben arról értekeztünk,

az ősszel még a BL-ben a Manchester City legnagyobb kihívójaként számontartott Bayernnél csak átmeneti a gond, vagy jóval nagyobb a baj,

ugyanis az elmúlt két csúcsmeccsen 26 kapuralövéssel próbálkozott a csapat, ám csak egy találta el a kaput,

A Bundesliga 2023/2024-es szezonját is a Network4 médiacsoport közvetíti

Pénteken a Werder Bremen – Bayern München összecsapással kezdetét veszi a Bundesliga 2023/2024-es szezonja, amelyet ismét a Network4 csoport hoz el a magyar rajongóknak. A médiacég az ARENA4 csatornán és NET4+ SPORT streaming-szolgáltatón keresztül mutatja be a német topliga minden izgalmas momentumát. A kérdés ugyanaz, ami mindig: legyőzi-e valaki a tizenegy éve veretlen Bayernt?