Best WordPress Hosting
 

Akár százmillió forintnak is lába kelhetett a győrsövényházi postán

Több megkérdezett is azt mondta: a bűncselekmény 2016 óta folyhatott, az egyik 78 milliós hiányról tud, a másik szerint viszont a tényleges kárérték akár 100-150 millió forintra is rúghat. Valószínűleg megtakarításokról, illetve a postán értékesített pénzügyi termékről lehet szó.

A helyiek szerint amióta a botrány kipattant, a helyi postaszolgáltatást addig ellátó nőt senki nem látta. Elmondásuk szerint az illető nem helybeli, máshol él, de nemcsak a postát, hanem – a családtagjaival együtt – az egyik helyi boltot is ő üzemeltette. A kultúrház előtt várakozó károsultak egyike is megerősítette: arról értesítették őket, hogy eltűnt a pénzük. Viszont részleteket senki nem akart mondani. Az egyik falubeli úgy véli, sokan félnek, hogy amennyiben nyilatkoznak, vagy feljelentést tesznek, akkor nem, vagy csak jóval később térítik meg a kárukat.

November 23-án a Kisalföld írta meg, hogy bezárt a győrsövényházi postapartner. „Azaz megszűnt a fix postai szolgáltatás a faluban. November 21-től mobilposta érkezik a községbe és felvételi tevékenységet végez a Petőfi utca 50. szám alatt, hétfőtől péntekig, reggel nyolc óra ötven perctől kilenc óra tíz percig. Vagyis a győrsövényháziak rendelkezésére húsz perc áll majd, hogy elintézzék ügyeiket” – szólt a napilap híre.