Best WordPress Hosting
 

Sem a volt szerelmeinket, sem ezt a filmet nem törölnénk soha az emlékeinkből

2024-ben szinte hihetetlennek tűnik, hogy húsz évvel ezelőtt nem nagyon volt menőbb filmrendező Michel Gondrynál. Ehhez képest mikor hallottunk utoljára a francia filmesről? Minket is meglep, hogy tavaly is készült egy filmje Megoldások könyve címmel, amit idén januárban a magyar mozik is bemutattak. 1535 ember nézte meg. Még itt, a 24-en sem írtunk róla egy sort sem.

Igazságtalanul tettük. Gondry egy időben olyan jó filmeket készített, megérdemelné, hogy az újabb, nyilvánvalóan erőtlenebb munkáival is foglalkozzunk.

Már a videóklipjei is örök daraboknak számítanak egy olyan műfajban, amely inkább a pillanatnak szól. Nagyjátékfilmes rendezői pályájának első három filmje pedig az ezredforduló maradandó filmélményei közé tartozik.