Best WordPress Hosting
 

Levideózta egy lány, ahogy fának csapódnak a barátaival egy elbénázott driftelés miatt

Fának csapódott három fiatal Vác közelében egy elbénázott driftelés miatt. Az anyósülésen ülő fiatalember berántotta a kéziféket, csak éppen az autót vezető barátjának felejtett el idejében szólni róla. Egy fiatal lány ült a kocsiban hátul, és a mobiljával videóra is vette a balesetet.

Nsóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta , hogy a terhelt beismerte a bűnösségét és azt mondta, hogy azért húzta be a kéziféket, mert azt hitte, hogy a gépkocsit vezető barátja ezt mondja neki. tak.

A húszas éveiben járó fiatal a barátja autójában utazott tavaly májusban a sofőr melletti ülésen, mögöttük egy lány ült. Az autó vezetőjével éppen azt tesztelték, hogy a kocsi átalakított futóműve hogyan viselkedik a használatban. A lány a hátsó ülésről mobiltelefonjával vette az utat. Az előzetes megbeszélés alapján azt is tesztelni kívánták, hogyan változik meg az autó irányítása és stabilitása, ha menet közben berántják a kéziféket.

Illegális gyorsulások, driftelések elkerülése miatt akciózott a BRFK – itt vannak az augusztusi számok

Negyvennégy alkalommal tartottak ellenőrzést a budapesti rendőrök a főváros útjain a balesetek, az illegális gyorsulások, „driftelések” és engedély nélküli jármű-átalakítások megelőzése, megszakítása és szankcionálása céljából. Az akciók során civil járműveket és kamerás drónokat is bevettek. Az egyenruhások statikusan, illetve mozgó járművekből is mérték a közlekedő gépjárművek sebességét.

A BRFK közleménye szerint 654 esetben került sor valamilyen intézkedésre egy hónap alatt, és ebből 636 alkalommal észleltek sebességtúllépést.

161 helyszíni bírságot, 41 közigazgatási bírságot szabtak ki ezek miatt, valamint kettő szabálysértési feljelentést és 3 közigazgatási jegyzőkönyvet vettek fel. A sebességtúllépésekről összesen 429 leállítás nélküli felvétel készült „Drifteléshez” kapcsolódó szabályszegések miatt egy emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek.

Gyalogosok mellett driftelt egy férfi Sárospatakon, tragédia is történhetett volna

Veszélyes közlekedési szituáció miatt megrémült sárospataki járókelők hívták a rendőröket 2023. augusztus 22-én 13 óra 45 perc körül – olvasható a rendőrség honlapján.

A bejelentés szerint egy kocsi sofőrje a Béla király tér és a Rákóczi út kereszteződésében egy hirtelen manőverrel járművét kanyarodás közben megcsúsztatta, majd sodródni kezdett a járdasziget felé, ahol a gyalogosok erősen megijedtek. A szerencsén és csak centimétereken múlott, hogy a kockázatos attrakció miatt nem sérült meg senki.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszín közelében perceken belül azonosították, majd elfogták a szabálysértés feltételezett elkövetőjét. A fiatalembert a rendőrök előállították a Sárospataki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően a hatóság 40 ezer forint pénzbírsággal sújtotta, és két hónapra eltiltotta a vezetéstől.