Best WordPress Hosting
 

Portóban parádézott, kiütéssel nyert a veszprémi kézicsapat

Rodrigo Corrales bravúros védéseire alapozva a bakonyiak hét perc után már 8-1-re vezettek. A Porto előbb létszámfölényes támadójátékkal, majd nyitott védekezéssel próbálkozott, de a játék képe nem változott, a 23. percben már tíz találat volt a különbség. A hazaiaknak az első félidő hajrájában volt egy 3-0-s sorozatuk, ennek ellenére a szünetben is tízgólos hátrányban voltak.

A második felvonás elején pontosabban kézilabdázott a Porto, mint korábban, de ez az időszak nem tartott sokáig. A negyvenedik percben kilenc góllal vezetett a Veszprém, innen azonban egy újabb 8-1-es sorozatot produkált.

Tíz percig nem lőttek gólt a portugálok, ezt kihasználva a vendégek a vártnál is nagyobb magabiztossággal és fölénnyel győztek.

Remili vezérletével elintézte a Portót a Veszprém

Gyors játékkal kezdett a magyar bajnoki címvédő, amikor ebbe nem csúsztak hibák, akkor 5-1-re ellépett, amikor viszont igen, akkor felzárkózott az ellenfél (5-4). Támadásban és védekezésben is pontosabb volt a Veszprém, amely a folytatásban is nagy lendülettel kézilabdázott, így a portugáloknak a 17. percben 12-7-es állásnál időt kellett kérniük.

Nedim Remili után Hugo Descat szórta a gólokat, ám amikor ismét megtorpant csapatuk, a Porto két percen belül visszazárkózott 16-15-re, írta tudósításában az MTI.

Momir Ilic vezetőedző időkérését követően, az első félidő hajrájában ismét rákapcsoltak a házigazdák, 6-1-es sorozatot produkáltak, így a szünetben magabiztosan vezettek (22-16).