Best WordPress Hosting
 

A vébén vehet revánsot a hollandokon a magyar férfi kézilabda-válogatott

A szerda esti, zágrábi sorsoláson az első kalapból sorsolták Chema Rodríguez csapatát, amely a másodikból kapta a hollandokat, a harmadikból az északmacedónokat, a negyedikből pedig a guineaiakat.

Talán most több szerencsénk volt a sorsolással, mint a korábbi alkalmakkor, vannak a mienknél erősebb csoportok is, de természetesen a célunk, hogy a sajátunkat megoldjuk és minél több ponttal továbbjussunk

– értékelt a vb-sorsolás után Chema Rodriguez, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya.

A határtól 50 km-re játssza vb-meccseit a magyar férfi kéziválogatott

A nemzetközi szövetség honlapja szerint bár a sorsolásra csak szerdán 19.30-tól kerül sor Zágrábban, azt már most tudni lehet, hogy a magyarok a varasdi D csoportban szerepelnek.

További hét csapatot szintén besoroltak egy-egy csoportba, így az is biztos, hogy Ausztriával és Horvátországgal nem kerülhet azonos négyesbe a magyar együttes. A három mérkőzésüket január 15-én, 17-én és 19-én vívják.

A január 14. és február 2. között sorra kerülő világbajnokság házigazdája Horvátország, Dánia és Norvégia lesz.

Kiosztották az utolsó szabadkártyát a 2025-ös férfi kézilabda-világbajnokságra

24rakomet.mk című északmacedón szakportál csütörtöki beszámolója szerint a selejtezőn vesztes csapatok közül Svájc mellett Szerbia, Montenegró, Grúzia és Görögország, továbbá Szaúd-Arábia és Kína is szabadkártyát kért.

Az Európa-bajnoki ötödik helyezett, olimpiai kvótás magyar válogatott kettős győzelemmel búcsúztatta Litvániát a selejtezőben, a jövő szerdán, Zágrábban sorra kerülő sorsolást pedig az első kalapból várja.

A csapatokat nyolc darab négyes csoportba sorsolják, mindegyikből az első három helyezett jut a négy középdöntő-csoportba, onnan pedig az első kettő kerül a negyeddöntőbe.

„Egy szavam sem lehet” – a kézisek kapitánya a KO-győzelem után

Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percig jól játszott a Litvánia ellen 36-23-ra megnyert mérkőzésen, a világbajnoki selejtező vasárnapi visszavágóján.

Az első meccsel ellentétben ezúttal hatvan percig tartottuk a szintet és jól játszottunk, mindent beleadtunk, egy szavam sem lehet

– nyilatkozta a veszprémi találkozó után a spanyol szakvezető.