Best WordPress Hosting
 

Nem árulják el, hogy szabadon engedték-e azt az embercsempészt, aki két ember halálát okozhatta a Ferihegyi úton

A hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé a válaszadást – írta a Belügyminisztérium kérdésünkre, hogy kapott-e korábban amnesztiát az az embercsempész, aki április 18-án balesetet okozott a Ferihegyi úton, melyben két magyar állampolgár életét vesztette. A baleset miatt egy moldáv állampolgárt köröz a rendőrség (korábban egy másik moldáv férfit kerestek, de az ellene kiadott körözést végül visszavonták). A BRFK hét nepáli állampolgár ellen is elfogatóparancsot adott ki segítségnyújtás elmulasztása miatt, ők a moldáv embercsempész autójában utaztak. Az RTL Klub velük kapcsolatban azt közölte, hogy a nepáliakat három nappal a tragikus baleset előtt kitoloncolták az országból, de a jelek szerint hamar újra átjutottak a határon.

A tárcától azt kérdeztük, hogy volt-e már büntetve a tragédiáért a gyanú szerint felelőssé tehető moldáv személy Magyarországon, illetve érintette-e őt a külföldi embercsempészek szabadulását lehetővé tevő, 2023. áprilisi kormányrendelet, amely az embercsempészés bűncselekmény miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről szól.

A Belügyminisztérium álláspontja szerint a törvény pontosan meghatározza, hogy milyen adatigénylőnek továbbíthatnak adatot a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Azt írták:

Nepáliakat keres a rendőrség a Ferihegyi úti halálos baleset okozása miatt

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot. A körözést segítségnyújtás elmulasztása miatt adták ki.

A rendelkezésre álló adatok szerint ők ültek abban a bolgár rendszámú Volkswagen Touaregben, amely 2024. április 18-án 22 óra körül a Budapest XVIII. kerületében, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utca magasságában nekicsapódott egy szemben közlekedő autónak. A vétlen gépkocsit vezető férfi és utasa is meghalt.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, az okozó és utasai után hajtóvadászatot indítottak.

Kétszáz méteren törmelék, olaj – videó a Ferihegyi úti, két ember halálát okozó karambolról

Feszítővágóval kettő személyt az egyik autóroncsból kiemeltünk, körülbelül kétszáz méteren keresztül törmelék, olaj, egyéb folyadékok jutottak a gyorsforgalmi útra

– hallható egy hivatalos személy beszámolója a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Ferihegyi úton történt baleset helyszínén felvett videóján. A szalagkorlátból is megsérült egy száz méteres darab. A felvételeken látszik, hogy a balesetben egy BMW városi terepjáró is érintett volt, mellette két kisebb jármű látható, az egyik gyakorlatilag felismerhetetlenné tört.

A rendőrség közölte, hogy hajtóvadászat folyik a két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozója után. A szerencsétlenség tegnap este tíz óra körül történt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy, a város irányába haladó, bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

Ugyanott történt két karambol Budapesten

Két karambol is történt Budapest XVII. kerületében, a Ferihegyi út és a Pesti út kereszteződésénél – közölte kedden nem sokkal 9 óra előtt a katasztrófavédelem.

Két személygépkocsi, majd egy autóbusz és egy személyautó ütközött össze. A járművek akadályozzák a forgalmat.

Műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre.