Best WordPress Hosting
 

Schmuck Andor újra elmerült a nyugdíjasügyekben: piackutatót alapított

Nyugdíjas Ipsos Kft. néven közös céget gründolt a karrierjét szocialista politikusként indító – az utóbbi időben inkább brutális mennyiségű kólaivással és randevúregényével a bulvárhírekben szereplő – Schmuck Andor Forrai Miklóssal és Schatz Róberttel. Forraihoz olyan vendéglők fűződnek, mint a pasaréti Alessio és a balatonszőlősi Casa Christa, az egykor vízilabdázó Schatz Róbert pedig az egyik tulajdonosa és operatív igazgatója a pr-ral és közvélemény-kutatással is foglalkozó médiacégnek, a CSS Social Marketing Kft.-nek. Az utóbbi referencialistáján található „branding és médiamegjelenés” címke alatt például 2020-ból Szalai Nóra 5perc angol című, állami pénzekkel bőven ellátott sorozata.

A Nyugdíjas Ipsos a cégbejegyzés alapján piac- és közvélemény-kutatással fog foglalkozni, és ahogy a neve mutatja, a szépkorúak helyzetéről akarnak pontosabb képet kapni – válaszolta kérdésünkre Schmuck. Habár sok szó esik a problémákról, szerinte ezen a területen kevés a célzott kutatás, ezért tartja fontosnak, hogy legyen ilyen profilú cég, hogy minél több adatot nyerjenek ki, és annál tisztábban lássunk – összegezte a célt.

Mint mondta, a feladatra a legjobb szakembereket igyekeznek megnyerni, és azt ígérte, ha eredménnyel még nem is, de kutatási tervvel hamarosan jelentkeznek. Ugyanakkor jelezte, hogy nem ő a meghatározó tulajdonos, mindössze 10 százalék a tulajdonrésze a Nyugdíjas Ipsosban.