Best WordPress Hosting
 

Lenullázták a Ferencvárost a döntőben, történelmi arany az Erste Ligában

Fennállása során először lett bajnok a Corona Brasov a jégkorong Erste Ligában, miután a döntő negyedik mérkőzésén is legyőzte az FTC-Telekomot.

A magyar bajnok FTC a döntő első harmadában lőtt három gólt, de már azt a budapesti találkozót is elveszítette 5-3-ra, akárcsak a szombatit 4-0-ra, ráadásul kedden Brassóban is alulmaradt 5-2-re, így a Corona közel került története első bajnoki címéhez.

Veres Nándor / MTI

Imre Bence mentett pontot a Fradinak a Tatabánya elleni bronzcsatában

Az Európa Kupa-elődöntős Ferencváros döntetlent játszott vendégével, a Tatabányával a férfi kézilabda NB I harmadik helye szempontjából fontos vasárnapi mérkőzésen.

A találkozót megelőzően a Tatabánya harmadik, a Ferencváros negyedik volt a tabellán, az egy meccsel kevesebbet játszott fővárosiak lemaradása egy pont volt.

A vendégek kezdték jobban a találkozót (4-7) – amelyet a helyszínen tekintett meg Chema Rodríguez, az olimpiai kvótás férfi válogatott szövetségi kapitánya –, majd a vendéglátók percei és fordítása következett egy 8-1-es periódussal (12-8). Az első félidő hátralevő része kiegyenlített volt, a szünetre egygólos hazai előnnyel vonultak a felek.

Imre Bence az Európa Kupában sem állt le, kilenc gólt dobott a negyeddöntőben

A Ferencváros saját közönsége előtt 32-29-re legyőzte a szlovák Tatran Presovot a férfi kézilabda Európa Kupa negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén.

Jól kezdték a találkozót a hazaiak, hamar megnyugtató előnyre tettek szert, sőt a 19. percre már ötgólosra nőtt a különbség (11-6). Ennek ellenére két találatra felzárkózott a szlovák élvonalban százszázalékos teljesítménnyel listavezető vendég csapat. Térfélcsere után Füzi Dániel szinte azonnal piros lapot kapott, de ez se zavarta meg a Fradit, az utolsó tíz perc elején ismét öttel ment (28-23). A hajrá már nem sikerült túl jól, dudaszó után némi kakaskodás is összejött, de három gól így is megmaradt a zöld-fehérek előnyéből.

A mérkőzés legeredményesebbjeként Imre Bence kilenc, míg Bognár Alex hat gólt szerzett.

Súlyos sérülést szenvedett az FTC balátlövője a Veszprém ellen

A 23 éves balátlövő a szerdai meccs első félidejében, 7–2-es veszprémi vezetésnél vezette a labdát támadásban, amikor a falból kilépő Ligetvári Patrikkal találkozva kitámasztásnál aláfordult a bokája, írta az M4sport.hu portál.

Prainer sérült bokáját a pályán sínbe rakták, majd hordágyon hagyta el a csarnokot.

A mérkőzést végül a Veszprém úgy nyerte meg 37-29-re, hogy ugyan már az első félidőben többször is vezetett nyolc góllal, a Ferencváros visszajött és az 53. perc elején 31-29 volt az állás.

A Fradi kézisei húsz góllal verték az MTK-t

A veretlenül listavezető Ferencváros a papírformának megfelelően simán legyőzte az MTK-t a női kézilabda NB I keddi játéknapján.

A két csapat között már a 20. percben tíz gól volt a különbség (17-7). Furcsa, de a 43-23-as győzelem ellenére az MTK játékosa, Farkas Johanna volt a legeredményesebb játékos a mérkőzésen.

A nap másik meccsén a Győri Audi ETO KC 37-21-re győzött Székesfehérvárott.

Debreceni kézis trükkös lövését választották a BL-hétvége legszebb góljának

A DVSC Schaefflert erősítő Szabó Nina egyik találatát választotta a legszebbnek az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a női Bajnokok Ligája-rájátszásának első mérkőzésein.

A 22 esztendős irányító pályafutása második BL-összecsapásán szerepelt vasárnap és hatszor vette be hazai pályán az elmúlt három esztendő végső győztese, a norvég Vipers Kristiansand kapuját a 29-28-ra elvesztett találkozón.

Az EHF által hétfőn megosztott, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharcok első mérkőzéseinek legszebb góljait rangsoroló videóban Szabó váratlan, lapos lövéssel talált be a címvédő kapuját.

A Fradi kézise lett az év játékosa a német szaklap szavazásán

A nők között a Ferencváros játékosa, Emily Bölk nyerte az év kézilabdázója díjat a német szaklap, a Handballwoche szavazásán.

Az elismerést hétfőn este, a német kézilabda-díjátadón (German Handball Awards) adták át, Bölk egy nappal a Magyar Kupa megnyerése után online mondott köszönetet.

A német válogatott 25 éves csapatkapitánya 2018 és 2019 után harmadszor érdemelte ki az elismerést.

Meghalt Wiesner Tamás, a Fradi Európa-bajnok vízilabdázója

A hazai sportági szövetség honlapja emlékeztetett rá, hogy Wiesner Tamásnak két Európa-bajnoki és egy világkupa-szereplés adatott meg: az 1970-es Eb-n ezüstérmes lett, 1977-ben, a jonköpingi tornán, illetve az 1979-es rijekai vk-n pedig az aranyérmes együttes tagja volt.

A KSI-ből 1968-ban került a Ferencvároshoz, ott töltötte teljes felnőtt játékospályafutását, később pedig két évtizeden át szolgálta a klubot szakosztályvezetőként, amikor a csapat újabb sikerkorszakát élte.



Sorozatban harmadszor nyerte meg a Magyar Kupát a Fradi női kézicsapata

Az FTC 25-23-ra verte a Győrt a női kézilabda Magyar Kupa döntőjében.

A hajrá 22-22-ről indult, és az utolsó percekben a Fradi sokkal pontosabb volt támadásban, hátul pedig Böde-Bíró Blanka a védéseivel elbizonytalanította a győrieket.

A Fradi ezzel sorozatban harmadszor, története során tizenötödször hódította el a Magyar Kupát.

A Fradi pólócsapata állt bosszút az Olympiakoszon

A Ferencváros magabiztos játékkal 11-9-re nyert a görög Olympiakosz ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörének első fordulójában.

A Komjádi Uszodában rendezett összecsapáson a magyar bajnok főként védekezésben nyújtott egészen kiváló teljesítményt, a Vámos Mártont is foglalkoztató görögök a második félidőben közel másfél negyeden át nem találtak be.

A mérkőzés legjobbja Sztilianosz Argiropulosz, az FTC görög klasszisa volt, aki öt lövésből négy gólt szerzett honfitársai ellen.

Összehozták a Fradi kézisei az álomdöntőt a Magyar Kupában

A Ferencváros női kézilabdacsapata 29-25-re legyőzte a Mosonmagyaróvárt a Magyar Kupa elődöntőjében.

Mindkét csapat rettentően túlpörgött a meccs elején, őrült sokat hibázott mindkét fél és az első félidő derekán még mindig csak 8-5 állt az eredményjelzőn a zöld-fehérek javára. Ebből a rohanásból végül az FTC jött ki jobban, a hajrában négy gólra növelte előnyét.

Térfélcsere után végül közelebb tudott zárkózni az MKC, 18-16-nál azonban Allan Heine időt kért és rendet tett a fejekben. Ennek végeredménye lett, hogy minden korábbinál nagyobb előnyt kidolgozva, 24-17-re ellépett a Fradi. Ekkor már várható volt, hogy nem lesz meglepetés, de a mosonmagyaróváriak javára válljon, hogy 26-24-ig még visszakapaszkodtak, de a hajrára ezzel el is fogyott a csapat ereje.

„Imre Bencével Európa egyik legtehetségesebb jobbszélsője játszik nálunk”

Nyártól a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes német Kiel együttesében folytatja pályafutását Imre Bence, a FTC-Green Collect válogatott kézilabdázója.

A Ferencváros honlapja csütörtökön jelentette be, hogy hivatalossá vált az átigazolás, amelyet korábban Sziágyi Viktor is megerősített már a magyar sportsajtóban.

A Ferencváros a szülővárosom klubja, de amikor egy ilyen nagyszerű hagyományokkal, számtalan sikerrel és hatalmas vonzerővel rendelkező klub, mint amilyen a THW Kiel, ennyire akar, az nagy büszkeség.

Elismerte doppingolását a válogatott hokis, kirúgta a Fradi

A zöld-fehérek szerdán közleményben tudatták, hogy a finn születésű, magyar válogatott játékos egy idei mérkőzés után fennakadt a doppingellenőrzésen. A játékos elismerte vétségét, a szakosztály pedig azonnali hatállyal szerződést bontott vele.

A 29 éves Kulmala 2014-ben a finn válogatottal junior világbajnok volt. 2017-ben érkezett Magyarországra, az első két szezonjában a DVTK-t erősítette, és 2019 óta szerepelt az FTC-ben. Négyszeres magyar bajnok.

A mostani idényben 37 találkozón 35 pontot szerzett, 18 gól és 17 gólpassz formájában. A pontokat tekintve a 23., a góllövőlistán pedig a 15. helyen végzett az alapszakaszban. Az Erste Ligában 219 alapszakasz-mérkőzésen lépett jégre, és 239 pontot gyűjtött (112 gól, 127 gólpassz), a rájátszásban 54 összecsapáson 53 pontig (29, 24) jutott. A magyar válogatottban 13-szor játszott, kétszer volt eredményes és három gólt készített elő.

Négyszeres BL-győztes nézte ki magának a Fradi magyar válogatott kézisét

A THW Kielhez igazol Imre Bence, a Ferencváros válogatott kézilabdázója.

A hírt először a Kieler Nachrichten szellőztette meg, de kedden a Sportál is megkérdezte a klub magyar származású ügyvezetőjét, Szilágyi Viktort az átigazolással kapcsolatban.

Amint minden részletben megegyeztünk, és hivatalosan is aláírtuk a papírokat, nyilvánosságra hozzuk Imre Bence szerződtetését

Kicsavarják Lázár János kezéből, és Rogánnak adják a Fraditól szponzorpénzeket megvonó állami céget

Lázár János minisztériuma helyett a jövőben Rogán Antal tárcája alá tartozna a Mahart-Passnave Személyhajózási Kft – írja a hvg.hu egy, a kormány honlapján megjelent rendelettervezetre hivatkozva. Ez az az állami cég, amely körül kisebb politikai botrány tört ki januárban, miután megvonta a korábbi szponzorációs támogatást a Ferencváros női kézilabda-csapatától.

Kubatov Gábor Fradi-elnök, a Fidesz országos pártigazgatója és alelnöke akkor, január végén mindezt úgy kommentálta, hogy

hátba szúrták a női kéziseket,

„Ameddig nem egyenlőek a feltételek…” – Curtis nehezen élte meg az Újpest-Fradi 0-5-öt

Leszarom az eredményt… ameddig nem egyenlőek a feltételek, felesleges a latolgatás!

– ezzel foglalta össze a Dózsa-szurkoló Curtis, hogy az Újpest hazai pályán szenvedett ötgólos verést a Ferencvárostól az NB1 22. fordulójában. A nemrég Kubatov Gábor mellett pózoló rapper szomorúságát azonban elhalványította, hogy négyéves kisfia is vele tartott a rangadóra.

„A kisfiam első derbije volt 4 évesen. És amit láttam a szemében, és amit éreztem, és amit átéltünk ketten a táborban, azt már nem veszi el senki tőlünk, kisfiam. Nagyon szeretlek, és tudom, hogy te is át fogod élni a legnagyobb újpesti sikereket, ahogy anno én is átéltem!”

Az Olympiakosz elleni párharcon nem nagyon látszott, hogy előrébb lépett volna a Fradi

Az őszi veretlenül megvívott csoportkör, az egyenes kieséses szakasz újbóli elérése után nem is kiesés ténye a fájó, azt tekinthetjük a két csapat játékoskeret minősége közti papírformának. A jövőre nézve sokkal inkább a magyar bajnok Groupama Arénában mutatott játékának reménytelensége az aggasztó. A Ziccerben ezúttal Hajdu Attilával, a Ferencváros korábbi tízszeres válogatott kapusával, és Marosi Gergellyel, a Sport24 állandó szerzőjével a párharc tanulságait boncolgattuk. Azt, hogy

180 perc alatt miért nem sikerült tiszta gólhelyzetet kialakítaniuk a zöld-fehéreknek?

Edzői mankó hiánya, vagy az ellenfél kvalitása miatt nem tudták a Fradi-játékosok földön kihozni a labdát, és követtek el tucatnyi ki nem kényszerített – vagy éppenséggel kikényszerített – hibát?

„Azt hiszem, nagyon sok sikerben lesz részem” – Szlovéniába igazol a Fradi kézise

Bognár Alex nyáron a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától a szlovén RK Celje együtteséhez szerződik.

A 26-szoros szlovén bajnokcsapat honlapjának hétfői beszámolója szerint az irányítóként és balátlövőként is bevethető játékos szerződése három évre szól majd.

Remek érzéseim vannak, várom a következő három évet, és azt hiszem, nagyon sok sikerben lesz részem. Már nagyon várom, hogy itt játszhassak, és remélem, hogy fejlődni fogok

Megjött a segítség, továbbjutott a Fradi a BL-ben

A hatodik helyen továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből az előző szezonban döntős Ferencváros.

Ez azzal vált biztossá, hogy a dán Esbjerg nyerni tudott Bukarestben az utolsó fordulóban.

Az FTC nemrég még továbbjutást érő győzelmet aratott a román fővárosban, ám mivel elveszítette utolsó két csoportmeccsét, így nem a saját kezében volt a sorsa. A Rapid közben nyert egy kötelező meccset, ám zárásképp kikapott otthon 33-24-re, ami megpecsételte a román csapat sorsát.

Kikapott Franciaországban, még ki is eshet a Fradi a BL-ből

Óriási csatában, 25-24-re kikapott a francia Metz otthonában a Ferencváros női kézilabdacsapata, amely így még ki is eshet a csoportkört követően. Egy napig izgulhat a tavalyi Bajnokok Ligája-döntős, vasárnap rendezik ugyanis a Bukarest-Esbjerg találkozót, a románoknak nyerniük kellene, hogy megelőzzék a Fradit.

Tavaly az FTC csodával határos feltámadást produkált a Metz elleni negyeddöntős párharcban, a hat góllal elveszített első meccset követően idegenben héttel nyert és jutott be aztán a Final Fourba, majd meg sem állt az ezüstig. Azóta már találkozott egymással a két csapat, a csoportkör első fordulójában a franciák átgázoltak a Ferencvároson.

Ezúttal 6-6-ig szoros volt a mérkőzés, és bár az FTC szaladt az eredmény után, rendre utolérte ellenfelét. Az első félidő közepén azonban leblokkolt a magyar csapat, a hazaiak pedig ötgólos előnyt dolgoztak ki a szünetig (14-9).