Best WordPress Hosting
 

„Egy korszak lezárul” – távozik a Fradi hokisainak csapatkapitánya

A Ferencváros jégkorongcsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a csapatkapitány, Nagy Gergő. A 34 éves, 185-szörös válogatott támadó 2018 óta erősítette az FTC-t.

Egy korszak most lezárul, Nagy Gergőnek köszönjük a Ferencvárosért tett minden erőfeszítését

– írták.

Már csak egy meccsen irányítja a válogatottat az edző, akit bohócnak neveztek

Már csak egyetlen mérkőzésen irányítja a magyar jégkorong-válogatottat Don MacAdam, közölte az MTI.

A 73 éves szakembernek nehéz éve van, mert miután Kevin Constantine helyére kinevezték, nem sikerült kiharcolni az olimpiai részvételt – végül azonban a fehéroroszok kizárásával nyár végén mégis lehet folytatni a kvalifikációt. Ezután a meghatározó játékosnak számító Bartalis István a rossz körülményekre hivatkozva lemondta a válogatottságot.

A lengyelek elleni felkészülési összecsapásokon, két héttel a vb előtt nagyon gyengén játszott a csapat, Sofron István szerint pedig sokan temették őket, sőt a kieséstől tartottak. Bolzanóban, a harmadik fordulóban, a románok elleni vereség után Galló Vilmos élő televíziós interjúban bohócnak nevezte MacAdamet és kritizálta őt.

„Szerencsére jó nagy golyói vannak az egész brigádnak” – alig találták a szavakat a hokiválogatott tagjai

A magyar jégkorong-válogatottnak egyből sikerült a feljutás, miután a csapat megnyerte a bolzanói divízió I/A-s világbajnokságot.

A 17 székely hokissal felálló Románia elleni, váratlan vereség, valamint Galló Vilmos kifakadása – a csatár bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt – után a csapat megmutatta, hogy milyen karakterrel rendelkezik, és legyőzte a két legnagyobb riválist: Olaszországot hosszabbításban 3-2-re, a nagy mumus Szlovéniát pedig 2-1-re. A mérkőzés után Galló nyilvánosan is bocsánatot kért, míg a csapatkapitány Erdély Csanád a csapat szívét dicsérte. A vb második leghatékonyabb kapusa, a 95 százalékkal védő Bálizs Bence azonban mást is említett.

Szerencsére jó nagy golyói vannak az egész brigádnak! Ezt büszkén ki lehet jelenteni. Amikor kellett, okosan tudtunk játszani és rá tudtunk kapcsolni, tudtunk küzdeni az utolsó pillanatig. Mindenkinek meg volt a szerepe és mindenkire büszke vagyok egytől egyig

„A tudásszintje jobb volt a szlovén csapatnak, de a szíve nem volt nagyobb, mint a miénk” – a csapatmunka hozta meg a feljutást a hokiválogatottnak

Tavaly kiesett ugyan az A csoportból a magyar jégkorong-válogatott, most azonban egyből sikerült a feljutás, miután a csapat megnyerte a bolzanói divízió I/A-s világbajnokságot.

A 17 székely hokissal felálló Románia elleni, váratlan vereség, valamint Galló Vilmos kifakadása – a csatár bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt – után a csapat megmutatta, hogy milyen karakterrel rendelkezik, és legyőzte a két legnagyobb riválist: Olaszországot hosszabbításban 3-2-re, a nagy mumus Szlovéniát pedig 2-1-re.

A tudásszintje jobb volt a szlovén csapatnak, de a szíve nem volt nagyobb, mint a miénk. Brunya (ez Bálizs Bence beceneve) frenetikus volt a kapuban. Összekovácsolt minket ez az egy hét, ezt még nagyon sokszor vissza fogjuk nézni

Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott

Története során először győzte le tétmeccsen a magyar jégkorong-válogatott Szlovéniát, és ezzel feljutott az A csoportba. A divízió I-es vb utolsó meccsén Hári góljával vezettünk, majd a szlovénok a második harmadban egyenlítettek, amikor Ticar a jégen térdelve húzta be a korongot. Bálizs fantaszikusan védett, és az utolsó felvonásban egy emberelőnyt Papp révén kihasználtunk, ez a gól pedig feljutást ért. Mellettünk a szlovénok is feljutottak, Dél-Korea pedig búcsúzott ettől a divíziótól.

The post Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott first appeared on 24.hu.

Hoki-vb: Magyarország-Szlovénia 1-0 (élő)

A magyar jégkorong-válogatott még sosem győzte le Szlovéniát tétmeccsen. Ha ez most sikerül a bolzanói divízió I/A-s világbajnokság utolsó meccsén, akkor a magyar csapat feljut az A csoportba, a világ legjobb válogatottjai közé.

Divízió I/A jégkorong-világbajnokság, 5. forduló:

Magyarország – Szlovénia 1-0

Ha legyőzi nagy mumusát, visszajut az A csoportba a magyar hokiválogatott

Óriási meccset játszott a magyar jégkorong-válogatott a házigazda olaszokkal a divízió I-es jégkorong-világbajnokságon, és Varga Balázs hosszabbításban szerzett góljával 3-2-es győzelmet aratott.

„Nem figyeltem, hogy hogyan vettem át a korongot, Háritól nagyon jól kaptam, csak arra, hogy valahogy a kapus mellett tegyem el. Remélem, a végén feljutást ünnepelhetünk” – mondta az MTI-nek az első vébéjén szereplő, és két gólnál járó Varga, aki a finn élvonalban légióskodik.

Ahhoz, hogy szombat este ünnepelhessen a magyar válogatott, az kell, hogy legyőzze Szlovéniát, amely az utolsó fordulónak már úgy vághat neki, hogy jövőre biztosan az A csoportban, a világ legjobb 16 csapata között szerepelhet.

Óriásit harcolt, hosszabbításban verte az olaszokat a hokiválogatott

Sofron István letöltötte egy találkozóra szóló eltiltását, amelyet térdelés miatt szabtak ki rá. Don MacAdam szövetségi kapitány az első két fordulóban alkalmazott támadósorokat küldte jégre, az őt korábban bohócnak nevező Galló Vilmos a harmadik trióba került. Fejes Nándor fejsérülés miatt már nem játszhat a tornán, így a védőpárok módosultak.

A kapuban negyedszer is Bálizs Bence kezdett, a túloldalon pedig az a Damian Clara, akinek NHL-es játékjogát tavaly az Anaheim Ducks foglalta le.

Hamar kiderült, hogy a két csapat nem szívleli egymást, rengeteg volt az ütközés. Garát Zsombor a támadóharmadban gáncsolt feleslegesen, őt is kiállították, ám a második hátrányt is sikerült kivédekezni. Ahogy kijött a szorításból a magyar válogatott, emberelőnyhöz jutott, de ez is kihasználatlanul maradt. Tovább nőtt a feszültség, ezt páros kiállítással igyekeztek megfékezni a bírók. Az első húsz percben 10-4 volt a kapura lövés a hazaiak javára, írta tudósításában az MTI.

Ismét nyertek a románok, pénteken még nem juthat fel a magyar hokiválogatott

A 17 erdélyi magyarral felálló románok két vereség után szerdán jobbnak bizonyultak a magyaroknál. A péntek kora délutáni összecsapáson Roberto Gliga a 15. percben szerzett vezetést, míg a második harmad hajrájában a magyarok ellen győztes gólt ütő Sándor Székely Ottó is betalált.

A záró felvonás gyors dél-koreai góllal indult, majd An Dzsin Huj emberelőnyös távoli lövésével az 54. percben 2-2 lett. Ráadásul újabb ázsiai fór következett, ám Péter Balázs emberhátrányban szép gólt lőtt.

A csíkszeredai csatár a magyarok ellen is betalált két napja. A hajrában hiába támadott Dél-Korea, nem szerzett pontot, így közel került a kieséshez.

Lehet, hogy még jókor is robbant a feszültségbomba a hokiválogatottnál

Rég beszéltek annyit a magyar jégkorongról, mint most, ám ez ebben az esetben inkább negatívum: a bolzanói divízió I/A-s világbajnokságot két győzelemmel kezdő válogatott a harmadik meccsén váratlan vereséget szenvedett Romániától. A túlnyomó többségében erdélyi hokisokra építő romániai csapat sikere azért is okozott szenzációt, mert tétmeccsen Románia legutóbb több mint 27 éve győzte le Magyarországot.

A meccs után a jégen kívül is meglepő dolog történt: Galló Vilmos bohócnak nevezte a szövetségi kapitányt, Don MacAdamet. A szövetség közleményben közölte, hogy ez sportemberhez méltatlan, majd a játékos bocsánatot kért a nyilatkozatáért, de a történtek tematizálják most a jégkorongos közeget.

Szigetváry Zsolt / MTI

A hokiszövetség szerint nem váltották le Don MacAdam szövetségi kapitányt

A magyar szövetség azok után reagált közleményben, hogy a Nemzeti Sport értesülése szerint MacAdam helyett Kiss Dávid, a válogatott másodedzője, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője veszi át a válogatottat az utolsó két meccsre.

„A magyar férfi jégkorong-válogatottat továbbra is Don MacAdam szövetségi kapitány irányítja, közösen a két másodedzővel, Szilassy Zoltánnal és Kiss Dáviddal az eddig felosztott szerepek szerint.

Az edzői stáb és a játékosok most együttesen azért küzdenek, és kizárólag arra fókuszálnak, hogy a következő két mérkőzést sikerrel vegye a csapat a világbajnokságon

„Majd a pályán kell megmutatni” – a hokiincidens után Galló Vilmos azt ígéri, 200 százalékon fog menni

„Mindhárom meccsen jó sorunk volt, és ezzel nem is volt probléma senki részéről sem. Nemes Mártonnal és Sárpátki Tamással is nagyon jó volt játszani, csomó helyzetet alakítottunk ki. Nyilván nem mentek be annyira pont azokon a meccseken, de bíztam benne, hogy ezt így visszük tovább, és tudunk majd erre építeni a vb során. Sajnos a szerdai meccsen picit meg lettek kavarva a dolgok, ami szerintem már az egész csapatot frusztrálta egy kicsit, és talán emiatt is történt, ami történt” – nyilatkozta a vb-t közvetítő Sport TV-nek Galló Vilmos.

Azt mondta, ő úgy érzékelte, hogy nem csak benne, hanem a csapat nagy részében is volt egy frusztráció, ami talán belőle jött ki a legjobban a románok elleni váratlan 2-1-es vereség után.

„Úgy éreztem, hogy sokáig mindig le próbálnak nyomni, és amikor kivettek az emberelőnyből, úgy éreztem, az volt az utolsó csepp. De természetesen mindent megmutattam, próbáltam úgy játszani, ahogyan csak tudok a románok ellen is. Szerintem egy jó meccset játszottunk, és nagyon szerencsétlenül alakult, hogy kikaptunk. Csomó helyzetünk volt, egy jó napon simán nyernünk kellett volna a meccset. Nem volt szerencsés pont a meccs után, a meccs hevében egy ilyen interjút adni.

„Jössz le a pályáról, az orrod elé tolják a mikrofont és mondasz meggondolatlan dolgokat”

Erdély Csanád szerint sikeresen lezárta a magyar jégkorong-válogatott a Galló Vilmos nyilatkozatából fakadó konfliktust.

A hokis szerdán a Románia ellen elszenvedett vereséget követően bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt, amiért bocsánatot kért, de értelemszerűen nagy felháborodást okozott. Erdély a Sport TV-nek adott nyilatkozatot, ahol egy kicsit megpróbált kontextust adni a történteknek.

„Kulisszatitkokat nem szeretnék elmondani, én a Vilit gyerekkorom óta ismerem, egy korosztály vagyunk, úgy ismertem meg, hogy egy nagyon emocionális, és mindent a csapatért beáldozó játékos. Nagyon szeret együtt pulzálni a meccsel, és már láttuk sokszor, hogyan tud küzdeni, az példaértékű. Ebből kifolyólag, hogy ez fájó vereség volt, gyors felindulásból, és nagyon meggondolatlanul cselekedett utána az interjú során. Amit nyilatkozott, az nyilvánvalóan nem elfogadható.

„A problémákat az öltözőben kellett volna rendbe tennünk” – Galló Vilmos bocsánatot kért a kapitánytól, amiért lebohócozta

Galló Vilmos, a magyar jégkorong-válogatott játékosa csütörtökön a Facebook-oldalán jelentetett meg egy közleményt, amiben bocsánatot kért Don MacAdam szövetségi kapitánytól, akit a bolzanói divízió I/A-s világbajnokságon, a Románia ellen elszenvedett vereséget követően bohócnak nevezett.

„Ezúton szeretnék bocsánatot kérni a nyilvánosság előtt tett interjúm miatt a szövetségi kapitánytól.

A problémákat mindenképp az öltözőben, négy fal között kellett volna rendbe tennünk.

„Sportemberhez méltatlan” – reagált a magyar szövetség arra, hogy a válogatott játékosa lebohócozta a szövetségi kapitányt

Váratlan vereséget szenvedett a magyar jégkorong-válogatott a bolzanói dívízió I/A-s világbajnokságon, ugyanis 2-1-re kikapott a többségében székely hokisokra épülő Romániától. A román csapat tétmeccsen több mint 27 éve, 1997. március 28-án győzte legutóbb a magyar válogatottat.

A találkozót követően egészen meglepő nyilatkozatok hangzottak el magyar oldalon, Galló Vilmos például lebohócozta Don MacAdam szövetségi kapitányt, és azt mondta, hogy kiteszi a szívét-lelkét a pályára, de MacAdam minden egyes mérkőzésen próbálja „levinni a mélybe”, az is felidegesítette, hogy kikerült az emberelőnyös sorokból. De a kapus, Bálizs Bence is rossz öltözői hangulatról beszélt. A szokatlan reakciókra később a szövetség is reagált, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint:

A magyar jégkorongcsalád valamennyi tagja csalódott a szerdai vereség miatt. Galló Vilmos nyilatkozata profi sportemberhez méltatlan volt. Bármi is történt a szerdai mérkőzés előtt az öltözőben, az a válogatott belügye. Az edzői stábnak és a játékosoknak közösen kell megtalálniuk az utat, ami kivezet abból a frusztrációból, amit ez a vereség okozott. A szakmai stáb és a válogatott tagjai közösen dolgoznak azon, hogy a feszültségeken túllépve a hátralévő két mérkőzésen ugyanúgy a rá jellemző szívvel és akarattal játsszon a magyar csapat.

„Sajnos a szövetségi kapitány egy bohóc” – váratlanul kifakadt a magyar hokiválogatott csatára

A 2-1-es vereséget követően az M4 Sport először Galló Vilmost szólaltatta meg, aki meglepő módon nekiesett MacAdamnek.

Sajnos a szövetségi kapitány egy bohóc, nem tudok ezzel mit csinálni. Próbálom a szívemet-lelkemet kiadni a meccseken, de minden egyes mérkőzésen csak próbál levinni a mélybe

– mondta.

Váratlan pofont kapott Romániától a magyar hokiválogatott

A román együttes tétmérkőzésen legutóbb több mint 27 éve, 1997. március 28-án, az észtországi C csoportos vb-n tudta legyőzni a magyarokat, akkor 2-0 lett, míg barátságos találkozón 2011. december 16-án Csíkszeredában 4-1-re.

Jégkorong, divízió I/A-vb, 3. forduló

Magyarország – Románia 1-2 (0-0, 0-0, 1-2)

Eltiltották a magyar hokiválogatott kiállított csatárát

A torna fegyelmi bizottsága azok után döntött így szerda délelőtt, hogy felvételről megvizsgálta a magyar válogatott csatárának térdelését a keddi, dél-koreaiak elleni, 6-2-es győzelemmel zárult mérkőzésen.

Sofron – aki a 17. percben vezetést jelentő gólt ütött – ütközött egyik ellenfelével a pálya középső részén, és videózást követően kapott végleges kiállítást. A szabályok értelmében már nincs automatikus eltiltás ilyen büntetésnél, a szankcióról általában másnap döntenek az illetékesek.

„Sajnos nem játszhatok, mert egy meccs eltiltást kaptam” – jegyezte meg szomorúan az MTI-nek.

Öt percnyi emberelőny alatt nem talált be a hokiválogatott, aztán mégis megszórta ellenfelét a vébén

A magyar jégkorong-válogatott 6-2-re verte a dél-koreai csapatot a divízió I/A-világbajnokság keddi játéknapján.

Villámgyorsan hátrányba került a magyar csapat, amely után beszorította ellenfelét, de képtelen volt gólt lőni. Pedig egy durva végleges kiállítás miatt öt percig emberelőnyben is játszott Don MacAdam szövetségi kapitány csapata. Végül sikerült az első harmadban fordítani, előbb Erdély Csanád lőtt közelről egy gólt, majd a hajrában Sofron István érkezett jól egy korongra, szép testcsel után pedig betalált.

A második harmadot Bálizs két óriási védéssel kezdte, megleptek minket a koreaiak, de utána valóságos gála vette kezdetét. A játékrész első emberelőnyében végre gólt tudott ütni a magyar válogatott, Stipsicz Bence távoli lökete akadt be, aztán Sebők Balázs is ütött egy ugyanilyet. Dicséret illeti Erdélyt, aki kiválóan zavarta a kapust annak érdekében, hogy ezek be is akadjanak. Megtört az ellenfél, Mihály Ákos is betalált, amivel már 5-1-re vezettünk, így időt kértek az ázsiaiak és kapust is cseréltek, de Li Jon Szeung sem védte Erdély közeli lövését.

Hajrában ütött üres kapus gól is kellett a megnyugtató magyar hokigyőzelemhez

„Merjünk álmodni!” – ezzel a szlogennel és az élvonalba visszajutás reményével vágott neki az ötfordulós tornának a magyar válogatott, amely tavaly még a 16 csapatos elitben szerepelhetett. Bolzanóba közel ötszáz szurkoló kísérte el a csapatot és teremtett egészen kiváló hangulatot.

A japánok ellen volt törlesztenivaló: február 10-én Budapesten nyertek az olimpiai selejtezőben, és ha nem zárják ki utólag a fehéroroszokat, akkor a magyar csapat búcsúzott volna a kvalifikációtól.

A kapuban a norvég élvonal legjobbjának választott Bálizs Bence kezdett. A lett-dán bírópáros gyorsan kiosztott egy-egy kiállítást, majd a japánok több mint másfél perces kettős hátránya alatt nem sikerült betalálni. Azonos létszám mellett viszont Szabó Bence kipattanóját a húszéves Varga Balázs ütötte be közelről a nyolcadik percben. A folytatásban jól birtokolta a pakkot a magyar csapat, kevés esélyt adott ezzel riválisának. A szünet előtt Sofron István kiállítását sikerült kivédekezni, írta tudósításában az MTI.