Best WordPress Hosting
 

Francis Ford Coppolát azzal vádolják, hogy statisztákat próbált megcsókolni a Megalopolis forgatásán

Francis Ford Coppola évtizedek óta próbálta tető alá hozni új filmjét, a Megalopolist, melyet végül saját zsebéből forgatott le – ehhez még a szőlőültetvényeit is eladta. A rendezőt néhány nappal a film cannes-i bemutatója előtt azzal vádolták meg stábtagok, hogy a forgatáson statisztákat próbált megcsókolni – írja a New York Times.

Azt az Apokalipszis most elhíresült forgatási körülményei óta tudni lehet, hogy a rendező elég elszánt, ha a filmjeiről van szó – annak idején a hathetesre tervezett forgatás tizenhat hónapra húzódott, a szélsőséges időjárás, a színészekkel való folyamatos konfliktusok és egy szívroham is megnehezítette a munkát. Bár több szereplő, köztük Adam Driver, pozitívan nyilatkozott a Megalopolis készítésével kapcsolatos tapasztalatairól, más források a Guardiannek úgy fogalmaztak, majdnem olyan feszült és kaotikus volt a forgatás, mint az Apokalipszis mostté. Egyebek mellett a lap több forrása kifogásolta Coppola nőkkel szembeni viselkedését a forgatáson.

Állítólag többször az ölébe húzott a női szereplőket, egy éjszakai klubjelenet során pedig a szemtanúk szerint bejött a forgatásra, és megpróbált megcsókolni néhány hiányos öltözetű női statisztát. Elmondása szerint „próbálta őket hangulatba hozni”.

Élő közvetítés halottakról és az utolsó utáni tangó – indul a világ legfontosabb filmfesztiválja

Megalopolis

Nagyon nehéz egyetlen filmet kiemelni az idei cannes-i premierek közül, de ha pisztolyt szorítanának a fejünkhöz, akkor Francis Ford Coppola visszatérő rendezésére esne a választásunk. A Megalopolis első előzetese éppen kedden, a fesztivál nyitónapján jelent meg. Ebből már valamelyest képet alkothatunk az elegáns semmitmondással egyszerűen csak „meseként” aposztrofált filmről, amelyben a jövő építésze a klímakatasztrófában félig megsemmisült New York városát építené újra. Meglehet, rosszul értelmezzük a történetet, abban ugyanis megelevenedő kőszobrok, dühös tüntetők és német expresszionista színházat idéző előadások is lesznek.

Benne van a pakliban, hogy a Megalopolis, amelyre Coppola a fél vagyonát ráköltötte, forgatókönyvét pedig a nyolcvanas években kezdte el írni, szóval ez a roppant, disztópikus vízió egyszerűen borzalmas lesz.

Itt a Keresztapa rendezőjének új filmje, a Megalopolis első előzetese

Negyven éven át dolgozott legújabb filmjén, a Megalopolison Francis Ford Coppola, a Keresztapa-filmek, illetve az Apokalipszis most rendezője, most pedig a világ karnyújtásnyira került a végeredménytől, hiszen május 17-én, pénteken a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatkozik a munka, amire mindenki várt.

A részben a Magyar Rádió egykori épületegyüttesének ikonikus, de mégis lebontásra ítélt stúdiójában, a 22-esben rögzített filmzenével kísért munkához most itt az első előzetes, amiből egyértelművé válik:

az egy elképzelt, modern, utópisztikus Amerikában játszódó filmben szinte egymást érik a szemet gyönyörködtető jelenetek, amiket egy-egy tüntetés képe szakít csak meg:

Winona Ryder menthette volna meg a harmadik Keresztapa-filmet

A világ egyik legjobb filmjének tartott Keresztapa (1973) megjelenése után azonnal elképesztő sikerrel vette be a mozipénztárakat, és az első pillanatban kultfilmmé vált. Ugyanezt az épp ötven éve született második részről is elmondhatjuk, a trilógia 1990-ben debütált zárófelvonás azonban sokaknak már keserű szájízt okozott, köszönhetően részben annak, hogy a nemrég Budapesten is feltűnő Francis Ford Coppola úgy döntött: Mary Corleone szerepét lányára, a később elsőrangú rendezővé (Öngyilkos szüzek, Elveszett jelentés, Marie Antoinette) vált Sofiára bízza.

Lehetett volna ez másként is – írja a Collider, ami cikkében kifejti:

Maryt az eredeti tervek szerint Winona Ryder kapta, ő azonban alig néhány órával az első, Rómában induló forgatási nap előtt lépett vissza,