Best WordPress Hosting
 

Hat és fél éves börtönbüntetést kapott Fürst György, a VI. kerület volt MSZP-s alpolgármestere

Első fokon bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, akit a fővárosi parkolási pénzekhez kapcsololdó bűncselekményekkel vádoltak meg. Fürstöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették – írta a Telex, hozzátéve, hogy Fürst elhíresült Rolls Royce gépkocsiját (ami az egyik cégének nevén volt) 19 millió forintért értékesítették, a bevételt azonban visszatartják a pénzbüntetés biztosítására.

A per 24 vádlottjából rajta kívül még 22 embert találtak bűnösnek, főként bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelésben vagy adócsalásban. A kimért börtönbüntetések mértéke másfél év és 6,5 év között szóródott, jelentős részben felfüggesztve.

A per elsőrendű vádlottja, Fürst György korábban a VI. kerület vagyongazdálkodásért felelős MSZP-s alpolgármestere volt, majd a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője és tulajdonosa lett. Fürstöt 2010-ben gyanúsították meg, majd 2016-ban hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények vádjával kezdődött büntetőper ellene és 23 társa ellen.