Best WordPress Hosting
 

„Haiti vagy mindannyiunk paradicsoma lesz, vagy mindannyiunk pokla”

Míg a Karibi-térség és Amerika egyik legveszélyesebb helyének tartott Haiti vezetője, Ariel Henry Kenyába utazott – hogy az országát uraló bűnbandák elleni fellépés jegyében egy afrikai közreműködéssel tervezett biztonsági misszió Haitira telepítéséről tárgyaljon – a miniszterelnöki és megbízott elnöki címet is birtokló politikus megbuktatása érdekében összeálló bűnözői csoportok több ezer rabot szabadítottak ki az ország két legnagyobb börtönéből szombat éjjel.

A főváros, Port-au-Prince túlzsúfoltságáról ismert börtönében a hétvégéig közel 4 ezer bűnözőt tartottak fogva, akik közül a hétvégén több mint 3500 rab nyerte vissza a szabadságát, miközben az ország második legnagyobb börtönéből, a fővárostól 13 kilométerre található Croix des Bouquets-ből is 1400 elítélt szökhetett meg.

Válaszul a kormány Ariel Henry távollétében vasárnap 72 órás szükségállapotot hirdetett, és este 8 órától kezdődő éjszakai kijárási tilalmat is bevezetett a Hispaniola szigetének nyugati oldalán fekvő ország egész területén.