Best WordPress Hosting
 

Kórházba került Harvey Weinstein, miután hatályon kívül helyezték az ellene szóló ítéletet

Kórházba került Harvey Weinstein, mindössze néhány nappal azután, hogy a New York-i bíróság eljárási hibákra hivatkozva hatályon kívül helyezte a szexuális bűncselekmények ügyében ellene született, 2020-as ítéletet. A volt filmproducer szóvivője a Varietynek azt nyilatkozta, Weinsteinnek számos egészségügyi problémája van, magas vérnyomástól kezdve szívbetegségig. A szervezete valószínűleg rosszul tolerálta az utazást a New York állami Mohawk fegyházból a városi bíróságra.

Weinstein ügyvédje az AP hírügynökséggel azt közölte, védencét egyelőre a New York-i Bellevue kórházban tartják megfigyelés alatt.

Csütörtökön hatályon kívül helyezték a Weinstein ellen New Yorkban meghozott ítéletet, amely 23 év börtönbüntetéssel sújtotta szexuális bűncselekmények miatt. Még nem tudni, indul-e új eljárás az ügyében New Yorkban. Börtönbüntetését így egészségi állapotának javulása után Kaliforniában folytatja majd, ahol egy másik tárgyaláson, ugyancsak szexuális zaklatási ügyekben 16 évre ítélték.

Eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezték Harvey Weinstein ítéletét

A New York-i legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a Harvey Weinstein elleni, 2020-as, szexuális bűncselekmény ügyében hozott ítéletet – írja a New York Times. A több mint száz nő által vádolt amerikai producer ügye vezetett anno #MeToo mozgalom kibontakozásához.

Weinsteint korábban 23 év börtönre ítélték szexuális zaklatások miatt. A fellebviteli bíróság ma reggel 4-3 arányban úgy döntött, hogy eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezi az ítéletet.

Az egyik ilyen hiba volt a bírák szerint, hogy a Weinstein ügyében eljáró bíró megengedte az ügyészeknek, hogy tanúként beidézzenek olyan nőket is, akik azt állították, hogy a producer bántalmazta őket – de akiknek a vallomásai nem képezték részét a pernek. A fellebviteli bíróság tehát arra jutott, hogy Weinstein nem részesült tisztességes eljárásban, mert tárgyalása nemcsak az általa elkövetett bűncselekményekről, hanem a múltbeli magatartásáról is szólt.

Julia Ormond szexuális zaklatás miatt beperelte Harvey Weinsteint

Julia Ormond szexuális zaklatással vádolja és perli Harvey Weinsteint, írta meg a New York Post. A brit színésznő egyben pert indított az őt képviselő ügynökség, a Walt Disney Company és a Miramax ellen is, amiért lehetővé tették, hogy a visszaélés megtörténjen, és miután tudomást szereztek a történtekről, nem megfelelő módon reagáltak rá. (A Walt Disney Company a kilencvenes években vásárolta meg a Miramaxot – a filmgyártó irodát, amit Weinstein a testvérével alapított 1979-ben.)

Ormond szerdán nyújtotta be a szükséges dokumentumokat a New York-i legfelsőbb bíróságon. Ezekben az áll, hogy a kegyvesztett filmproducer – aki jelenleg 23 éves börtönbüntetését tölti nemi erőszak miatt – 1995-ben egy üzleti vacsora után szexuálisan bántalmazta a színésznőt.

Állítólag egy privát szobába csalta, majd megkérte, hogy „masszírozza meg, rámászott, maszturbált és arra kényszerítette, hogy orálisan kielégítse őt”.