Best WordPress Hosting
 

„Semmi sem hiányzik a korábbi életemből” – Jázmin Viktória felszámolta budapesti életét, hazaköltözött Szlovákiába

Jázmin Viktória, a Miss Universe Hungary korábbi győztese úgy döntött, felszámolja budapesti életét: év elején visszaköltözött Szlovákiába a családjához. Ennek miértjéről és arról, hogyan alakul most a pályája, a Blikknek mesélt a Celeb vagyok, ments ki innen! és a Celebrandi egykori szereplője.

Kicsit elegem lett mindenből… és besokalltam. Túl sok volt a szereplés, a modellkedés, a bulik és az italozás, valamint az a sok nehézség és negatív hatás, ami ért engem Budapesten. Mindig is modell akartam lenni, de amikor ez valóra vált, nem éreztem jól magam. Tavaly októberben belenéztem a tükörbe és megkérdeztem: kell ez nekem? Rájöttem, hogy nem, így év elején felszámoltam a fővárosi életemet és hazaköltöztem Szlovákiába

– árulta el a lapnak a modell, akinek a mindennapjait az is nehezítette, hogy egy olyan menedzserrel dolgozott együtt, akivel nem egyeztek az elképzeléseik, nem okoztak már továbbá örömet a számára a folytonos bulik sem.

„Kicsit elegem lett a celebkedésből és a modellkedésből” – Jázmin Viktória az első filmjén dolgozik

Jázmin Viktória szerdán a Reggeli vendége volt, ahol külföldi kiruccanásairól mesélve elárulta, hogy egy új munka is áll az utazásai hátterében, nemrég ugyanis egy olyan pályán is elkezdett mozogni, ahol korábban nem volt lehetősége kipróbálnia magát.

Múlt évben kicsit elegem lett a celebkedésből, a modellkedésből. Mindenből, amit 16 éves korom óta akartam. Nem tudtam, hova tovább, és már lassan ki kell találnom

– magyarázta a Celebrandi egykori szereplője, aki a múlt évben több neves filmfesztiválon is megfordult, ekkortájt figyelt fel a nyelvtudására egy külföldi cég.

Schumacher Vanda és Jázmin Viktória pizsamában, az ágyból jelentkeztek be a Reggeliben

Jázmin Viktória és Schumacher Vanda jelenleg együtt fesztiváloznak Szegeden, a műsorvezető a minap az Instagram-oldalán mutatta meg a követőinek az aktuális szállásukat, ami mint kiderült, egy saroklakosztály.

A Celebrandi korábbi szereplői ma a Reggeli egyik szegmensébe kapcsolódtak be webkamerán keresztül az ágyukból, fél órával azután, hogy felébredtek.

Nem akartunk álszentek lenni, nem vagyunk sminkben, fesztiválozunk. Tehát még ilyen ágyas a szett

„Faszi vitt már téged ilyen jó helyre?” – Schumacher Vanda és Jázmin Viktória megmutatták aktuális szállásukat

Schumacher Vanda a minap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében jelentkezett be: a színésznő-műsorvezető Jázmin Viktóriával az oldalán mutatta meg, milyen szállodai szobában, pontosabban lakosztályban szálltak meg éppen.

A Celebrandi korábbi szereplői ajtóról-ajtóra meglepődtek, milyen körülmények között pihenhetnek majd, kezdve a jacuzzis fürdőszobától a nappalin át a napágyas erkélyükig.

Faszi vitt már téged ilyen jó helyre?

Celebrandi-finálé: Jázmin Viktória kivételével minden celeb talált randipartnert a jövőre nézve

Befejeződött az RTL élő-Tinderré varázsolt párkereső műsora, a Celebrandi. A pénteki fináléban a celebek két dologról dönthettek:

kikkel szeretnének továbbismerkedni a jövőben (már ha akarnak),

és ha nem szeretnének, azt is el kellett magyarázniuk, miért nem.

„Én egyszer szeretnék házasodni” – Jázmin Viktória már húszas évei elején a gyerekvállaláson gondolkodott, de eltűnt az igazi

A Celebrandi legutóbbi adásában a modell Jázmin Viktória randizni ment Kadocsa nevű udvarlójával, a SUP-performanszuk után pedig bensőséges témákra terelődött a szó. A férfi megkérdezte a modellt, hogyan áll a gyerekvállalás kérdéséhez.

Én már akartam volna, szóval ez a kétéves kapcsolatom, ami véget ért… ha lett volna plusz egy év, akkor bevállalom. Most vagyok 22, évekkel ezelőtt is családot akartam. Aztán jött a karrier, és akkor nyomjuk azt addig, amíg nem találok olyasvalakit, akivel tényleg egész életemben együtt szeretnék lenni. Én egyszer szeretnék házasodni, olyan emberrel, akivel az egész életemet meg tudom osztani

– ecsetelte a modell.

Celebrandi: Fecó szerint kívülről nem úgy látszik, mintha Jázmin egy mély érzésű, támogató férfire vágyna

A Celebrandi legutóbbi adásában egymással randiztak a hírességek, Frohner Fecó Jázmin Viktóriával ült egy asztalhoz. A beszélgetésük során a fodrász azt mondta, szerinte a modell egyik legvonzóbb tulajdonsága az, hogy alkalmazkodó, viszont azt tanácsolta neki, ne mástól várjon stabilitást. Később arra is kitért, hogy szerinte a lány kívülről nem azt mutatja, mintha komoly kapcsolatra vágyna.

Figyellek téged. Megnézlek például a social platformokon vagy bárhol, nem azt látom, mint aki egy mély érzésű, támogató férfira vágyik

– jelentette ki Frohner, aki szerint a szépségkirálynő felszíni elvárásaival van gond. Utóbbira példát is hozott, mint ugyanis kiderült, hallotta azt a beszélgetést, amikor Jázmin Viktória a vakrandiján azt mondta a partnerének, hogy egy bankkártyával lehet őt boldoggá tenni.

„Soha nem láttalak ilyen szexinek, mint most” – Jázmin Viktória és Frohner Fecó randira mentek a Celebrandiban

A Celebrandi legújabb előzeteséből több érdekesség is kiderül a keddi adásról:

Danics Dóra egy „papíron nős” férfival ismerkedik;

a hírességek rendhagyó módon nem civilekkel, hanem egymással randiznak.

„Elkapta a hajamat és letiport a földre” – bántalmazó kapcsolatáról beszélt Jázmin Viktória

Jázmin Viktória a Celebrandiban beszélt először arról, hogy korábbi párkapcsolataiban fizikai és lelki bántalmazást szenvedett el. A műsor hétfői epizódjában azt mondta, sokat gondolkozik azon, hogy készen áll-e egy komoly kapcsolatra.

Tök mindegy, hogy mik történtek régen mással, azt nem vetíthetem rá az új emberre

– fogalmazott a modell, aki szerint az lesz a legnehezebb, hogy újra bízni tudjon valakiben. Felidézte, hogy előfordult, hogy megijedt egy férfi érintésétől, mert az rossz emlékeket hozott elő belőle. Egyik traumatikus élményét is felelevenítette az adásban.

Jázmin Viktória: Az az ember, aki folyton otthon van, veszélyes, bele fog szólni az életedbe, mivel neki nincs 

Jázmin Viktória (aki jelenleg a Celebrandiban keresi a szerelmet) ma a Reggeli vendége volt, ahol egyebek közt azt is elárulta, melyek azok a tulajdonságok egy férfiban, amiket megtudva rögtön elveti a randevúzás lehetőségét: az egyik az, ha az illető otthon ülős típus, a másik pedig az, ha nem szeretne családot.

Úgy gondolom, hogy az az ember, aki folyamatosan otthon van, egy veszélyes ember, mert bele fog szólni az életedbe. Mivel neki nincs. Én egy ilyen emberrel nem tudnék együtt lenni. Nekem kell, hogy a férfinak meglegyen a saját élete. Nem szólok bele, nekem annyi a lényeg, hogy a nap végén mindketten nyertesen álljunk ott

– magyarázta a szépségkirálynő, aki mint mondta, mindenben igyekezne támogatni a partnerét: ha kell, konkrét segítséggel, ha viszont arra van igénye, akkor azzal, hogy békén hagyja, ezt viszont mindenképp meg kell beszélniük. Fordítva is ugyanezt várja el a kedvesétől.

Jázmin Viktória pizsamás fotója mellett írt arról, milyen kapcsolatra vágyik

Jázmin Viktória, a 2021-es Miss Universe Hungary győztese nemrég az Instagram-oldalára posztolt magáról néhány ágyban készült fotót, melyek mellett (eredetileg angol nyelven) azt írta:

Nekem egy »gyere át, hogy elaludhassunk« típusú kapcsolatra van szükségem.

 

Celebrandi: Jázmin Viktória elnevette magát, mikor meglátta a vakrandi-partnerét

A Celebrandi legutóbbi adásában vakrandikon vettek részt a hírességek. Jázmin Viktória egy Máté nevű férfival került egy asztalhoz, akinek azt is elmondta a beszélgetésük során, hogy egyebek között egy bankkártyával is boldoggá lehet őt tenni.

Miután a randi véget ért, elhúzták előlük a panelt, ami addig elrejtette őket egymás elől, mire Jázmin Viktória azonnal nevetésben tört ki.

– Most miért nevetsz?

„Egy bankkártya” – felelte Jázmin Viktória, mikor arról kérdezték, milyen eszközökkel teheti őt boldoggá egy férfi

Ma este folytatódik a Celebrandi, ahol hét másik hírességgel együtt Jázmin Viktória is a szerelmet keresi. A hétfői adás előzetese szerint a modell egyik jelöltje a randijukon egyebek között arról is érdeklődik majd, mik lehetnek azok az eszközök egy férfi kezében, amikkel ki tudja őt „egyensúlyozni”.

Egy bankkártya

– hangzott Jázmin Viktória válasza, amit az előzetes szerint a férfi egy hűhával nyugtázott.

Jázmin Viktória a bántalmazó exéről: Egy évig terrorban éltem

Hétfőn indult el a Celebrandi, ahol Jázmin Viktória is a párkereső hírességek táborát erősíti. A szépségkirálynő a műsorban elárulta, hogy toxikus kapcsolatban is volt része az elmúlt években, ahol a párja fizikailag is bántalmazta. Emlékei szerint voltak esetek, amikor már azt mondták neki, pszichoterápiára kell mennie, mert össze fog esni.

Bár a modell azóta maga mögött hagyta a múltat, és nyitott az ismerkedésre, élénken élnek benne a fájó emlékek. A megrázó időszakról most a Blikknek mesélt: mint mondta, a szóban forgó kapcsolata két év után 2021-ben ért véget, és mivel nagyon szerelmes volt, akkor sem szakított, amikor a párja egy év után fizikailag is bántani kezdte.

Az első pofon után teljesen összetörtem, minden szétesett, amiben addig hittem. Bocsánatot kért, megígérte, hogy többet nem fordul elő, de nem így lett, én pedig a sokadik ilyen eset után is hittem neki, annyira szerettem. Azt hittem, ő lesz a férjem, a gyermekeim apja

Celebrandi: Jázmin Viktória az agresszív exéről beszélt, aki miatt pszichoterápiára akarták küldeni

Hétfőn elindult a Celebrandi, az RTL új társkereső műsora, ahol hírességek szeretnének párra lelni. Az első részben Dallos Bogi és Puskás Peti ismerkedtek meg a szereplőkkel, hogy megtudják tőlük, milyen párt szeretnének maguk mellé. Jázmin Viktória elárulta: ő azt szereti, ha egy férfi mellett nyugodtságot érez. A 22 éves modell, szépségkirálynő az utóbbi három-négy évben megtanulta, hogy kivel nem szeretne együtt lenni. Az agresszió, a megcsalás egyáltalán nem fér bele egy kapcsolatba, mindegyikben volt már része.

A fizikai agresszió nekem nem fér bele egyáltalán. Volt ilyen is. Az utóbbi két évben, amióta szakítottam az utolsó exemmel, teljesen jégszívű vagyok. Ami jó amúgy a munkámban, mert sokkal jobban működök érzések nélkül, viszont kikapcsoltam az érzéseket. Nem tudsz semmit mondani, ami megbántana engem, semmit… Sírni se tudok azóta, pedig régen érzelmes, szerelmes voltam. Nem mondom, hogy megint ilyen szeretnék lenni, mert nem tudtam jól működni az életben. Az, hogy nem érzek, pozitivitást hozott a karrieremben, de a kapcsolataimban nem

– magyarázta a lány, hozzátéve, hogy amúgy nyitott egy új kapcsolatra és szeretne valakit találni. Mint mondta, megvannak a sérelmei, és tudja, hogy mire kell vigyázni, de nem ragadt le a múltban.

Összeköltözött Schumacher Vanda és Jázmin Viktória

Schumacher Vanda és Jázmin Viktória a Celeb vagyok, ments ki innen! tavalyi forgatásán ismerkedtek meg, és mostanra olyan jó barátok lettek, hogy nemrég közös lakásba költöztek. Egy külföldi utazás győzte meg őket arról, hogy jól tudnak majd együtt élni. Erről Schumacher Vanda mesélt a Blikknek.

Nem volt egyszerű az első időszak a Celebben, de mi segítettük egymást, aztán az is kiderült, hogy sok közös ismerősünk van. Aztán amikor közeledett a cannes-i utazásom, elhívtam magammal Jázmint, és ott derült ki, mennyire flottul megy minden. Én alapvetően nagyon védem a magánszférámat, de kiderült, hogy tényleg olyan, mintha testvérek lennénk. Ezek után úgy gondoltuk, felesleges két lakást fizetni.

Mivel a műsorvezető éppen albérletváltás előtt állt, így az új otthonukat már közösen keresték a modellel, akivel egyébként a Celebrandi című műsorban is együtt fognak szerepelni.

Jázmin Viktória: Nekem nem az a fontos, hogy Magyarországon legyek ismert

Jázmin Viktória 2021 decemberében került a hírportálok címlapjára, miután nemzeti viselet helyett egy tízezer forintos Zara-ruhában, magyar zászlót lengetve lépett kifutóra a Miss Universe izraeli döntőjében.

A szépségkirálynő később megszólalt az incidensről: azt mondta, úgy érzi, a szervezők cserben hagyták, miután sem a divattervezője, sem pedig a döntőre szánt ruhája nem érkezett ki hozzá Izraelbe. A piros koktélruha improvizáció volt, hirtelen azt tudta beszerezni, hogy legyen mit felvennie a kifutóra.

A Celeb vagyok, ments ki innen!-t is megjáró modell hamarosan a Celebrandi című műsorban keresi majd a párját, a társkereső realityvel kapcsolatban a Fókusz stábjának adott interjút. Mint mondta, az elmúlt két évben azon dolgozott, hogy a ruha-bakiból adódó rossz reklámot eltörölje azzal, ahogyan dolgozik. Amennyit csak tud, utazik, és külföldi munkákat vállal.

Jázmin Viktória: Az utolsó szakításom után jégszívű lettem

Jázmin Viktóriának, a Miss Universe Hungary 2021 győztesének két éve ért véget legutóbbi komoly kapcsolata. A modell hamarosan RTL Celebrandi című műsorában szerepel majd, jövőbeli randipartnereinek azonban rendesen feladta a leckét.

Az utolsó szakításom után jégszívű lettem. Nagyon sokáig tart, amíg valaki ezt a jégszívemet felolvasztja. Ez két év alatt nem történt még meg, szóval mindenkinek sok sikert kívánok!

– nyilatkozta a modell az rtl.hu-nak.