Best WordPress Hosting
 

A túlélésért küzd Kaczynskiék illiberális pártja

Az áprilisi helyhatósági választások kulcsfontosságúak lesznek az ország számára – mondta nemrégiben Donald Tusk lengyel miniszterelnök, a kormánykoalíció vezető erejének, a centrista – azaz mérsékelten jobb- és baloldali irányzatokat is tömörítő, Európa-párti – Polgári Koalíciónak (KO) az irányítója.

Szerinte azért nagy a tét a tavaszi szavazáson, mert a Jog és Igazságosság (PiS) – a tavaly októberi általános választások után a hatalomból kiszorult jobboldali-nacionalista párt – belháborút szít a központi kormány és a helyi önkormányzatok között. Tusk úgy véli, ha megnyerik a helyi választásokat is – márpedig erre szerinte jó esélyük van –, akkor a terveik szerint befejezhetik ezt a háborúskodást.

Tuskék valóban erősödtek az utóbbi időben, és ennek az okait egyesek abban látják, hogy az októberi választási siker után a „győzteshez húznak” a lengyel választók. Mások inkább úgy vélik, hogy az új Tusk-kabinet teljesíti a választási ígéreteit, és ez növeli a támogatottságukat. Inkább az utóbbi álláspontot képviseli Zeöld Zsombor Lengyelország-szakértő is, aki azért hozzátette: a győzteshez húzás is érvényesülhet a KO emelkedő népszerűségében.

Több százezren vettek részt az ellenzék választási nagygyűlésén Varsóban

Több százezer ember részvételével tartottak ellenzéki nagygyűlést Varsóban vasárnap, két héttel a választások előtt – a Reuters tudósítása szerint.

A közvélemény-kutatások szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) a legnagyobb esélyese a parlamenti választásoknak, de nehézségekbe ütközhet a többség megszerzése, mivel az ellenzék is erős, amely elsősorban a megélhetési költségek emelkedése és a demokratikus fékek és egyensúlyok eróziója miatt szorgalmaz kormányváltást.

Az biztos, hogy a vasárnapi tömegrendezvényen több százezren vettek részt. A varsói városi hatóságok szerint körülbelül egymillióan lehetettek a főváros eddigi legnagyobb tüntetésén, ugyanakkor a TVP közszolgálati műsorszolgáltató a rendőrség adataira hivatkozva 100 ezres létszámot közölt. Az onet.pl internetes hírcsatorna azt közölte, hogy számításai szerint mintegy 600–800 ezren vettek részt a tüntetésen.