Best WordPress Hosting
 

K-popsztárként továbbra is lehetetlen párkapcsolatban élni

Néhány héttel azután, hogy nyilvánosságra került, majd a rajongók körében óriási botrányt okozott a kapcsolatuk, szakított a K-pop egyik ikonja, Karina és a I Dzseuk színész. Két fiatal dél-koreai sztár rövid kapcsolata és annak befejezése önmagában nem tartana számot túl komoly figyelemre, főleg nem egy fél világgal odébb, ám távolról sem egyedi esetről van szó, a történet nagyon jól szemlélteti a K-popipar árnyoldalait.

Néhány hete mi is megírtuk, hogy az Aespa nevű, Dél-Koreában nagyon népszerű lánycsapat vezéregyéniségéről kiderült: párkapcsolatban él. A tény hatalmas felháborodást váltott ki a rajongók közt, Karinát árulónak nevezték, az elszántabbak magánakcióba kezdtek, és a zenekart alapító ügynökség, az SM Entertainment épülete elé hajtottak, ahol egy járműre szerelt elektromos billboardra írták ki a vádat: „a rajongóid szeretete már nem elég?” Az énekesnő később Instagramon kért tördelmesen bocsánatot, amelyben hosszan ecsetelte, senkit sem akart megbántani, és nagyon reméli, elnyerheti a rajongók bocsánatát. Kevesebb mint egy hónappal később I Dzseuk ügynöksége hivatalos közleményt adott ki arról, hogy kapcsolatuk véget ért. A színész azzal indokolta a döntést, miszerint „a filmes projektjeire akar koncentrálni,” ám azt is hozzátette, hogy a „páros továbbra is támogatja egymást kollégaként.”

A BBC cikkében rámutat arra, hogy távolról sem egyedi dologról van szó, sőt,

Nyilvánosan kért bocsánatot rajongóitól a K-popsztár, amiért randizni merészelt

Kisebb botrány tört ki Dél-Koreában azt követően, hogy nyilvánosságra került: a K-popsztár Karina párkapcsolatban él. Nemrég derült ki ugyanis, hogy az Aespa lánycsapat vezéregyénisége egy ideje egy 25 éves színésszel, I Dzseukkal randizik, a rajongók árulónak kiáltották ki az énekesnőt. De ennél is tovább mentek: a zenekart alapító ügynökség, az SM Entertainment épülete elé hajtottak, és egy járműre szerelt elektromos billboardra írták ki a vádat:

A rajongóid szeretete már nem elég?

Az énekesnő később az Instagramra posztolt egy kézzel írt levelet, amelyben bocsánatot kért rajongóitól. Ebben hosszasan ecseteli, hogy senkit sem akart megbántani, és nagyon reméli, elnyerheti a rajongók bocsánatát, „begyógyíthatom a sebeiket.”

Popzene-hallgatás miatt ítéltek kényszermunkára két fiatalt Észak-Koreában

Észak-Koreában 12 évi kényszermunkára ítéltek két fiatalt dél-koreai popzene hallgatása és terjesztése miatt – jelentette pénteken a South and North Development (Sand) nevű kutatóintézet a gyanúsítottakról készült egyik videófelvételre hivatkozva.

Az illetékes észak-koreai büntetőbíróság azért büntette meg a két fiatalt, mert három hónapon keresztül Dél-Koreából származó filmeket, zenét, valamint dél-koreai popzenei videoklipeket (K-Pop) néztek, illetve hallgattak, és ezeket az alkotásokat a vádak szerint terjesztették is.

A helyi hatóságok által készített videón mindenki egészségügyi maszkot visel, ezért feltételezések szerint a felvétel még a koronavírus-járvány idején készült. A két tizenévest nyilvános eljárásban bilincsbe verve állították ki nagyszámú fiatal elé, példát statuálva nekik. A BBC brit közszolgálati média szerint a videó narrátora azt mondta: „Még csak 16 évesek, de már romba döntötték saját jövőjüket.”

Károly király kitüntette a K-pop szupersztárjait

Tiszteletbeli címet adományozott Károly király a Blackpink négy tagjának, a K-pop sztárjait a Buckingham palotában tüntették ki – írja a BBC.

Jun Szogjol dél-koreai elnök és felesége Kim Gonhi az utóbbi napokban hivatalos látogatásukat töltötték a király és családja társaságában. Nem egyedül érkeztek: velük jött a Blackpink négy tagja Roseanne Park, Jisoo Kim, Jennie Kim és Lalisa Manoban is, akik az elnöki párral együtt vettek részt egy fogadáson a Buckingham palotában. Az énekesnők egyúttal elismerést vehettek át a királytól: a Brit Birodalom Rendjének tiszteletbeli tagjává (MBE) választották őket a környezetvédelem terén tett erőfeszítéseikért.

Csodálatra méltó, hogy globális szupersztárként tudnak priorizálni, és előtérbe helyezni ezeket a létfontosságú témákat

Késes támadó sebesített meg egy K-pop énekest

Egy nő késsel a kezében betört egy szöuli színház öltözőjébe, és dulakodás közben megsebesítette a Super Junior együttes tagját, Kyuhyunt, aki éppen színésztársait látogatta meg, és az ujján sebesült meg, miközben megpróbálta megfékezni a nőt. A harmincas éveiben járó nőt letartóztatták.

A rendőrség vizsgálja, honnan szerezte a fegyvert, és hogy van-e a nőnek mentális betegsége. A helyi média szerint a nőnek nincs kapcsolata Kyuhyunnal vagy a többi színésszel, akik jelen voltak. Az énekesnek egy kisebb vágás lett az ujján, amelyet a helyszínen azonnal elláttak – közölte a 35 éves sztár ügynöksége, az Antenna Music a dél-koreai JoongAng Daily című országos napilappal.

Kyuhyun jelenleg a Ben-Hur musical koreai nyelvű változatának főszerepét játssza, amely egy kitalált zsidó hős történetét meséli el, akit a rómaiak tévesen vádoltak meg egy merénylettel. A színész-énekes 2006-ban csatlakozott a Super Juniorhoz, az ország egyik legnépszerűbb fiúcsapatához, azóta pedig musicalszínészként is befutott, írja a BBC.

„Nem vagyok fideszes” – hazánkban forgatott a K-popsztár Jungkook, a magyar stáb is hallatszódott a werkfilmben 

Budapesten van Jungkook, a népszerű K-pop-együttes, a BTS egyik tagja. Nagy eséllyel Golden című szólólemezéhez forgat. Legújabb zenéjének klipje is hazánkban készült, a háttérmunkálatokba bepillantást engedő videóra egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket.

A K-popsztár magyar stábbal dolgozhatott, merthogy több magyar mondat is behallatszódik az ő mondandójába:

– Nem azért, mert fideszes vagyok…

Nem él, de műsort vezet, zenekara van, sőt interjút is ad

A hollywoodi írósztrájkhoz sok más művész mellett a színészek is csatlakoztak. Utóbbiak, többek között a szinkronszínészekkel vagy a statisztákkal karöltve azért is harcolnak, mert attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat. Dél-Koreában más a helyzet: akadnak olyan művészek, akik kifejezetten azért bocsátják áruba magukat, hogy az AI a lehető leghitelesebb klónjukat tudja létrehozni.

Tíz emberből gyúrták

A mesterséges intelligencia által vezérelt művészek mára általánossá váltak, ráadásul a virtuális sztárok népszerűsége napról napra nő. Jelenleg a legnagyobb sztár Zae-in, aki/ami nagyjából akkora, mint egy átlagos méretű ember, kiválóan énekel, műsorvezetőként is megbízható, de akkor is számítani lehet rá, ha luxuscikkeket kell eladni a tévében. Itt például a dél-koreai SBS hírműsorának egyik reggeli adásában látható:

Uj Péter a radiocafé Enyhe katarzis műsorában: kultúrák zenéje – hitelesség és diverzitás a rock and rolltól a K-Popig

Uj Péter, a 444 főszerkesztője volt az Enyhe katarzis című rádióműsor és podcast legutóbbi vendége a radiocafén. A beszélgetésben szinte az összes zenei műfaj szóba került: a punk, a nemzetközi és magyar pop és rock, a klasszikusok, a hip-hop, sőt még Dél-Korea egyik legnagyobb exportcikke, a K-pop is. Színház-e a rock and roll? És, ha nem, akkor micsoda? Léteznek ma még hiteles előadóművészek? És miért nincs átjárás Magyarországon a pop-rock és a klasszikus zene között?

Szépek, sikeresek, megőrülnek értük és nem érik meg a harmincat – miért van ennyi öngyilkos K-popsztár?

Képzeljük csak el milyen lenne, ha a magyar popzene – vagy hogy igazán nagy távlatokban gondolkodjunk, a nemzetközi popszíntér – legnagyobb alakjai közül évente egy-két, jellemzően fiatal előadó vetne véget önkezűleg az életének. Elképzelhetetlen még annak ellenére is, hogy Dél-Koreában nemcsak a K-pop szcéna, de úgy általánosságban a társadalom hatalmas problémájának is számít az öngyilkosság. Az ázsiai ország dicstelen élvonalba tartozik a népességarányosan számolt öngyilkosságok terén: negyedikek a világon 28 százalékos átlaggal, míg a magyarok 17 százalékos eredménnyel a harmadikok az EU-ban – ez egészen pontosan azt jelenti, hogy százezer magyarra 17 befejezett öngyilkossági kísérlet jut. Számszerűsítve:

Dél-Koreában naponta átlagosan 37 ember vet véget önkezűleg az életének.

Ennek okait rengeteg tanulmány igyekezett már feltárni, leggyakrabban a koreaiakba társadalmilag kódolt irreálisan magas elvárásokat nevezik meg kiváltó okként. Egy sor megdöbbentő számadatot tartalmazó statisztika árnyalja tovább a problémát, hiszen a kelet-ázsiai országokra jellemző időskori elmagányosodás mellett kirívóan sok az öngyilkos fiatal. Egészen megdöbbentő, hogy míg a 40 fölöttiek esetében a leggyakoribb halálok 2021-ben a rák volt, a 10-39 éves korosztályban az öngyilkosság.