Best WordPress Hosting
 

Felmentették a posztjáról a polgármestert, aki 74 milliót utalt jogtalanul a saját számlájára

A kormányhivatal is kimondta, hogy méltatlan a posztjára a versendi polgármester, akit fel is mentettek a posztjáról, írja a Népszava. A lap múlt héten számolt be arról, hogy a Kúria megállapította: a Baranya megyei Versend független polgármestere, Kárász István méltatlanná vált a posztjára.

Kárász 2010 óta polgármester Versenden, a bíróság ezalatt kétszer marasztalta el: 2017-ben üzletszerűen elkövetett költségvetési csalásért és sikkasztásért pénzbüntetést kapott, majd 2023 áprilisában költségvetési csalásért egy év felfüggesztett szabadságvesztést mértek rá.

A jogerős ítélet ellenére Kárász továbbra is polgármester maradt, pedig hamarosan újra bíróság elé áll, ezúttal üzletszerűen elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalással vádolják: a korábbi ügyekben 1,2 milliót majd 4,5 milliót utalt jogtalanul a saját számlájára, a mostani vád szerint már 74 millió forinttal tette ugyanezt.

4,5 millió forintot lopott el a falutól a polgármester, aki korábban csődöt jelentett a településen

Jogerősen is méltatlanná vált a polgármesteri tisztségre Versend első embere, Kárász István, aki az RTL Híradójának riportja szerint 2011-ben még azzal került be a hírekbe, hogy csődöt jelentett a Baranya megyei településen. Most pedig kiderült, hogy ellopott 4,5 millió forintot a falu házipénztárából.

A férfit nemrég gazdasági csalás miatt jogerősen elítélték, közben pedig a bíróság azt is kimondta, hogy méltatlanná vált a baranyai település vezetésére, így a megbízatása megszűnt, jövő évi választásokon pedig elvileg nem indulhat, mert a bíróság nem mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Mindeközben a falu eladósodott, a közétkeztetés és az önkormányzati dolgozók bére is veszélybe került.

Kárász István 2010-ben lett a falu polgármestere, azóta az összes választást megnyerte.