Best WordPress Hosting
 

Ötven év után került elő Antal Imre a Ki nyer ma? egy stábtagjának írt vicces üzenete

A magyar rádiózás egyik gerincét adó, 1969-től 2007-ig futó, majd nemrég újraindított Ki nyer ma? (Játék és muzsika tíz percben) működésének közel négy évtizede alatt 9725 alkalommal tűnt fel a jól megszokott hullámhosszon: az 1996-ig vidéki településeken felvett pénteki adásokat leszámítva előbb a Hungária Kávéházból, majd az Astoria Szálló halljából közvetített adás lényegét öt zenei bejátszás adta, amivel kapcsolatban a felvétel előtt kisorsolt versenyző különböző kérdéseket kapott.

A műsort a hosszú évek alatt számtalan ember vezette, így az ötletadó Czigány György után, a hetvenes évek hajnalán a zongoraművészként indult, majd a műsorvezetőként, illetve színészként és humoristaként országszerte ismertté vált Antal Imre (1935-2008) is szerephez jutott.

Erre emlékezett vissza a műsorban egykor