Best WordPress Hosting
 

Kiszel Tünde: Egyelőre gondolni sem merek arra, hogy Donatella elköltözik tőlem

Kiszel Tünde a minap egy divateseményen járt, ahol lánya, a 22 éves Hunyadi Donatella is végigvonult a kifutón. A naptárdívával a Blikk beszélgetett a helyszínen, aki elmondta, hogy elmondhatatlanul büszke a lányára, és mindig elsírja magát, ha modellkedni látja őt.

Mi egyúttal barátnők is vagyunk, sok közös programot szervezünk. Olyan is előfordul, hogy a barátnői is jönnek, velük is nagyon jól érezzük magunkat, és engem is fiatalon tartanak. Igaz, hogy nagyon elfoglalt a lányom, de rám mindig szakít időt. Együtt élünk még, és egyelőre gondolni sem merek arra, hogy Donatella elköltözik tőlem. Pedig tudom, hogy egyszer ennek is eljön az ideje

– osztotta meg a portállal Kiszel.

Kiszel Tünde Tóth Gabiról: Őstehetség, igazi energiabomba, empatikus, kedves és jószívű

Múlt vasárnap volt esedékes az Erkel Színházban a legutóbbi Tina Turner emlékkoncert, ahol többek mellett Tóth Gabi, Király Linda, Bődi Dénes és Hunyadi Donatella is felléptek. Az előadást Hunyadi édesanyja, Kiszel Tünde is megnézte, aki a kulisszák mögött Tóth Gabival is összefutott. Közös fotó is készült róluk, amit a naptárdíva az Instagram-oldalán osztott meg.

Nagyon szeretem Gabit! Őstehetség, fantasztikus énekesnő, igazi energiabomba, empatikus, kedves és jószívű! Örülök, hogy végre elkészült a közös fotónk!

– fogalmazott posztjában Kiszel.

„Az az érdekes, aki megosztó, nem?” – Kiszel Tünde nem foglalkozik a kritikusaival

Kiszel Tünde kapott hideget, meleget is, miután megosztotta 2024-es falinaptára januári fotóját, amin a Jégvarázs című animációs film egyik főszereplője, Elza jelmezét viseli. A story.hu felkereste Kiszelt, aki érdeklődésükre elárulta: nem törődik a rosszindulatú megjegyzésekkel.

Az az érdekes, aki megosztó, nem?

– reagált a naptárdíva, majd kifejtette: nem igazán szeretne ezzel kapcsolatban nyilatkozni.

Kiszel Tünde a Jégvarázs főszereplőjeként pózol 2024 első naptárfotóján

Kisze Tünde idei falinaptárát a százéves Disney ihlette. A médiaszemélyiség folytatta azt a hagyományt, hogy az új hónap elején Instagram-oldalán is megosztja az éppen aktuális fotót a kalendáriumból. 2024 januárjában a Jégvarázs egyik főszereplőjének, Elzának öltözött be a celeb.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kiszel Tünde legújabb naptárfotóján megmutatta, hogy nézne ki vörös hajú tévébemondóként

Bár már 2024-es naptárját is bemutatta – amit az idén 100 éves Disney ihletett –, Kiszel Tünde szokás szerint a közösségi oldalára posztolta ki az aktuális, novemberi képét az idei kalendáriumból, ami retró tematikában készült el.

Az őszi hónapokban pózolt már rendőrként és légiutaskísérőként, most pedig mint tévébemondó látható, bongyori vörös parókában.

 

Sírás a stúdióban: Hunyadi Donatella élő adásban mondott köszönetet Kiszel Tündének

Hunyadi Donatella a Dancing with the Stars legutóbbi adásában előadott produkciójával édesanyjának, Kiszel Tündének akarta meghálálni a tőle kapott szeretetet és gondoskodást. Profi partnerével, Bődi Dénessel rumbáztak.

Hunyadi a kisfilmjében arról beszélt, gondolkodás nélkül élete legfontosabb személyének akart hálát adni táncával, aki egyben a legnagyobb bizalmasa és az egyik legjobb barátja is.

Ő hozott egy döntést a születésemkor, hogy bevisz engem a médiába. Nyilván én ezt nem választottam, és volt idő, amikor hibáztattam őt egyes dolgokért, viszont ma már semmiért nem hibáztatom. Mindent a legjobb belátása szerint csinált. Azért vagyok hálás neki a leginkább, mert azok az értékeket, amiket ő nekem átadott egész kicsi koromtól fogva, egyszerűen hihetetlenek. Ezeket akkor még nem értékeltem

Hunyadi Donatella az apjáról: Először a bíróság folyosóján találkoztam vele

A Dancing with the Starsban szereplő Hunyadi Donatellával készített interjút a Blikk. A fiatal énekes a gyerekkorába is engedett némi betekintést a lapnak.

Az ovi végén, általános iskola elején realizálódott bennem, hogy más az életem, mint a többieké, nyilván annak is köszönhetően, hogy néha elmentünk tévébe szerepelni, adtunk közösen interjúkat, vagy néha vártam édesanyámra, amíg ő szerepel.

Apjáról így beszélt:

Margot Robbie konkurenciát kapott: Kiszel Tünde Barbie-ként pózol új naptárfotóján

Kiszel Tünde a minap az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy megjelent a 2024-es falinaptárja. Mint írja, ezúttal főleg az idén 100 éves Disney adott neki ihletet.

Korábban már volt hasonló stílusú, mesehősök tematikájú naptáram. A nagy sikerre való tekintettel megálmodtuk és elkészítettük a fantasztikus stábommal a mesehősök, part two Kiszel Tünde naptárat! Nektek tetszik a borítókép?

– tette fel a kérdést követőinek, majd köszönetet mondott a csapatának, akik évek óta segítik a naptárral kapcsolatos munkálatait.

Hunyadi Donatella: Normális, hogy összekötnek minket édesanyámmal, de már régóta a saját utamat járom

Hunyadi Donatella, Kiszel Tünde 22 éves, modellkedéssel is foglalkozó klasszikus ének előadóművész lánya igyekszik kilépni édesanyja árnyékából, aminek részeként szerepel a Dancing with the Stars idei évadában, Bődi Dénes profi táncos oldalán. A Glamournak adott interjújában elmondta:

A celebkedést mindig el akartam kerülni, nem szeretem a tartalom nélküli magamutogatást.

Jelenleg dal- és oratórium tagozaton tanul, egyetem mellett készül a táncos műsorra. A mesterdiploma teljesítése után azt tervezi, tanári képesítést szerez.

Balatonkör, kenutúra, tengeri hajóút – így nyaraltak idén a magyar celebek

Gáspár Bea és Győző egy hirtelen ötlettől vezérelve életükben először Törökországba mentek, míg Polgár Tünde és Árpád Jordániát fedezték fel. Tóth Vera az esküvőjét követően az Adriai-tengertől jelentkezett be, Varga Viktor pedig belföldön pihent idén: tiszai kenutúrára ment egy nagyobb társasággal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szeptemberben visszaeshet a bűnözés: Kiszel Tünde rendőrnőként pózol új naptárfotóján

Nektek tetszik a szeptemberi kép? – teszi fel a kérdést Kiszel Tünde az új Instagram-bejegyzése mellett, melyen legújabb naptárfotóját mutatta meg. A médiaszemélyiség ezúttal rendőrnek öltözött be, és egy régi Zsiguli mellett pózol, szőke hajjal.

Hogy ezek a képek mennyire népszerűek, arról ő maga beszélt nemrég, mikor rajongóiról mesélt:

Köszönnek, mosolyognak, annyira aranyosak. Én lubickolok a népszerűségben, élvezem. Jólesik, ha odajönnek, közös fotót, autogramot kérnek.

Hunyadi Donatella a Szerencsekerékben megmutatta, hogyan tud énekelni

A pénteki Szerencsekerék adásának Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella lesz a sztárjátékosa. Kasza Tibor nem is volt teljesen tisztában azzal, hogy Hunyadi operaénekesnek készül. Júniusban már a diplomakoncertjét adta a Zeneakadémián.

Mik azok a dallamok, amik jelen pillanatban szólnak a fejedben? Mi az, ami közel áll hozzád? Megkérnélek, hogy picikét halljuk a hangodat!

Majd Hunyadi egy népdalt kapott elő:

Iskolakezdésre hangolódás: így nézett ki Kiszel Tünde, mikor még tanítónőként dolgozott

Izgalmas fotóra bukkant az nlc.hu, ugyanis előbányásztak egy képet Kiszel Tündéről, abból a korból, mikor a médiaszemélyiség még tanítónőként dolgozott.

Ahogy a lap írja, Kiszel az édesanyja nyomdokaiba lépett anno, így pedagógusként végzett, huszonévesen tanítónőként dolgozott, míg be nem indult a modell- és celebkarrierje. Pár hónappal ezelőtt a Story magazinnak azt nyilatkozta:

A műveltségem nem kellett a tévében, és rám erőltettek egy karaktert, ami igazából nem én voltam. A showbiznisz már csak ilyen, és nehéz kilépni, ha már beskatulyáztak. Megértem, hogy kevésbé lett volna érdekes, ha a négy és fél órás Wagner-operákról mesélek, amiket kis koromtól faltam, holott köztudottan nehezen emészthető művek. De olykor azért megvillanthattam a tudásom, és azt például senki sem veheti el tőlem, hogy azon kevesek közé tartozom, akik a nemzet, sőt a világ nagyjaival interjúzhattak.

Kiszel Tünde: Lubickolok a népszerűségben

Kiszel Tünde ma a Reggeli vendége volt, az RTL székházának udvarán beszélgetett a Szabados-Peller műsorvezetői duóval. Érdeklődésükre a naptárdíva elárulta, hogy gyakran felismerik őt az utcán, legutóbbi, ausztriai nyaralásán is sokan odamentek hozzá, amit ő egyáltalán nem vesz rossz néven.

Köszönnek, mosolyognak, annyira aranyosak. Én lubickolok a népszerűségben, élvezem. Jól esik, ha odajönnek, közös fotót, autogramot kérnek

– magyarázta.

Kiszel Tünde: Hál’ istennek sok hódolóm, lovagom van

Kiszel Tünde ma a Mokka stábjának adott interjút, a Lupa Beachről jelentkeztek be. A naptárdíva megmutatta, milyen öltözékekkel készült fel a strandolásra, majd a riporter érdeklődésére azt is kifejtette, szerinte „meddig oké, ha az ember megmutatja azt, amilye van”.

Én úgy gondolom, hogy a jó ízlés határain belül bármit lehet. Én azt vallom, hogy bármennyi idős egy hölgy, az csak egy szám. Ha van kisugárzása és nőies, akkor miért ne? Vegyen föl csinos ruhákat, akár strandruhát, bikinit

– mondta Kiszel, hozzátéve, vannak bizonyos darabok, amiket már nem venne fel, ilyen például a brazil fazonú bikinialsó.

„Leírhatatlan, amit most érzek“ – Kiszel Tünde fotókat mutatott a lánya diplomakoncertjéről

Hunyadi Donatellára ugyan ígéretes modellkarrier várt volna külföldön, ő úgy döntött, az énekesi pályával szeretne komolyabban foglalkozni. 2020-ban kezdett el tanulni a Zeneakadémián, azóta több komolyzenei koncertet adott már és templomokban is énekelt.

Hunyadit az édesanyja, Kiszel Tünde is gyakran kíséri el az előadásaira, így volt ez a hétvégén is, amikor a diplomakoncertjét adta.

Tegnap volt Donatella diplomakoncertje a Zeneakadémián! Leírhatatlan, amit most érzek! Köszönöm, Istenem, hogy ezt megérhettem! Meghatódva, könnyes szemmel hallgattam Donatellát…