Best WordPress Hosting
 

Letartóztatták a Klauzál téri gyilkost, azt állítja, annyira részeg volt, hogy semmire sem emlékszik

Letartóztatták azt a 30 éves ukrán állampolgárságú B. Ferencet, aki csütörtök éjszaka halálra vert egy 48 éves férfit a Klauzál téren.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés, és a férfi eljárásban való jelenlétének biztosításának érdekében rendelte el a gyanúsított letartóztatását harminc napra. A gyanúsított és a védője fellebbezett, így a végzés nem végleges.

Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfi azt mondta,  hogy annyira ittas volt, hogy semmire sem emlékszik a történtekből.

Ötezer forintjáért verte halálra áldozatát egy ukrán férfi a Klauzál téren, majd az egészet végignéző társával elmentek borozni

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 30 éves ukrán férfit, aki tegnap éjszaka halálra vert egy 48 éves férfit a Klauzál téren.  – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

A közlemény szerint tegnap hajnali egy óra előtt érkezett bejelentés, hogy a VII. kerületben, a Klauzál téren holtan találtak egy akkor még ismeretlen személyazonosságú embert. A szemle során megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Az adatgyűjtés eredményeként a bejelentéstől számított 11 órán belül azonosították, majd a józsefvárosi rendőrök a Rákóczi téren még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves, ukrán állampolgárságú férfi a bűncselekmény éjszakáján a Klauzál téren pénzt követelt padon ülő áldozatától.

Egy 48 éves férfit vertek halálra éjszaka a Klauzál téren, megvan a feltételezett elkövető

Egy 48 éves férfit vertek halálra éjszaka Budapesten, a Klauzál téren – tudta meg a 24. hu. A BRFK hajtóvadászatot indított és 11 órán belül elfogta a halált okozó testi sértés feltételezett elkövetőjét.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a BRFK ügyeletére augusztus 10-én 0 óra 55 perckor érkezett bejelentés, hogy hogy holtan találtak egy férfit a Klauzál téren.

Az elsődleges adatok alapján a férfi halálát idegenkezűség okozhatta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Megöltek egy ismeretlen férfit a budapesti Klauzál téren

Holttestet találtak szerda éjjel a budapesti Klauzál téren – számolt be a rendőrség honlapja. A tájékoztatás szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2023. augusztus 10-én 0 óra 55 perckor érkezett bejelentés egy Budapest, VII. kerület, Klauzál téren elhunyt személyről.

Az elsődleges adatok alapján az egyelőre ismeretlen személyazonosságú férfi halálát idegenkezűség okozhatta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

The post Megöltek egy ismeretlen férfit a budapesti Klauzál téren first appeared on 24.hu.