Best WordPress Hosting
 

Órákra lezárták a müncheni repteret klímaaktivisták miatt

Mintegy három órára le kellett zárni a müncheni nemzetközi repülőteret szombat reggel, miután klímaaktivisták egy csoportja bejutott a futópályákhoz. Mintegy 60 járatot töröltek, de budapestieket – a Liszt Ferenc-repülőtér honlapja szerint – nem érintett az eset.

A rendőrség beszámolója szerint mind a nyolc klímaaktivistát letartóztatták, köztük a futópályák különböző részein kettesével leülő hat embert is, akik úgy jutottak be a zárt területre, hogy átvágták a repülőtér biztonsági kerítését.

A repülőtér szóvivője közölte: csaknem két óra elteltével a két futópálya egyikét újra megnyitották, majd körülbelül egy órával később a másodikat is. Az ideiglenes zárlat miatt csaknem tíz járatot átirányítottak, körülbelül hatvanat töröltek, és a délelőtti időszakban előfordulhatnak késések.

Vörösre festette a skót parlament bejáratát egy markonyi klímaaktivista

A skót parlament épületénél akciózott a This is Rigged nevű klímavédő csoport azok után, hogy a hírek szerint a Rishi Sunak vezette brit kormány száz új olaj- és gázkitermelési engedélyt adna ki az Északi-tengeren.

A csoport aktivistái tiltakozásul vörösre festették a törvényhozás épületének bejáratát, amit videón is megörökítettek.

BREAKING: THIS IS RIGGED SPRAY SCOTTISH PARLIAMENT RED

Vegán aktivisták festékkel öntötték le a Walmart milliárdos örökösnőjének szuperjachtját

Újabb festékkel megtámogatott állásfoglalásról számoltak be a külföldi lapok, ám ezúttal a festmények helyett egy szuperjacht volt a célpont, a vegán aktivisták igyekeztek ilyen módon figyelmet irányítani követeléseikre.

A Daily Mail számolt be arról, hogy a Futuro Vegetal nevű aktivistacsoport vörös és sötétzöld festékkel fújták le Nancy Walton Laurie, a Walmart egyik örökösének hajóját. A Kaos nevű szuperjacht – amely 300 millió dollárt, azaz majdnem százmilliárd forintot ér – mellé a You Consume Others Suffer, azaz te fogyasztasz, mások szenvednek feliratot feszítették ki. A spanyol aktivistacsoport közösségi oldalán azt írta, „az egyetlen ok, amiért továbbra is fenntartunk egy olyan gazdasági rendszert, amely ökoszociális összeomláshoz vezet az, hogy fenntartsuk ennek a kis kiváltságos osztálynak a kiváltságait.” A protestálók közül kettőt letartóztattak a kiérkező rendőrök. Nem ez volt az első akciójuk, nemrég magángépeket fújtak le Ibizán.

A hajó tulajdonosa az amerikai üzletláncot alapító James Walton lánya, egyúttal a cég egyik örököse is, vagyona megközelítőleg 7,7 milliárd dollár.