Best WordPress Hosting
 

Már nem először gyilkolt az ájult kollégáját Dunába dobó férfi, tényleges életfogytiglant kértek rá

Nem sok jóra számíthat másodfokú tárgyaláson az a többszörösen minősített emberöléssel vádolt P. Attila, aki 2021 december végén egy bőrövvel fojtogatta, majd Dunába dobta az ájult kollégáját.

Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője ugyanis megkeresésünkre azt mondta, hogy arra tettek indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a férfi tényleges életfogytig tartó büntetését. 

Az érdi férfi egy hónappal a gyilkosság előtt ismerkedett meg a későbbi áldozatával, akivel egy munkahelyen dolgozott. A két férfi között jó munkakapcsolat alakult ki, és munkahelyen kívül is rendszeresen találkoztak. A vádlott azonban kihasználta a munkatársát, többször kért tőle kölcsön, és arról is tudott, hogy a férfi négymillió forintot örökölt, illetve költözést tervez.