Best WordPress Hosting
 

Így cserkészik be, és veszik le anyagilag a nyugdíjasokat, mindent jól kitervelve

A közérzetjavító biznisz lényege, hogy különböző cégek ingyenes (újabban pár ezer forintba kerülő) egészségügyi állapotfelmérésre invitálnak embereket – jellemzően időseket – , majd aztán a sok esetben valamilyen komoly bajt kimutató „eredmény” fényében különféle „közérzetjavító, egészségmegőrző, wellness” termékeket kínálnak nekik megvásárlásra, gyakran igen borsos áron.

Az Átlátszó most olyan  cégek korábbi munkavállalóival beszélgetett, akik ebben a bizniszben utaztak, időseket igyekeztek becserkészni, és levenni anyagilag. A volt alkalmazottak részletesen meséltek nekik arról, hogy mi volt a feladatuk, hogyan keresték meg a potenciális új ügyfeleket, hogyan zajlott egy állapotfelmérés, az azt követő értékesítés. A cikkből kiderül például, hogy sok fiatalt vonz erre a munkára az átlagon felüli fizetése ígérete, és hogy vannak, akik utólag szégyenlik magukat azért, hogy megtették, amit kértek tőlük cserébe.

Egyikük így nyilatkozott:

Milliókkal húzhatják le a nyugdíjasokat állapotfelmérés után, közérzetjavítás címén

A módszer lényege, hogy a párezer forintos úgynevezett állapotfelmérés után súlyos betegséggel ijesztik meg az időseket, hogy aztán egy többszázezer forintos közérzetjavító termék megvásárlására beszéljék rá őket – írja az Átlátszó.hu. János például szülei halála után találta meg a számlákat azokról a több százezer forintba kerülő termékekről, amelyeknek megvásárlására ingyenes egészségügyi állapotfelmérés után beszélte rá szüleit egy erre szakosodott cég a 2010-es években. Mint a lap birtokába került számlákból, dokumentumokból kiderült,idős szüleivel 1,6 millió forint értékben vásároltattak meg különböző kütyüket. 

A számlákon nyolc cég neve szerepelt, többek között a Belvárosi Vitalitás Pont Kft., ami azóta felszámolás alá került (újabb neve Project Management Kft.), illetve az Instrument Sales Management Kft., amit jelenleg SZEN-VI Management Kft.-nek hívnak. A termékek között volt Magnapress mágnesterápiás készülék, amelynek hatástalanságáról az Index írt pár éve cikket, illetve oxigénterápiás BNM-termék is – ami a rendőrség látókörében is feltűnt már. A dokumentumokon a Prestige üzlet logója is látható, amiről pár éve több cikk is megjelent a sajtóban idősek lehúzása kapcsán. Egy áldozat négy éve a HírTV Panaszkönyv című műsorában mesélte el történetét a Lónyay utca 18/A alatt működő üzlettel kapcsolatban, amely az évek alatt számtalanszor nevet változtatott: 2017 és 2019 között Wellnes Eszközök Üzlet Kft.-nek hívták, jelenleg pedig a SZEN-VI Group Kft. néven futó cég üzemeltetik.

Arra is kitértek, hogy a BNM márkával (amelynek az alternativeshop.hu szerint jelenleg kizárólagos forgalmazói Magyarország és Románia területén az oldalt üzemeltető cégek) és más közérzetjavító termékekkel már többször foglalkozott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), sőt, a rendőrség is, valamint hogy több, hasonló eszközt forgalmazó cég büntetést kapott a különböző szervektől, legtöbbször tisztességtelen szerződési feltételek és megtévesztő tájékoztatás miatt. Részletezik is, hogy melyik céget mikor miért büntették, illetve kitérnek rá, hogy számos per is volt hasonló cégekkel szemben.