Best WordPress Hosting
 

Átveszi a Fidesz Molnár Zsolt izomautókkal kapcsolatos javaslatát

Rákérdezett egy LMP-s képviselő, Bakos Bernadett, hogy támogatná-e a kormány Molnár Zsolt MSZP-s képviselő javaslatát a nagy teljesítményű autókról, amellyel szigorítaná használatukat. A gazdasági bizottság ülésén ugyanis a fideszes többség leszavazta Molnár javaslatának tárgysorozatba vételét, Bánki Erik, a testület fideszes elnök megjegyezte, hogy folyamatban van a KRESZ módosítása és az MSZP-s politikus által megfogalmazottak is a javaslatok között van.

– Meg tudja erősíteni Bánki Erik szavait? Támogatja a kormány, hogy a nagyteljesítményű személygépkocsik vezetéséhez szigorúbb feltételeket kelljen teljesíteni a B kategóriás jogosítványhoz képest? – tette fel az írásbeli kérdést Lázár János közlekedésügyi miniszternek.

Igen, meg tudom erősíteni Bánki Erik elnök úr szavait, zajlik a KRESZ felülvizsgálata, és ennek részét képezi, hogy a nagyteljesítményű gépjárművek helyzetét miként érdemes rendezni

Jöjjön a KRESZ-módosítás! Tegyünk most a legvédtelenebb közlekedők életéért!

A tragikus Árpád hídi baleset helyszínén július 10-én tartott megemlékezést és demonstrációt követően rengeteg bátorítást és pozitív visszajelzést kapott az azt szervező 18 civil szervezet, és további szervezetek is jelezték csatlakozásukat.

A változáshoz, és az áldozatok számának csökkenéséhez szükséges összefogás egyre széleskörűbb, a média érdeklődése pedig az egyes tragédiák helyett végre kezd a rendszerhibákra, szükséges változtatásokra irányulni. A kormányzati válasz is gyors volt, hiszen már másnap bejelentésre került, hogy szeptemberben társadalmi egyeztetésre bocsátják az új KRESZ tervezetet, illetve egyéb változtatások is várhatók.

Ezek nagyon jó hírek, de fontos hogy mindez hatékonyan és valóban megtörténjen!