Best WordPress Hosting
 

14 év fegyházat kapott a hajléktalan társait felgyújtó és megkéselő férfi

Különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletében, valamint életveszélyt okozó súlyos testi sértés kísérletében bűnösnek mondta ki, és első fokon tizennégy év fegyházra ítélte a Szombathelyi Törvényszék azt a férfit, aki felgyújtotta két hajléktalan társát, egy harmadikat pedig egy vita hevében mellkason szúrt – közölte az MTI-vel a törvényszék szerdán.

Az ítélet indoklása szerint a férfi, aki hajléktalan életmódot folytatott, napi rendszerességgel nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott el fedél nélküli társaival. A vádlott 2022. augusztus 15-én egy szombathelyi parkolóban öngyújtóval meggyújtotta a társa lábán lévő gézkötést, amely lángra kapott, és az áldozat ruházatára is átterjedt.

Az elkövető nem segített a tűz eloltásában, csak nevetett. A sértettet a mentők kórházba szállítottak, ahol a szakszerű ellátás ellenére október 17-én meghalt. Szakértői vélemény szerint halálát leromlott általános egészségi állapota mellett égési sérülései is okozták.

Hét évet kértek a kecskeméti nőt 22 évvel ezelőtt szétszurkáló férfire, a vádlott azt állítja, nem ő volt

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt a K. Istvánt, aki 22 évvel ezelőtt kíméletlenül összeszurkált egy 27 éves nőt Kecskeméten, a Halasi úton.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy hét év fegyházbüntetést és hét év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetér.

K. István még csak 16 éves volt a bűncselekmény elkövetésekor. 2001 tavaszán megismerkedett egy prostituálttal, és igénybe akarta venni a szolgáltatásait. Az örömlány azonban elhajtotta őt, mert nem volt kocsija.