Best WordPress Hosting
 

Stohl András és Till Attila is versenyeznek az Ázsia Expressz új évadában

Bejelentették a TV2 utazós reality műsorának új szereplőit. A házigazda továbbra is Ördög Nóra marad.

Honnan ismerhetjük az Ázsia Expressz új szereplőit?

Idén 5. évadával tér vissza az Ázsia Expressz a TV2-n. A kaland-reality forgatása a napokban kezdődik a Fülöp-szigeteken, majd pár hét múlva Tajvanban ér véget. A 10 millió forintos fődíjért nyolc sztárpáros küzd majd meg egymással, akiknek kilétét csütörtökön fedte fel a csatorna. Alább összeszedtük, mit érdemes tudni a 2024-es széria szereplőiről.

Till Attila és Stohl András: feltehetően ők a legismertebbek, Stohl Jászai Mari-díjas színművész, emellett sokat foglalkoztatott szinkronszínész és műsorvezetői feladatokat is vállal. 2017 óta a TV2-nél dolgozik, ő vezeti például a Dancing with the Starst és a Párharcot. Tilla több mint húsz éve van a csatornánál, ahol ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott tévés. Filmrendezőként is ismert.

Mikes Anna és Krausz Gábor: a tavalyi Dancing with the Stars nyertes párosa, akik a műsor után vállalták fel kapcsolatukat. Krausz egyébként séf, ő a Séfek Séfe egyik mentora. Korábban hat évig Tóth Gabi férje volt, akivel van egy közös kislányuk, Hannaróza. Mikes Anna tízéves kora óta táncol, 2007 óta oktat is. A Dancing with the Stars mind a négy eddigi évadában szerepelt.

Krausz Gáborral, Mikes Annával, Stohllal és Tillával jön az új Ázsia Expressz-évad

Idén is folytatódik az Ázsia Expressz, ezúttal a Fülöp-szigeteken kezdődik a verseny, majd Tajvanban ér véget. A TV2 bejelentette a versenyző párosokat is csütörtök reggel, illetve az is biztossá vált, idén is Ördög Nóra lesz a házigazda.

Ők küzdenek majd a fődíjért, ami idén 10 millió forint lesz:

Till Attila és Stohl András,

Farm VIP: Vajda Johnny szerint más játékosok jobban megérdemelték volna a győzelmet Szabó Simonnál

Szabó Simon győzelmével ért véget a két ünnep közt a Farm VIP negyedik évada: a színész a döntőben Laky Zsuzsival csapott össze a 14 millió forintos fődíjért, és a feladatokat nagyobb sikerrel teljesítette, mint a korábbi modell. Szabó később azt is elmondta, mihez kezd a nyereménnyel járó összeggel.

Most a story.hu szemlézte Lakatos Levente podcastműsorát (az író is szerepelt a celebes műsorban), aminek Laky, valamint Vajda Johnny, a Farm VIP bronzérmése volt a vendége. Vajda meglátása az volt a fináléval kapcsolatban, hogy más játékos jobban megérdemelte volna a győzelmet a színésznél.

Simon a verseny felétől haza akart menni. Ez lehet, hülyén hangzik, de szerintem más játékos jobban megérdemelte volna győzelmet. Olyanok, akik a feladatokba és a házimunkába sokkal többet beleadtak. Legyen az a Lacika (Sánta Laci – a szerk.), Laky Zsuzsi, vagy Ripli Zsuzsi, vagy te

Farm VIP: három játékos számára véget ért a verseny, kialakult a top 5-ös mezőny

Pénteken lesz a Farm VIP idei évadának döntője, a szerdai részben a még versenyben lévő játékosok száma nyolcról ötre redukálódott. A top 5-ben hárman biztosították be a helyüket egyéni teljesítmény alapján: Laky Zsuzsi, Vajda Johnny és Sánta Laci. Utóbbi játékos azonban végül mégsem juthatott tovább ilyen módon, mivel Hadas Alfréd tőle vett el 25 kiló almát, hogy a saját adagjához csapja. Erre azért volt lehetősége, mert korábban társai a hierarchia aljára sorolták, ezért Demcsák Zsuzsáék cserébe hozzájuttatták ehhez az előnyhöz. A taktikázásnak köszönhetően Hadas átvette Sánta helyét, és ő ment tovább harmadikként egyeneságon.

A többieknek egy dominós feladatban kellett megküzdeniük egymással, hogy a legjobb öt közé kerüljenek. Itt elsőként Szabó Simon, majd Balogh Edina jutottak tovább, ezzel pedig eldőlt, kik estek ki a versenyből:

Lissák Laura,

Farm VIP: Laky Zsuzsi elmondta, miért örült annak, hogy Rippel Feri elbukta a védettségi játékot

A Farm VIP csütörtök esti adásában védettségi játékra került sor. A feladat végén, amikor már csak hárman versenyeztek a védettségért, nehezítést kaptak, lehunyt szemmel kellett tovább egyensúlyozniuk. Rippel Feri nem sokkal később kibillent az egyensúlyából, aminek Laky Zsuzsi láthatóan nagyon meg is örült.

A szépségkirálynő ma az Instagram-oldalán reagált az adásban történtekre egy róla készült fotó kíséretében.

Szerintem ez a kép jól tükrözi, hogy milyen is vagyok valójában. A legfontosabb az egyenes gerinc! Nem, nem mosolygok mindig! A tegnapi adás után kaptam hideget-meleget, hogy milyen gusztustalan volt a reakcióm, amikor Feri kiesett a játékból. Szeretném hangsúlyozni, nem annak örültem, hogy kiesett, hanem hogy nem lett védett! Igen nagy a különbség

Farm VIP: Laky Zsuzsi kitörő örömmel fogadta, hogy Rippel Feri elveszítette a védettségi játékot

Újabb farmgyűlés közeleg a Farm VIP-ban, ami előtt védettségi játékot tartottak. Ennek nyertesére nem lehet szavazni és párbajra hívni őt, szavazategyenlőség esetén azonban övé a döntés joga a gyűlésen. A játékban Hadas Alfréd nem vehetett részt, miután a többiek a hierarchia aljára sorolták őt.

Már csak hárman voltak versenyben a védettségért, mikor azt a nehezítést kapták, csukott szemmel egyensúlyozzanak tovább. Rippel Feri nem sokkal később káromkodások közepette elveszítette az egyensúlyát, és ezzel a játékot is. Ennek Laky Zsuzsi láthatóan nagyon megörült, majd megpróbálta rendezni vonásait, miután rájött, hogy kiültek az arcára őszinte érzelmei. A védettséget végül Sánta Laci szerezte meg.

Rippel egyébként később azt állította, szándékosan adta fel a feladatot, részben azért, mert imád párbajozni. Kijelentése után Szabó Simon és Vajda Johnny sokatmondóan összenéztek.

Farm VIP: Laky Zsuzsit elrabolta a piros csapat

„Eljött megint a rablás ideje” – jelentette be a játékosoknak Demcsák Zsuzsa a Farm VIP hétfői részében. A műsorvezető elmondta: a feladatban jobban teljesítő csapat nyereménye, hogy választhat egy embert a másik csapatból, akit estig „elrabolhatnak”, hogy segítsen nekik a termelési feladat elvégzésében.

A lehetőséget végül a pirosak kapták meg, akik pár percnyi tanakodás után hozták meg döntésüket arról, kit „kérnek kölcsön”.

Szeretnénk Szabit megkérni, hogy maradjon az állatokkal, és mi vinnénk Laky Zsuzsit magunkkal. Szeretettel fogadunk

Farm VIP: Rékasi Károly arra kérte a csapattársait, hogy közösítsék ki Szabyestet

Alig több mint két hete indult el a Farm VIP új évada, Rékasi Károly és Szabyest között viszont hamar megmutatkoztak az ellentétek. A 61 éves színész a 31 éves zenész többször is összeszólalkoztak az elmúlt adásokban, Rékasi egy ponton azt mondta a csapatának, ha kell, távolítsák el őt maguk közül, nehogy kárt tegyen valakiben.

A keddi epizódban a színész úgy döntött, megpróbálja meggyőzni Laky Zsuzsit és Lakatos Leventét arról, hogy ne nagyon keressék a számára ellenszenves énekes társaságát.

Azt gondolom, hogy tegnap túl nagyot ütött ez a fiú a Zsuzsin (Ripli Zsuzsi – a szerk.). Ebben a szituációban a Zsuzsi épségben, egységben tartása lenne a jó. Azt kértem tőletek, és mindenki azt csinál amit akar, teljesen természetesen, hogy mérsékeljétek a Szaby megértését, elfogadását. Mert azzal ő azt érzi, hogy ez klassz. Azzal, hogy ő vihogva, röhögve mászkál ott akár a Zsuzsi körül, amikor ő dagaszt, akkor azt érzi, mert a csapat őt elfogadja, hogy ez korrekt és rendben van

Új versenyzők érkeztek a Farm VIP-ba

A pénteki Farm VIP-ben két új játékos érkezett, egy-egy mindkét csapatba. A piros csapat Hadas Alfréddal bővült, a sárgákhoz pedig Laky Zsuzsi csatlakozott. Az újaknak rögtön bizonyítania is kellett a termelést segítő játékon

Amikor megláttak engem, meglepettséget láttam, nem számítottak nyilván arra, hogy én érkezem. Egyébként magán a csapaton azt láttam, hogy ők nagyon erősek együtt

– mondta el Laky.

Laky Zsuzsi: Nem szeretnék úgy kinézni, mint egy húszéves, a jelenlegiből szeretném kihozni a legjobbat

Lassan húsz éve választották meg Európa legszebbjének Laky Zsuzsit, azóta is ő az első és egyetlen magyar győztese ennek a versenynek. Az egykori szépségkirálynő a Fókusznak mesélte el, milyen hatással volt az életére a korona. Az interjúban elhangzott, hogy sokan azt mondják neki, nem használta ki teljesen a szépségverseny hozta lehetőséget.

Igazából nem az, hogy nem használtam ki, hanem nem volt, aki segítsen nekem ebben, hiszen volt egy elég erős szerződésem, ami kötött, csomó mindent nem csinálhattam. Viszont rengeteg szuper szép helyre eljutottam általa

– mondta el, majd arról is beszélt: alapjáraton nincs baja a korával.

Laky Zsuzsi: Az első szerelmem sokat bántott fizikailag, kicsit sérültem a nőiességemben

Laky Zsuzsi volt a Szóló című műsor legújabb epizódjának vendége. A szépségkirálynő mesélt a gyerekkoráról, az anyaságról és a férjéről, Dietz Gusztávról is a beszélgetés során. Mint kiderült, a sportolóval nem indult egyszerűen a kapcsolatuk, kezdetben sokat veszekedtek, ami Laky szerint azért is történt, mert ő is elég „pasis” volt akkoriban, amikor megismerkedtek.

Életem első szerelme, vagy hogy mondjam… 14-15 éves voltam, amikor összejöttem Nagykanizsán egy fiúval, és annak nem az lett a vége, ahogy én így elképzeltem. Elég sokat bántott engem fizikailag, és akkor kicsit így a nőiességemben sérültem. Én is bántottam őt. Én is beleálltam már ezekbe a helyzetekbe. Sok idő múlva tudtam tőle megszabadulni

– árulta el a modell.