Best WordPress Hosting
 

Imre Bence indított, Lékai valahogy elérte és bedobta, így mentett pontot a Fradi

Az Európa Kupa-negyeddöntős Ferencváros saját közönsége előtt 30-30-as döntetlent játszott a Balatonfüreddel a férfi kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

A találkozó előtt lett hivatalos, hogy György László és Imre Vilmos edzőpárosa távozik a Balatonfüredtől, amely most jól kezdett, és 9-6-ra ellépett vendéglátójától. Az első félidő derekát követően egyenlített a házigazda, ám a szünetre ismét ellépett a Balatonfüred, a második félidő elején pedig már négy gól volt közte (15-19).

Innen aztán ismét felzárkózott az FTC, és a folytatás nagy részében szorosan alakult az állás. A kiélezett végjáték utolsó percében támadhatott a kétgólos előnyért a vendégcsapat, ám nem tudott élni lehetőségével, a Fradi pedig – a magyar válogatott olimpiai kvótaszerzésben egyaránt kulcsszerepet vállalt játékosok összjátéka nyomán – végül egyenlített,

Mikler: Remegő lábakkal készültem a meccsre

Ez a csapat már nagyon megérdemelte ezt a sikert, nyilatkozta Chema Rodríguez szövetségi kapitány, miután a magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnap Portugália legyőzésével kijutott a nyári, párizsi olimpiára.

Utálok a portugálok ellen játszani, mert barátok vagyunk. Nagyon nehéz volt számomra ez a helyzet, mert azt kívántam, bárcsak mindkét csapat kvalifikálhatna

– jelentette ki a tatabányai mérkőzés után a magyarok spanyol edzője.

„Az életünkért fogunk játszani” – fogadkoznak a magyar kézisek a portugálok elleni élethalálharc előtt

„A meccs közben éreztem, hogy folyamatosan két ember lohol rajtam. Agresszívak, kompaktak voltak a norvégok, átlövésből sem tudtuk megnyitni őket. Sajnos rosszul kezdtük mindkét félidőt, de mindent megtettünk, ez legalább pozitív. Abba kell kapaszkodnunk, hogy csúsztunk-másztunk a pályán. Itt az esély, hogy vasárnap azért megcsináljuk.

A szívünk kijuttathat minket Párizsba

– nyilatkozta a 29-25-ös vereség után az M4 Sport kamerája előtt Bánhidi Bence.

„Azt mondják, 10-20-30 év után jobb egy házasság: ezt még nem érezzük” – házasságukról beszéltek Lékai-Kiss Ramónáék

Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté a hot! magazinnak adtak közös interjút, amit az nlc.hu szemlézett. Öt éve házasok már, a kézilabdázó például úgy nyilatkozott az újságnak, hogy az évek alatt nem lettek türelmesebbek egymáshoz feleségével.

Határozottan nem. Ahogy halad előre a kapcsolatunk, úgy ismerjük meg egyre jobban a másikat, szokjuk meg a rigolyáit. A nagy öregek azt mondják, hogy 10-20-30 év után jobb egy házasság. Ezt még nem érezzük.

Műsorvezető felesége egyetért ezzel, szerinte természetes, hogy vannak olyan pillanatok, amikor egy házasság nem annyira jó, de „ilyenkor pedig vagy elnevetjük magunkat, vagy pedig legszívesebben kiraknánk egymást az utcára.”

Olyan fáradt a magyar kéziválogatott kapusa, hogy még örülni sem tud

A mérkőzés egyik hőse a tíz védést bemutató kapus, Bartucz László volt, aki azt mondta, ebbe a meccsbe mindenki beletette a szívét-lelkét, itt már nem lehetett szakmázni.

„Még nem gondoltam át ezt a tornát, hiszen most meccsünk volt, de nyilván óriási siker, hiszen ilyet még nem ért el a magyar válogatott” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt.

De olyan fáradt vagyok, hogy még örülni sem tudok.

Lékai Máté: Könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó Eb-meccsem

Pénteken 15 órától az utolsó mérkőzését játssza a magyar kézilabda-válogatott a németországi Európa-bajnokságon. Bár az igazán nagy bravúr, az elődöntőbe jutás nem jött össze Chema Rodríguez csapatának, amely azonban így is történelmet írhat, ha legyőzi Szlovéniát, ugyanis

az ötödik hely Magyarország eddigi legjobb szereplése lenne a férfi mezőnyben az Eb-ken.

„A motiváció nyilvánvaló, a hatodik hely is nagyon szép, ám az lenne igazán nagy dobás, ha ötödikek lennénk. Olyan eredménnyel kerülhetnénk be a sportág hazai nagykönyvébe, amilyenre előttünk még soha senki sem volt képes. Ez lehetne a cseresznye a tortán, ez kompenzál mindenféle fáradtságot.

„A védekezésünk nem működött, szétlőttek bennünket” – magyar kézisek a németek elleni vereség után

Rosta Miklós friss apukaként léphetett pályára úgy, hogy Magyarországról csak este hatra ért vissza Kölnbe, a mérkőzés helyszínére.

„Úgy éreztem, a védekezésünk valamiért nem úgy működött. Ezáltal a kapusainknak is nehezebb dolguk volt, nem tudtak olyan támaszt nyújtani, mint addig. A másik oldalon pedig Wolff elkezdett védeni, ami meghatározta a meccset” – nyilatkozta az M4 Sportnak.

Bodó Richárd szerint ugyan jól kezdte a csapat a mérkőzést, de a vége sajnos nem lett szép.

„Ricsi fantasztikusan játszott” – Lékai szerint az egész csapat Bodó mellett áll

„A csapategység, a küzdés, az egymásért tenni akarás a legnagyobb erőssége ennek a válogatottnak. Megpusztulunk a pályán, ez volt az ötödik meccsünk, egyre fáradtabbak vagyunk, egyre keményebb minden az összes csapatnak” – nyilatkozta az MTI-nek a horvátok 29-26-os legyőzése után a Ferencváros irányítója, aki nyolc lövésből négy gólt szerzett.

A csoportkörből százszázalékos teljesítménnyel továbbjutott magyarok csütörtökön az osztrákoktól elszenvedett 30-29-es vereséggel kezdték a középdöntőt. A 171-szeres válogatott játékos ennek kapcsán elmondta: lehet, hogy kívülről úgy látszott, de nem gondolja, hogy részükről rossz lett volna az osztrák meccs.

„A létszámfölényes támadójátékuk egy kicsit megtörte a meccs ritmusát, ezért tűnt nyögvenyelősnek az a mérkőzés, de szerintem ott sem játszottunk rosszul. Kihagytuk a helyzeteket és nem állítottuk meg őket kulcsszituációkban” – elevenítette fel a csütörtöki találkozót.

„Látjuk, mennyire erős a mezőny, az összes világverseny közül az Eb-n a legerősebb” – az első tízbe kerülne a kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott célja a legjobb tíz közé kerülés lesz a szerdán kezdődő németországi Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Ilyés Ferenc elnök úgy fogalmazott, a hivatalos célkitűzés „továbbjutni a csoportkörből és az első tíz között végezni”.

Látjuk, mennyire erős a mezőny, az összes világverseny közül az Európa-bajnokságon a legerősebb, és tovább nehezíti a csapatok dolgát, hogy minden csoportból csak kettő jut tovább

Lékai-Kiss Ramóna a férjéről: Amikor megismertem, apukám nem örült

Lékai Máté és Lékai-Kiss Ramóna nemrég Csisztu Zsuzsának adta interjút, melyben meséltek a megismerkedésükről, a karrierjükről és a családjukról is. Mint kiderült, a színésznő-műsorvezető édesapja először nem fogadta kitörő örömmel, hogy a lánya egy nála fiatalabb sportolóval randevúzik.

Amikor a Mátét megismertem, akkor apukám nem örült, mert fiatalabb. Arról volt szó, hogy megijedt apu. Annak ellenére, hogy a Mátét és az ő karrierjét, sportteljesítményét imádta, ő látott a lánya mellett egy fiatalabb sportolót, jóképű, magas, úristen, ebből csak baj lehet. De aztán rácáfoltunk erre

– mondta a Sztárban Sztár leszek! zsűritagja.