Best WordPress Hosting
 

Kétezer lottónyertesnek adott már tanácsot – elmondta a legnagyobb hibát

Alig találnánk valakit, aki nem fantáziált már arról, mit kezdene vele, ha megütné a markát a lottó főnyeremény – egy brit férfi azokról a pillanatokról mesélt, amikor a játékosok álma valóra vált, és a National Lottory-hez fordultak, hogy átvegyék a nyereményüket. Az Egyesült Királyság állami lottójánál tanácsadójaként dolgozó férfi eddig nagyjából 2000 emberrel beszélt, akik több mint 50 ezer fontot (körülbelül 23 millió forint) nyertek a játékkal, és több összesen mint 2 milliárd fontot adott már át életében – írja a Daily Mail.

Andy Carternek és kollégáinak tilos a játékban részt venniük, de szerinte ez a legszerencsésebb helyzet, hiszen egy olyan pillanatban lehet más emberek életének tanúja, amit soha nem fognak elfelejteni.

Egy nap lehet, hogy egy 85 éves hölgy házában ülök egy csésze tea és egy szelet sütemény mellett, és elmeséli nekem az összes régi történetét. De az is lehet, hogy egy építkezésen leszek olyan kőművesekkel, akik feljebb akarnak lépni. Kaméleonnak kell lennem.

Hatalmas összeget nyert lottón a pizzafutár, mégsem hagy fel a munkával

Marius Preda azt mondja, a jelenlegi fizetésével kalkulálva nagyjából húsz év alatt kereshetné meg azt az összeget, ami most az ölébe pottyant. Az angliai Tamworth-ben élő román férfi mégsem tervezi, hogy felmond a munkahelyén – írja a Sun című brit bulvárlap.

A 28 éves Marius Preda öt évvel ezelőtt költözött Romániából Angliába. Négy éve Tamworth-ben él és egy Papa John’s pizzériában dolgozik futárként. A cég 12 fontos (kb. 5500 forintos) órabért fizet a futároknak, akik így heti 480 fontot (kb. 223 ezer forintot) keresnek, ha heti 40 órában dolgoznak.

Preda 500 ezer fontot (több mint 232 millió forintot) nyert a lottón, ami már elég lenne ahhoz, hogy elgondolkodjon a korai visszavonuláson, ám neki eszébe sem jut ilyesmi. Miután nyert, másnap ugyanúgy munkába ment, mintha semmi sem történt volna.

„Azt hiszem, ön nagyot nyert” – fél év alatt kétszer vitte el a lottó főnyereményt

Vannak a szerencsés emberek, a nagyon szerencsés emberek – és van az a michigani lottónyertes, akiről alább lesz szó.

Az 59 éves Wayne megyei férfi, aki – érthető okokból – nem árulta el a nevét, még tavaly augusztusban megütötte a Fantasy Five Double Play nevű lottójáték főnyereményét, és 110.000 dollárt (nagyjából 40 millió forint) vihetett haza.

A férfi az óriási nyeremény után sem mondott le a lottózásról, de – feltételezhetően azért, mert nyertes számokkal még kisebb a nyerési esély – később megváltoztatta a megszokott számait.

30 éve 10 milliárd forintnyi összeget nyert a lottón, azóta se hagyott fel az üveges munkájával

A múlt héten valaki elvitte az ötöslottó történetének második legnagyobb nyereményét, 6,45 milliárd forintot. Sok lottónyertesnek ilyenkor az az első dolga, hogy felmond a munkahelyén, és olyan dolgokra kezd el költeni, amikre eddig nem volt lehetősége, és eredetileg úgy tűnt, soha nem is lesz.

Csaknem 30 éve már, hogy Mark Gardiner ülettársával, Paul Maddisonnal is megnyerte az akkoriban indult brit National Lottery főnyereményét, 22.590.829 fontot, ami mai értékén valamivel több mint 10 milliárd forint.

Maddison azonnal kilépett a hastingsi üveges vállalkozásukból, Gardiner viszont maradt.

Iszonyatos tempóban költötte a pénzt a 63 éves lottónyertes

Colin Wier alaposan kiélvezte élete utolsó éveit. A skót STV egykori operatőre 2011-ben, 63 éves korában nyerte meg a Euro Millions lottójáték addigi történetének legnagyobb fődíját, 161 millió fontot (több mint 73 milliárd forintot) – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

Weir 2019-ben, 71 éves korában váratlanul halt meg egy vesesérülést követő vérmérgezésben. Halála után derült ki, hogy nem igazán takarékoskodott a nyereményével,

milliárdosként leélt nyolc éve alatt, átlagosan heti 100 ezer fontot (kb. 45 millió forintot) vert el.

Azt hitte, meggazdagodott a lottón, de amikor jelentkezett a 340 millió dolláros nyereményéért, a lottótársaság egy hibára hivatkozva nem fizetett

Egy Washington DC-ben élő férfi beperelte a Powerball nevű lottótársaságot, mivel egy tavalyi lottósorsolás után a fővárost is magába foglaló Columbiai Kerület hivatalos, lottóeredményeket mutató honlapján először hibásan szerepeltek a nyerőszámok. Ő pedig tévesen azt hitte, hogy megnyerte a 340 millió dolláros – azaz 123 milliárd forintot érő – jackpotot. De amikor a nyereményéért jelentkezett, akkor közölték vele, hogy valójában nem is az a nyerő számsor, amit megjátszott.

John Cheeks a Guardian beszámolója szerint még 2023. január 6-án vásárolta a vita középpontjában álló Powerball lottószelvényt. A férfi a másnapi sorsolásról ugyan lemaradt, de két nappal később, amikor felkereste a DC Lottery honlapját, megdöbbenve tapasztalta, hogy az általa megjátszott – családi születésnapok dátumaiból és egyéb személyes jelentőségű számokból összeálló – számsort húzták ki. Vagy legalábbis ez az információ állt a honlapon.

„Kicsit izgatott lettem, de nem kiabáltam, nem sikítottam. Csak udvariasan felhívtam egy barátomat. Csináltam egy képet, ahogy ő ajánlotta, és ennyi volt. Elmentem aludni” – mesélte Cheeks. Majd azzal folytatta, hogy amikor szerette volna átvenni a nyereményét személyesen, akkor azt a választ kapta a Lottó és Szerencsejáték Hivatal (Office of Lottery and Gaming – OLG) irodájában, hogy sajnos mégsem nyert.

2267 tonna párizsi vagy 209 téglalakás is kijön az ötöslottó főnyereményéből

Jelenleg 28 hete nem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón, így most szombaton már 6,166 milliárd forint lesz a várható főnyeremény. A Pénzcentrum megnézte, hogy mit jelent minden idők második legnagyobb Ötöslottó-nyereménye a hétköznapi termékekre, vagyontárgyakra lefordítva.

A KSH adatai alapján kiderült, hogy a nyertes párizsiból 2 266 912 kilót, azaz durván 2 267 tonnát tudna venni, és amennyiben napi 20 dekagramm párizsi elfogyasztását feltételezzük, úgy ez a mennyiség 31 054 évre lenne elegendő egy ember számára. Ha zsemlére számolunk, még durvább az eredmény, ebből 93 424 242 darabot lehetne megvásárolni a most szombati főnyereményből, ami napi három elfogyasztása esetén 85 319 évre lenne elég.

Ami a nagyobb értékű vagyontárgyakat illeti, az Ötöslottó főnyereményéből 845 darab Suzuki S-Crosst lehetne venni,  Az új Ford Pumához legkevesebb 10,5 milliós áron juthatunk hozzá, így ebből 587 darabot parkoltathatnánk a garázsban. A 12,1 milliós Skoda Octaviából már „csak” 510 darabot, míg a 17,5 milliós Renault Rafale-ból 352 darabot vihetnénk haza, írja a lap.