Best WordPress Hosting
 

Eltűnt Novák Katalin és Varga Judit a Forbes-listáról

A legbefolyásosabb magyar nők közé (közélet kategóriában) idén Novák Katalin és Varga Judit már nem került fel. Mindketten a kegyelmi botrány után mondtak le. Tavaly az államfő még első volt a listán, az igazságügyi miniszter pedig a harmadik. A magazin jelezte is, idén az összeállítást nehezítette, hogy bizonyos kategóriákban az utolsó hetekben többen kiestek.

Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége a tavalyi ötödik helyről ugrott az élre. Mögötte megőrizte második helyét Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, harmadik pedig Kaminski Fanny, a kormányfő sajtótanácsadója, közösségi médiaoldalainak kezelője lett. A tavalyi negyedik Dobrev Klára idén csak hetedik lett, helyét átvette Pottyondy Edina (influenszer, youtuber, stand-up humorista.

Mögé már politikusok: Dúró Dóra (5.), Donáth Anna (6.), Baranyi Krisztina (8.) kerültek. Kilencedik lett Mager Andrea egykori miniszter (a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója). Mögötte végzett Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke. A 2024-es lista ráadása Szentkirályi Alexandra (11.), akit a Fidesz indít főpolgármester-jelöltként. Ő tavaly hetedik volt.

Napi Mázli – új terméket dobott piacra a Szerencsejáték Zrt.

Villámgyors termékfejlesztéssel megalkottuk a Napi Mázli elnevezésű játékot, ami naponta kétszer is játszható, és egész magas nyereményt kínál – többek között erről beszélt Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója az új játékot bemutató hétfői sajtótájékoztatón az Economx tudósítása szerint.

Az előzményekről szólva Mager felidézte, hogy 2023 a sportfogadás éve volt, amire a cég egy világszínvonalú termékkel válaszolt a TippMixPro megújításával, ugyanakkor tavaly visszahozták a lottójátékhoz kapcsolódó lakásnyereményt is. Elmondta, hogy az ehhez szükséges játékos kártyát 1,3 millióan kérték ki a lottó feladásával együtt.

A tudósítás szerint Mager Andrea elmondta azt is, hogy miközben a világban visszaszorulóban vannak a lottójátékok, addig Magyarországon tavaly 14 százalékos növekedést tapasztaltak a lottó szegmensben. Felidézte, hogy 19 éve nem vezettek be új lottójátékot, de az EuroJackpotot is már 10 éve kínálják a játékosoknak. A kutatásokból ugyanakkor kiderült, hogy a játékosok számára nemcsak a nagy nyeremény számít, hanem a gyors játékélmény, valamint a gyakori siker is. Ennek az igénynek a kielégítésére alkották meg a Napi Mázli játékot, amit Mager Andrea szerint könnyű megérteni és megszeretni, és rászokni sem lesz nehéz.