Best WordPress Hosting
 

Felmentették a Pillangó utcai metróbaleset vádlottjait

A 2-es vonal Pillangó utcai felszíni megállójában 2016. december 5-én reggel egy metrószerelvény hátulról egy álló, utasbeszállásra váró másiknak ütközött. A vádhatóság szerint a két vádlott gondatlan magatartása miatt következett be a baleset, amelyben 21-en sérültek meg: öten súlyosan, a többiek pedig könnyebben.

A metróközlekedésben is jelentős mértékű zavar keletkezett: a 2-es metróvonal forgalma hosszabb ideig szünetelt, 164 “menet” kimaradt, ezek pótlására 45 pótlóbuszt kellett beállítani, a forgalom szünetelése körülbelül 94 ezer utast érintett. Az eseménysor egyúttal különösen nagy mértékű, 158 millió forintot meghaladó kárt okozott.

A vádlottak – a hátulról érkező szerelvény vezetője és a forgalomirányító – tagadták a terhükre rótt cselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztettek elő, amelyben részletesen számot adtak a történésekről, előzményekről és az egész rendszer műszaki működéséről.

Több mint 500-an megsérültek egy pekingi metróbalesetben

A kínai fővárosban, Pekingben összeütközött két szerelvény a metró föld feletti szakaszán a sűrű havazásban, 515 embert szállítottak kórházba, köztük százkettőt csonttöréssel – közölték a hatóságok pénteken. A fővárost az elmúlt napokban heves havazás sújtotta, ami fennakadásokat okozott a közlekedésben.

A baleset csütörtök este, hely idő szerint 18 óra 57 perckor, a csúcsforgalom idején történt, amikor két szerelvény egymásnak ütközött – számolt be az esetről a CCTV közszolgálati televízió.

Összesen 515 embert szállítottak kórházba kivizsgálásra, közülük 102-nek csonttörése volt. Halálesetről nem érkezett jelentés