Best WordPress Hosting
 

Schmuck Andor kikosarazta Mettát, és még azt is meg merte kérdezni tőle, felezik-e a számlát

A Kőgazdag Fiatalok évadzáró részében került sor Dulin Metta és Schmuck Andor harmadik randijára, amiről kiderült, hogy egyben az utolsó is.

Ez az utolsó randevúnk

– jelentette ki Schmuck, majd megmagyarázta döntését:

Metta Schmuck Andorról: Szerintem csak előadja, hogy van lóvéja

A Kőgazdag Fiatalok legutóbbi adásaiban Metta Schmuck Andorral kezdett el ismerkedni. Az első találkozójuk után a magát világutazóként aposztrofáló nő egy esküvői fotózásra invitálta meg a politikust, ahol annyira jól érezték magukat együtt, hogy sort kerítettek egy harmadik randira is – ezt a mai évadzáró adásban láthatják majd a nézők, az új rész előzetesei szerint viszont Metta ezúttal kevésbé volt lenyűgözve, mint az első két találkozó alkalmával.

Miután asztalhoz ültek, közölte Schmuckkal, mennyire nem tetszik neki, hogy ismét piros nyakkendőben érkezett meg a randevújukra, mikor a múltkor már elmondta neki, hogy a krémszín sokkal jobban áll neki.

Hát azzal nem sikerült levennie a lábamról, hogy megint ugyanabban a ruhában volt. Még hogyha van neki öt egyforma, akkor is miért mindig ugyanazt veszi fel? Szóvá is tettem neki!

Kőgazdag Fiatalok: Metta és Schmuck Andor esküvői fotózáson jártak

Metta és Schmuck Andor a Kőgazdag Fiatalok kedd esti adásában randevúztak először, melynek végén előbbi egy esküvő tematikájú fotózásra invitálta meg a politikust. Mint mondta, eredetileg ő kapott felkérést a munkára, de örülne neki, ha férfikísérője is lenne.

Az említett fotózásra hamar sor került, a műsor tegnap esti adásában láthatták a nézők, hogyan működött kettejük között a kémia.

Teljesen bele tudtam helyezkedni abba a szerepbe, hogy most egy menyasszony vagyok, és hogy most nekem itt Andor a párom. Szerintem tudtam hozni azt, hogy most közel vagyok hozzá, szerelmesen nézek rá, és életem legboldogabb napja elé nézek. Úgyhogy nagyon tudtam együtt élni és mozogni a szituációval. Komfortos volt, hogy Andor van ott mellettem

Schmuck Andor Mettáról: Emberileg és szakmailag egy nagyon kedves, bűbájos, céltudatos hölgy

A Kőgazdag Fiatalok legutóbbi adásában Metta és Schmuch Andor egy étteremben randevúztak, a találkozó végén pedig megbeszélték, hogy legközelebb egy esküvő tematikájú fotózáson látják majd egymást. A munkára eredetileg Metta kapott felkérést, de szerette volna, ha egy férfi is vele tart.

Schmuckkot a Blikk kereste meg a randevúval kapcsolatban, aki a következőképpen nyilatkozott a magát világutazóként aposztrofáló nőről:

Emberileg és szakmailag egy nagyon kedves, bűbájos és céltudatos hölgy.

Kőgazdag Fiatalok: Metta szerint egy férfinak nem dolga, hogy a szennyesbe rakja a használt alsógatyáját

A Kőgazdag Fiatalok legutóbbi adásában Metta Schmuck Andorral randizott. Mint mondta, izgalmas karakterként maradt meg a fejében a politikus, akit mindenképpen szeretne még látni.

A beszélgetésük közben a magát világutazóként aposztrofáló nő azt mondta, nincs kifejezett zsánere, ha a külsőről van szó, inkább azzal lehet levenni a lábáról, ha a partnere okos. Fontosnak tartja továbbá azt is, hogy a férfi, akivel összejön, jobb életszínvonalon éljen nála, ami mindenképp übereli azt, amit ő eddig elért az életében.

Hozzátette, a rendet is nagyon szereti, amivel kapcsolatban a politikus azt mondta, neki vannak hiányosságai ilyen téren, de hajlandó alkalmazkodni, ha szükséges.