Best WordPress Hosting
 

Meghalt egy 30 év körüli motoros Mezőtúrnál

Szombaton délután árokba hajtott egy motoros a Mezőtúrt és Túrkevét összekötő út 20-as kilométerszelvényénél. A járművön csak a vezetője utazott.

Kaszap Réka, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa a szoljon.hu megkeresésére közölte, a 30 év körüli férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét az újraélesztési kísérlet ellenére sem sikerült megmenteni, a helyszínen életét vesztette.

The post Meghalt egy 30 év körüli motoros Mezőtúrnál first appeared on 24.hu.

Kitolta a Lidl-ből a 186 ezer forintnyi áruval megtömött bevásárlókocsit, majd biciklivel vontatta

Még a sokat látott rendőrök szerint is magas fokon műveli a pancserséget az a mezőtúri férfi, aki pár nappal ezelőtt kitolt egy zsúfolt bevásárlókocsit az egyik helyi üzletből, majd biciklivel akarta elvontatni, ám felborult vele. És valóban nehéz szavakat találni a 27 éves mezőtúri férfi lopásaira.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi pár nappal ezelőtt betért az egyik mezőtúri üzletbe, majd belepakolt 186 ezer forintnyi árut a bevásárlókocsiba, s kitolta azt a bejárati ajtón.

Ezután biciklire pattant, és maga mögött húzta a megpúpozott bevásárlókocsit, azonban menekülés közben a kocsi kereke megakadt a járdaszegélyben, ezért a tettes mindenestül otthagyta.

Kommandósok csaptak le egy luxusban élő családra, akik több kiszolgáltatott lányt is terhesen dolgoztattak Svájcban

Svájcban prostituáltakat futtató bűnbandát számolt fel Mezőtúron a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, az ügy felderítésben részt vett a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a svájci rendőrség is.

A KR NNI közleménye szerint egy mezőtúri család tagjai több mint egy éve anyagi, egészségügyi és szociális körülményeik miatt kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal magyar nőket szerveztek be arra, hogy Svájcban prostitúciós tevékenységet folytassanak.

police.hu

Bennégett a lakásában egy ember Mezőtúron

Lakástűzben életét vesztette egy ember péntek éjjel a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Mezőtúron. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egyik Széchenyi István utcai, száztíz négyzetméteres épület tetőszerkezete égett. Az oltáshoz három járművel tizenhárom tűzoltó vonult ki.

Az oltást nagyban nehezítette, hogy az épületben nemcsak egy gázpalack, hanem vadászfegyverek is voltak, és folyamatosan lőszerdurranásokat lehetett hallani, ezért a tűzoltók csak fedezékből tudták oltani az addigra már teljes terjedelmében égő házat.

Az épület átvizsgálása közben egy összeégett holttestet és egy felrobbant gázpalack maradványait találták meg – mondta a szóvivő. A tűz okát vizsgálják.