Best WordPress Hosting
 

Miért viselnek férfiak női nevet?

A Mária név hallatán feltehetően keveseknek ugrik be Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös, IV. Károly, az utolsó Habsburg uralkodó vagy gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter. Pedig mindhárman hivatalosan viselték ezt a nevet (is), az anyakönyvben így szerepeltek:

Franz Ferdinand Karl Ludwig Joseph Maria,

Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria,

70 új keresztnevet fogadtak el tavaly, de a Szentistvánt, a Wednesday-t és a Rüntyit sem jegyezték be

A 2022-es rekord után tavaly csökkent a Nyelvtudományi Kutatóközponthoz beérkező keresztnévkérelmek száma, ugyanakkor az Utónévbizottság így sem unatkozott: 469 kérelemről döntöttek, az elfogadott nevek száma 70 volt, ebből 43 női és 27 férfinév, derül ki az intézmény által a 24.hu-nak megküldött válaszokból.

Dr. Raátz Judit tudományos főmunkatárs közölte, továbbra is a színes, egyedi névválasztás a jellemző, ugyanakkor 2023-ban annak ellenére, hogy jogszabály mondja ki, hogy nevet csak a magyar helyesírás szabályai szerint lehet bejegyezni, a kérelmek nagy része idegen helyesírással írt névre vonatkozott.

Ilyen volt a női nevek közül a Riley, az Aylin, a Fanny, a Sophia, a Wednesday, a Mayla, a Maya, a Myra, a Becky, a Rose, a Chloe és az Odette. Közülük például a Maya több esetben is előfordult. A férfiaknál a favorit a Noah és a Deniel: minden évben legalább 15-20-szor kérik ezeket a neveket, de volt, aki a Paul, Johann, Arthur, Hugo, Gerald nevet szerette volna anyakönyveztetni.

Az eltörléskultúra jegyében több tucat fajt neveznek át Amerikában

Az ornitológusokat is eltalálta a “cancel culture“: az Amerikai Ornitológiai Társaság egy új szabálya értelmében több tucat, vagy akár több száz madárfajt is át kell nevezni. Minden olyan madárnevet megváltoztatnak, amely valamilyen személyre utal, vagy valamilyen okból sértő lehet.

Többek közt AZ ANNA-KOLIBRI (CALYPTE ANNA), A LEWIS-KÜLLŐ (MELANERPES LEWIS) VAGY A CÉDRUSLOMBJÁRÓ (SETOPHAGA TOWNSENDI) IS ÚJ NEVET FOG KAPNI ANGOL NYELVEN.– írta a The Guardian.

Az elsőt Anne d’Essling francia származású itáliai hercegnéről, a másodikat Meriwether Lewis amerikai felfedezőről, a  harmadikat pedig John Kirk Townsend amerikai természettudósról nevezték el. A lap szerint a madarak tudományos (latin) nevét nem fogja érinteni a változtatás.

A fajok névadásának dilemmája

A Földön jelenleg mintegy 8,7 millió állatfajt ismerünk, élőt és kihaltat, ezért nem egyszerű azokat elnevezni. Előfordult, hogy a felfedező a családtagjáról keresztelte el. A már kihalt, kistermetű növényevő dinoszaurusz például azért kapta a Leaellynasaura nevet, mert a maradványaikat 1989-ben kiásó ausztrál paleontológus házaspár lányának keresztneve Leaellyn.

Van, hogy híresség neve szolgál forrásként, ilyen a pókfélék közé tartozó Pheidole harrisonfordi, amely az amerikai kontinens trópusi övezeteiben él. Az Agra schwarzeneggeri bogár pedig azért kapta a nevét, mert a lábai az osztrák testépítőből lett hollywoodi filmsztáréhoz hasonlóan izmosak.

A 2017-ben felfedezett molylepkeféle a sárgásfehér színű feje miatt lett Neopalpa donaldtrumpi.