Best WordPress Hosting
 

Bocsánatot kellett kérnie a BBC kommentátorának, mivel a vb-döntő közvetítésébe behallatszott a spanyol kollégája

Spanyolország válogatottja nyerte meg a női labdarugó-világbajnokságot, miután a vasárnapi, Sydney-ben megrendezett döntőn 1-0-s győzelmet arattak Anglia csapata felett.

A mérkőzés végén kisebb botrányt okozott, hogy a spanyol szövetség elnöke, Luis Rubiales a lefújás utáni pillanatokban olyan önkívületi állapotba került, hogy még a péniszére is rámarkolt, majd az érmek átadásakor mindkét kezével megragadta az egyik spanyol játékos, Jenni Hermoso fejét, és szájon csókolta.

Angliában pedig az okozott némi felháborodást a vereség mellett a meccs izgalmait tévében követő szurkolók körében, hogy a BBC közvetítésének elején sokáig jobban lehetett hallani, mit mond a spanyol kommentátor, mint a brit köztelevízió két kommentátorának angolnyelvű beszédét.

Arról kérdezték a női vébé meccse előtt a csapatkapitányt, hogy vannak-e meleg csapattársai

Jelenleg is zajlik a 2023-as női labdarúgó-világbajnokság Ausztráliában és Új-Zélandon. A torna még csak a csoportkörnél tart, a H jelű négyesben már le is játszották Németország és Marokkó meccsét, ahol előbbi 6-0-ra gázolta le észak-afrikai ellenfelét. Ami miatt ez a meccs érdekes, az nem is feltétlenül a pályán nyújtott produkció, hanem a meccset megelőző sajótájékoztató, ahol a marokkóiak csapatkapitánya, Ghizlane Chebbak kimondottan fura kérdést kapott a BBC újságírójától.

A sajtómunkás egészen pontosan azt mondta:

Marokkóban illegálisak a homoszexuális kapcsolatok. Vannak melegek a csapatban? Nekik milyen az életük Marokkóban?