Best WordPress Hosting
 

Olasz igazságügy-miniszter: Ez a kérés elfogadhatatlan, szentségtörésnek számítana

Az olasz állam nem hagyta magára a Magyarországon bírósági eljárás alá helyezett olasz állampolgárt, és minden lehetőt megtett az érdekében, de tiszteletben tartja más állam önállóságát, a magyar bíróság önállóan dönt az ügyben – hangoztatta Carlo Nordio olasz igazságügy-miniszter a Corriere della Sera napilapban megjelent interjúban, amit az MTI szemlézett.

Mint ismert, Magyarországon zajlik egy büntetőeljárás Ilaria Salis szélsőbaloldali olasz politikai aktivista ellen, akit azzal vádolnak, hogy 2023 februárjában neonácik elleni erőszakos támadásokban vett részt Budapesten. A gyanú szerint a szélsőbaloldali aktivisták több embert is bántalmaztak a „Becsület napja” elnevezésű rendezvény után, melyen a második világháború budapesti ostromában harcoló náci csapatokra emlékeztek. Az elmúlt napokban az olasz médiában kiemelt helyen foglalkoztak Salis esetével, és több tudósításban is arról számoltak be, hogy a nőt embertelen körülmények között tartják fogva Magyarországon. Kovács Zoltán Magyarország kormányzati kommunikációjáért felelős államtitkára ezzel szemben azt állította, szó sincs arról, hogy az aktivistát embertelen körülmények között tartanák fogva, csupán „annak a bűncselekménynek a súlyossága alapján kezelik, amivel megvádolták.”

A történtekre reagálva Carlo Nordio visszautasította a Magyarországon letartóztatásban levő szélsőbaloldali aktivista édesapja, Roberto Salis korábbi nyilatkozatait, miszerint Róma magára hagyta őket.