Best WordPress Hosting
 

Újra elkezdtünk okostelefonokat venni

Közétette a globális mobilpiacra vonatkozó első negyedéves jelentését az IDC, 7,8 százalékos növekedést mutatva az előző év hasonló időszakához képest, ami annyit tesz, hogy az emberek ismét elkezdtek új okostelefonokat vásárolni. A piackutató szerint az év első három hónapjában 289,4 millió készülék talált gazdára, a legtöbb mobilt a Samsung értékesítette, míg a második helyen az Apple végzett.

A dél-koreai vállalat az elemzés szerint 60,1 millió készüléket értékesített, ami ugyan 0,7 százalékkal elmarad a tavalyi számoktól (60,5 millió), de még így is bőven sikerült túlszárnyalni a legnagyobb konkurens Apple-t, ami 9,6 százalékkal kevesebb mobilt adott el: a tavalyi 55,4 millió után ezúttal csak 50,1 millió iPhone fogyott.

Mindez persze nem meglepő, hiszen a Samsung eladásait a januárban bemutatott, AI-val turbózott Galaxy S24 modellek hajtották, míg a hagyományosan ősszel debütáló iPhone modellek (esetünkben a 15-ös széria) iránti kereslet ebben az időszakban rendre visszaesik. Az első negyedév eladási alapján a Samsung a globális mobilpiac 20,8 százalékát tudhatja magáénak, míg az almás cég részesedése 17,3 százalék.

Továbbra is leszálló ágban a globális mobilpiac

Az első negyedéves visszaesés után 2023 második negyedévében sem talált magára a globális mobilpiac, legalábbis a TrendForce piackutató cég aktuális elemzése szerint.

A megelőző negyedév kétszámjegyű csökkenése után ezúttal 6,6 százalékos visszaesés tapasztalható a korábbi év hasonló időszakához képest, ami konkrétan 272 millió leszállított készüléket jelent. A két negyedévet összesítve 522 millió készülékről beszélhetünk, ami 13,3 százalékos visszaesést jelent 2022 hasonló időszakához képest, egyben tízéves negatív rekord a legyártott telefonok tekintetében.

A visszaesést a Samsung és az Apple érezte meg leginkább: az előbbi 12,4 százalékkal kevesebb telefont gyártott, mint tavaly, addig az utóbbi számai 21,2 százalékkal csökkentek – az almás cég ettől persze még nem panaszkodhat, hiszen hiába fogyott kevesebb készüléke, a legsikeresebb terméke így is a legdrágább iPhone 14 Pro Max.