Best WordPress Hosting
 

Nemzeti kincsünk és büszkeségünk a muraközi ló

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának a hazai génmegőrzésben elért egyik eredménye a muraközi ló génmegőrzése. Az évi 12 millió forinttal támogatott projekt sikerének köszönhetően mára 60 tenyésztő és 217 ló tartozik a program felügyelete alá – hangzott el a program tegnapi záróeseményén Őriszentpéteren.Az állami természetvédelem intézményrendszerében működő 10 nemzeti park igazgatóságának egyik kiemelt tevékenysége a génmegőrzés. Erre épül a természetvédelmi kezelés. Az őshonos állatfajták fenntartása kiemelt állami feladat, mely élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés, hiszen régi magyar növényfajtáink és őshonos haszonállataink közkincsek és nemzeti örökségünk részei, hazánk szimbólumai.  Az állam 2009 óta támogatja a génmegőrzéssel foglalkozó intézményeket, szervezeteket, illetve magánszemélyeket. 2018-tól a magyar kormány egy többéves génmegőrzési stratégia keretében több mint 12 milliárd forintot szánt a génmegőrzési feladatokra. A megvalósult mintaprogramok egyike az őrségi magyar hidegvérű muraközi típusú ló fajtamegőrzése, melynek záróeseményére a tegnapi szakmai napon került sor.

A nemzeti parkok vagyonkezelésébe tartozó több mint 300 ezer hektár védett természeti terület 62%-a rét, illetve legelő, melyen a gyepgazdálkodást extenzív állattartással, őshonos állatfajtákkal végzik. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság gyepes területeit több mint 600 magyar tarka szarvasmarhával, 50 muraközi lóval, és ezen a területen ritkaságnak számító több mint 20 európai bölénnyel legeltetik.

muraközi ló Őriszentpéter környékén. Fotó: Fekete István

Ritka sasféle megfigyelése koronázta meg az idei vasi ragadozómadár-számlálást

Január közepén immár 21. alkalommal szervezte meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a nemzeti park igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását. Vas vármegyében az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság koordinálásban, civil és hivatásos természetvédők részvételével zajlott a felmérés. A 34 megfigyelő a négy nap során több mint ezer négyzetkilométert nézett át és összesen 12 ragadozómadár faj 745 példányát észlelte. A leggyakrabban egerészölyvek kerültek távcső elé, de láttak 14 rétisast is.

Az akció legnagyobb szenzációját egy nem tervezett megfigyelés szolgáltatta.

Rácz Attila ifjú természetfotós éppen ezekben a napokban kapott lencsevégre egy szirti sast a Kőszegi-hegységben. A képeket a madárfaj biztos meghatározása céljából juttatta el az igazgatóság helyi munkatársaihoz, még időben ahhoz, hogy ez a különleges adat is részét képezze az összesítés alatt álló országos sasleltárnak.

Új igazgató az Őrségi Nemzeti Park élén

2024. január elsejétől, elődje nyugállományba vonulását követően Dr. Németh Csaba igazgató, korábbi általános igazgatóhelyettes vezeti az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot. Dr. Németh Csaba huszonkilenc éve természetvédelmi őrként kezdte pályafutását. Az Őrségi Nemzeti Park 2002-es megalakulását követően osztályvezetőként irányította a természetvédelmi őrszolgálat és a természetmegőrzés szakterületeit, később az Európai Uniós fejlesztési források eredményes felhasználását majd az Igazgatóság európai bölény programját.

Célja, hogy a vezetőváltással új lendületet adjon a szervezet működésének, amely az eddig elért eredményekre, az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásra és a helyi közösségekkel való, szoros együttműködésre alapozva úgy tudja megőrizni a nemzeti park táji- és természeti értékeit, hogy azzal javítja a nemzeti parkban élők életminőségét, valamint növeli látogatóinak számát és elégedettségét.

Páratlan csodákat és szépségeket rejt az Őrség

Házhoz megy a Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat – ingyenes helyszíni tanácsadás gazdálkodóknak

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, az ország többi nemzeti parkjához hasonlóan, 2022-ben létrehozta Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálatát. A GYTSZ egy ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás, amelynek legfőbb célja a gyepeken folytatott gazdálkodás összehangolása a természeti kincsek megőrzésével.

A GYTSZ szolgáltatásai keretében a gazdálkodók iránymutatást kaphatnak a gyepek fajgazdagságának a megtartásához, naprakész szakmai és módszertani tanácsokkal gazdagodhatnak, felvilágosítást kaphatnak az agrár és természetvédelmi támogatási és kompenzációs lehetőségekről, a természetvédelmi jogszabályokról, valamint az adminisztratív terhekben is számíthatnak segítségre. A gyepvédelmi tanácsadással tehát a gazdálkodók tudatos, fenntartható és mindezek mellett jövedelmező gyepgazdálkodását szeretnénk előmozdítani és ösztönözni.

A jó idő beköszöntével a Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat (GYTSZ) munkatársai megkezdték a helyszíni tanácsadást. A tanácsadók tavasszal újból nekiláttak az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található Natura 2000 gyepes területek bejárásának. Az elmúlt hónapokban elsősorban a legeltetett Natura 2000 területek szemrevételezése történt meg. A GYTSZ tanácsadók jártak a Kemenessömjéni cserjés legelőn, a Kenyeri reptéren, a Rába és Csörnöc-völgyben, valamint a Marcal-medence területén is.

Természetvédők és a nemzeti park kisgólya vitája

A vadkamera révén minden látható. A civilek kimentenék a bekamerázott fészekből a gyönge fiókát, a nemzeti park szerint kár beavatkozni a természet rendjébe.

Az Időkép kameráján bárki követheti a Vas vármegyei Ostffasszonyfán, a művelődési ház kéményén rakott gólyafészek életét. A bekamerázott fészekben  valószínűleg el fog pusztulni a négy közül az egyik fióka. Túl későn kelt ki a tojásból, gyöngébb, mint a többiek, és nem jut mellettük neki elég ennivaló.

A Birdmania Madárpark és Természetvédelmi Központ szeretné kiemelni a legkisebb fiókát a fészekből, hogy megmentse, ehhez azonban az Őrségi Nemzeti Park (ŐNP) engedélye szükséges. A Telex most arról ír, hogy az ŐNP tájegységi igazgatója, Harsányi Krisztián azt válaszolta, nem akarják, hogy a fiókát emberek vegyék ki a fészekből, mert az a természet rendje, hogy ilyen esetben a gyöngébb kisgólya elpusztul.