Best WordPress Hosting
 

Drogkereskedelemért kilenc év fegyházra ítéltek egy többszörös magyar bajnok asztaliteniszezőt

Kilenc év szabadságvesztésre ítélték a többszörös magyar bajnok asztaliteniszezőt, P. Róbertet drogkereskedelem miatt – tudta meg a 24.hu. A 47 éves edzőt ezúttal azért ítélték el, mert kábítószert árult a zuglói otthonában a feltételes szabadlábra helyezése alatt.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, a Fővárosi Ítélőtábla a vádlott másodfokon tett vallomása alapján hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet. A megismételt eljárásban azonban a Fővárosi Törvényszék ismét bűnösnek mondta ki a különös visszaeső férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, és ezért őt kilenc év fegyházra ítélte márciusban.

A bíróság megszüntette a P. Róbert korábbi, 3 év 6 hónapos börtönbüntetéséhez kapcsolódó feltételes szabadságát, és megállapította, hogy a mostani büntetéséből már feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Az ítélet nem jogerős, mert a többszörös magyar bajnok sportoló és védője is fellebbezett.