Best WordPress Hosting
 

Ma 30 éve, hogy elindult az első magyar GSM-hálózat

Pontosan harminc évvel ezelőtt, 1994. március 26-án történelmi mérföldkőhöz ért a magyar távközlési piac, ugyanis élesben is elindult az ország első GSM (Global System for Mobile Communications) hálózata a Pannon GSM üzemeltetésében. Többek közt ez az esemény tette lehetővé, hogy később elterjedjenek a kompaktabb, valódi mobiltelefonok hazánkban is.

Az első GSM-telefonok és előfizetések valódi luxusnak számítottak akkoriban, hiszen a legolcsóbb készülékek is több mint 80 ezer forintba kerültek, a legdrágábbért pedig több mint 100 ezer forintot is elkérhettek. A percdíjak is alig voltak alacsonyabbak a 2024-es átlaghoz mérten. Az első előfizetőknek további 20-25 ezer forintos csatlakozási díjat is meg kellett fizetniük mindezeken felül.

Mindezt úgy, hogy 1994-ben a bruttó magyar átlagkereset még csak 33 ezer forint volt.