Best WordPress Hosting
 

Peller Anna élő adásban osztotta meg a nézőkkel, hogy Papp Gergő „vécés néninek” állt az álmában

A Reggeli mai adását Szabados Ági és Peller Anna vezették, akik az adás elején megemlítették, hogy teliholdas éjszakán vagyunk túl. Előbbi hangsúlyozta, hogy ő nem szokta érezni a telihold sokak által emlegetett hatásait, múlt éjjel viszont rémálma volt. Mint mondta, egy nagy sporteseményről tartott hazafelé az álmában, majd amikor megpróbált bemenni az udvarába, rátámadt egy óriásmadár, amivel „közelharcba” keveredett, amíg fel nem riadt.

A történet hallatán Peller Anna is megosztotta a nézőkkel, mit álmodott az adást megelőző éjjelen.

Szürreális volt. Remélem, Papp Geri néz minket, mert az álmomban ő volt a vécés néni. (…) Azt álmodtam, hogy kiönt a vécé, és bokáig állok a kiöntött anyagban. Papp Geri, aki vécés néni volt álmomban, kérdezgette, hogy »na, mi a helyzet, Annám? Mi újság?« És én teljesen zavarban voltam bent a vécében, hogy Geri, most nem tudom elmondani. Szörnyű volt

Szabados Ági azt mondja, megdöbbenti, mit kérnek a mai kislányok Barbie-baba helyett

A hétfői Reggeliben a műsort vezető Szabados Ági és Peller Anna a közösségi oldalak egyes, általuk vélt hatásairól is beszélgettek. Szabados a téma kapcsán kifejtette, úgy tudja, manapság a kislányok közül már vannak, akik idejekorán a sminkelést választják például a babajátékok helyett, ami előtt döbbenten áll.

Hallottad, hogy a mai fiatalok már nem Barbie-babát kérnek, hanem sminkkollekció? Ők Sephora-bébik, Sephora-gyerekek (egy külföldi drogérialánc – a szerk.), ami számomra egészen megdöbbentő. Hallottam olyat is, hogy barátnőm mesélte, hogy a barátnőjének a tízéves kislánya nézegette magát a tükörben és fogdosta a hasát, a bőrt, kábé. És akkor így kérdezték tőle, hogy mit csinál, és mondta, hogy a hájam…

– magyarázta a műsorvezető, aki egyetértett Peller Anna megjegyzésével, miszerint mindez a közösségi oldalakon terjedő trendek hozadéka.

Csonka és Stohl a csúcstartók, de emlékszik Katona Klárira? – Így cserélődtek a Reggeli műsorvezetői 27 év alatt

1997. október 28-án indult Jó reggelt! címen az RTL-en (akkor még RTL Klubon) egy reggeli beszélgetős műsor, melyben a napi színes, aktuális dolgokat beszélték át a műsorvezetők, kanapén ülve. A műsor Alföldi Róberttel, Szily Nórával, Katona Klárival indult, hozzájuk csatlakoztak később a Pa-dö-dő együttes tagjai (Falusi Mariann, Lang Györgyi) és Novák Péter zenész is 1998-ban. Idővel a műsor kapott egy külön blokkot Csak Csajok címmel, ahol az aktuális női műsorvezető társműsorvezetőt kapott maga mellé.

1999-ben nagy változás állt be: Kotroczó Róbert átigazolt az RTL-hez a TV2-től, és újradefiniálta a beszélgetős műsort. Átkeresztelték Reggelire, Alföldi, Szily és akkor már Novák mellé csatlakozott Balázsy Panna és Stohl András, akikkel hosszú évekre kialakult egy erős műsorvezetői mag. Annyi különbséggel, hogy Szily távozott a konkurenciához, helyére Barabás Éva és Ábel Anita kerültek, miképp Csonka András is állandó arca lett a műsornak.

rtl

„A legkompromittálóbb történetem” – Peller Anna elmesélte legkínosabb bakiját A mi kis falunk forgatásáról

A Szóló legutóbbi adásában Peller Anna és Parádi Gergely zeneszerző voltak Dombóvári Vanda vendégei. A műsorban A mi kis falunkról is sokat beszélgettek a stúdióban, a színésznő pedig egy ponton az egyik legkínosabb bakiját is felidézte a sorozat forgatásáról.

Mint mondta, volt egy jelenete, ahol el kellett játszania, hogy a karaktere részeg, egyúttal hányást is imitálva. Emlékei szerint a stábból többeket elkapott a hányinger, annyira hitelesen hozta a hanghatást, ezt pedig bár akarata ellenére, de tovább tudta fokozni.

Képzeljétek, állt velem szemben a Revi (Reviczky Gábor – a szerk.), rá kellett néznem, és véletlenül, ahogy a levegőt vettem arconböfiztem őt… Szegény rezzenéstelen arccal nézett rám

Lukács Miklós karácsonyi fotóján központi elem lett egy párna, amin a színész portréja látható

Lukács Miklós karácsony apropóján az Instagram-oldalán kívánt boldog ünnepeket a követőinek. Jókívánságaihoz egy fotót is posztolt a nappalijáról, amin nemcsak a karácsonyfája, de egy őt ábrázoló díszpárna is helyet kapott.

Remélem, senki nem kapott karácsonyra idegbajt, maximum pluszkilókat. Boldog karácsonyt és jó egészséget mindenkinek, aki tartja

– írta bejegyzésében.

Papp Gergő Szabó Zsófiról: Hiányozni fog a keresetlen vadsága, amivel nem sokan vannak megáldva

Pénteki hír, hogy Szabó Zsófi és Miller Dávid 2024-ben már nem térnek vissza a Reggeli műsorvezetőiként. A mai adásban mindketten elbúcsúztak kollégáiktól, akik közül páran szintén intéztek hozzájuk pár kedves szót. Tihanyi Péter például felidézett egy esetet, amikor Szabó „kihúzta a csávából”, mert neki „lövése sem volt az egészről”. Tőle Papp Gergő vette át a szót.

Nekem is nagyon fog hiányozni Zsófinak az a fajta keresetlen vadsága, amivel nem sokan vannak megáldva. Imádtam azt a fajta őszinte nyersességet sokszor, amivel úgy le tudod csapni. A legjobban ő tudta mindig lezárni a beszélgetéseket, könyörtelenül, de őszinte érdeklődéssel

– mondta Papp, majd röviden Millerről beszélt:

„Én kérek elnézést” – Peller Anna szerint Tihanyi Péter túlzásba esett, amikor a frissen eljegyzett Paulinát kérdezgette

Kocsis Paulina két héttel ezelőtt jelentette be az Instagram-oldalán, hogy a párja megkérte a kezét. Az énekesnő ma a Reggeliben vendégeskedve mesélt a lánykérésről, a műsort vezető Tihany Péter pedig sorra tette fel neki a jövőjüket illető kérdéseket, amelyekkel egy ponton kolléganője, Peller Anna szerint már túlzásba esett.

Miután az énekesnő elmondta, hogy a lagzi várhatóan jövőre lesz a Balatonon, de sürgetni nem szeretnék, Tihanyi arról kezdett érdeklődni, a családalapítást mikorra tervezik a vőlegényével.

Ú, te… Úristen. Én kérek elnézést

„Az egyik legélvezhetőbb meccs volt” – Szabados Ági és Janicsák Veca összecsapását értékelték a Reggeliben

A hétfői Reggeliben Szabó Zsófi és Peller Anna műsorvezetők a Sztárbox vasárnapi mérkőzéseiről beszélgettek, így természetesen Szabados Ági és Janicsák Veca meccséről is elmondták a véleményüket.

Nagyon büszkék vagyunk Szabados Ágira, amellett, hogy gratulálunk Vecának, aki megnyerte a meccset. De Ági is elképesztő kitartó volt. Te hogy láttad?

– tette fel Peller a kérdést Szabónak, aki így értékelt:

Peller Anna a válásáról: Butaság lenne nem megpróbálni külön-külön boldognak lenni

Peller Anna szerepel a Nők Lapja legújabb számának címlapján, a vele készült nagyinterjúban pedig a színésznő márciusban bejelentett válásáról is beszél.

Mindent megtettünk, hogy megmentsük a kapcsolatunkat, párterápiára is jártunk, amelynek során szépen kikristályosodott, hogy mi nagyon jó szövetségesei vagyunk egymásnak, de már csak mint apa és anya. Butaság lenne nem megpróbálni külön-külön boldognak lenni

– fogalmazott Peller, aki 14 évig élt házasságban Lukács Miklóssal. Egy lányuk született, Annabella, akit továbbra is együtt nevelnek.

Story: Peller Annának új párja van

A story.hu számolt be róla, hogy kéz a kézben fotózták le Peller Annát egy férfival. A lap arról ír, a színésznő a barátjaként mutatta be az illetőt, akivel a hétvégén együtt jelent meg egy eseményen, ahol egész este együtt szórakoztak, és egyáltalán nem titkolták, hogy összetartoznak. Egy fotó is eljutott a szerkesztőségbe a párosról, ezért megkérdezték a Reggeli műsorvezetőjét a kapcsolatról, ám Peller Anna nem szeretett volna a magánéletéről mesélni.

A színésznő márciusban jelentette be férjével, Lukács Miklóssal közösen, hogy 14 év házasság után elválnak. Azóta is kifejezetten közeli kapcsolatban állnak egymással, kislányukat továbbra is együtt nevelik, és gyakran szerveznek közös programokat. Lukács nemrég a Celebrandi című műsorban kereset párt magának, a randijait pedig exével is megbeszélte.

Celebrandi: Csonka András nem érti, Lukács Miklós miért beszéli meg a randijait Peller Annával

Az RTL-en futó Celebrandi legutóbbi adásában Lukács Miklós jó barátjával, Csonka Andrással beszélte át, hogyan ment eddig az ismerkedés neki a celebműsorban. Csonka szerint Lukács még nem lépett túl volt feleségén, Peller Annán.

Nem tudom, hogy téged ez alkalmassá tesz-e egyáltalán, hogy ismerkedj. Komolyan kérdem: az Annáról leváltál már? Együtt laktok.

Lukács szerint ő már elengedte Pellert, de a jövőbeli párjának meg kell értenie, hogy jó viszonyt ápol a színésznővel, hiszen van egy közös gyerekük is.

Lukács Miklós Peller Annáról: Szülői-baráti-testvéri viszonnyá konvertáltuk a kapcsolatunkat

Március végén számolt be elsőként a 24.hu arról, hogy válik Peller Anna és Lukács Miklós: „Szeretnénk közölni, hogy el fogunk válni, mert mindenkinek így lesz a legjobb. Nagyon szeretjük egymást, de körülbelül, mint a testvérek, ami csodálatos, viszont ahhoz még fiatalok vagyunk, hogy így éljük le az életünket” – írták akkor.

Lukács azóta a Celebrandi című műsorban is párt keres, most egy friss interjúban szót ejtett arról, milyen a viszonya a volt feleségével:

Nagyon jóban vagyunk, átkonvertáltuk a mi kapcsolatunkat egy szülői-baráti-testvéri viszonnyá. Ugyanúgy őszintén és tiszta szívvel mondja meg, ha valamiben rettenetes vagyok, például ha rosszul vezetek. Legyen az bármi, egy autó vagy egy háztartás, őszintén elmondja a véleményét

Peller Anna a MI-ról: Az ember egyszer csak meglátja magát egy 18-as karikás filmben, aztán ott se volt

Hétfő hajnalban Tóth Szabi vendégeskedett a Reggeliben, a Sugarloaf új, Mindenki ugyanolyan című daláról és annak klipjéről beszélgetett a műsorvezetőkkel. Mint kiderült, a klip háttérében látható hírolvasók, akik a dalt tátogják, nem valós személyek, mesterséges intelligenciával generálták őket.

Az említett módszerrel Brad Pitt arcát is sikeresen ráillesztették Muri Enikőére, amit bár érdekesnek találtak, végül nem használták fel a végső változatban. Peller Anna érdeklődésére Tóth azt mondta, szerinte egyébként nem jó, hogy már itt tart a technológia.

Szerintem ez azért nem jó, mert én ezt az egész művészeti szakmát nagyon féltem. És azt mondom, hogy öt éven belül, de lehet, nem is kell öt év… a színészeknél most láttam egy palit. Mesterséges intelligenciával generált egy olyan filmrészletet, nagy viking küzdelmet. A tizenéve elhunyt Robbin Williams a főszereplője úgy, hogy a saját hangján beszél