Best WordPress Hosting
 

Szinte már nincs is örök vegyszer mentes víz bolygónkon

Az örök vegyszerek, vagyis az úgynevezett perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok (PFAS-ok) az ember által előállított vegyi anyagok széles körben használt csoportját jelentik, az összefoglaló név pedig mára közel 15 ezer vegyi anyagot fed le. Ezek egy részét szabályozzák, jelentős hányadukat azonban nem, így szinte mindenhol fellelhetők.

A tanulmányok lehetséges összefüggéseket is találtak a PFAS-nak való kitettség és a különféle betegségek kialakulása között, beleértve az anyagcsere felborulását, a testtömeg-ingadozást, a vesekárosodást, a pajzsmirigybetegséget, a nemi hormonok megváltozását, valamint a különböző rákos megbetegedések kialakulását.

A téma iránti megnövekedett tudományos érdeklődés ellenére még mindig rengeteg olyan dolog van, amit nem tudunk a PFAS-okról, például hogy a vízkészletünk mennyire szennyezett.

Már a Dunából is kimutathatóak az örökéletű méreg PFA-vegyületek

Aki használ sütőpapírt, szokott mikrós popcorn-t enni, impregnálja a sportcuccait vagy kontaktlencsét hord, az már egész biztosan érintkezett az ún. örök vegyületekkel. A PFA (perfluor- és polifluor-alkil) gyűjtőnéven ismert vegyi anyagokat azért nevezik öröknek, mert rendkívül nehezen és sokára bomlanak le. Így felhalmozódnak a szervezetben és a környezetben. Egy tavalyi tudományos kutatás kimutatta, hogy ezek az anyagok a Dunában és mellékfolyóiban is jelen vannak.

Kietlen környék Bécs külvárosában, januári mínuszok, metsző szél, két osztrák és egy magyar újságíró. A Bécsi Műszaki Egyetem (TU Wien) laboratóriumába tartunk, ahol Ernis Saracevic kémcsövek és vízminták között fogad bennünket. Fehér köpenyben vezet végig minket a laboratóriumi szobákon, ahol a csapata leeresztett redőnyök mögött, neoncsövek fényénél vizsgálja a PFA-anyagok jelenlétét vízmintákban.

A PFA-családba közel tízezer mesterségesen előállított vegyület tartozik, és közülük rengetegnek egyelőre alig ismerik a hatásait. Ezek az anyagok már most is széles körben elterjedtek a környezetünkben, és ezt a Dunából vett vízminták is kimutatják. „Szinte lehetetlen megszabadulni tőlük, és már nagyon kis koncentrációban is hatással bírnak” – magyarázza Saracevic.

Körbevesznek minket az örök vegyi anyagok, melyek kellemes táptalajai a rákos sejteknek

A csapvízben és az élelmiszerekben is fellelhetőek az “örök vegyi anyagok”, melyek súlyosan károsak az egészségre. Egy új tanulmány szerint az Egyesült Királyságban a csapvízben és több száz fogyasztói termékben jelen vannak az úgynevezett PFAS anyagok, amelyek gyorsíthatják a rák kialakulását.

A PFAS anyagok a perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok, a csoport több mint 4700 típusú vegyületet fed le. Az emberi szervezetből nem ürülnek ki, felgyülemlenek, épp ezért szokás őket „örök vegyi anyagokként” is emlegetni.  Természetesen a környezetre is pusztító hatással vannak, az emberi szervezetben  pedig károsítják a tüdőt, elősegítik a pajzsmirigy megbetegedését, termékenységi problémákat okozhatnak, és felgyorsíthatják a rákos sejtek terjedését. Így leginkább a vese-, a mell, a prosztata- és a hererák kockázatát növelhetik.

A Yale School of Public Health kutatói egy kísérlet során a vastagbélrákos sejteket PFAS anyagokkal bombázták egy héten keresztül, melyek hatására a sejtek új helyekre vándoroltak. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az emberi szervezetben is hasonló hatást fejthetnek ki, magyarán elősegítik a sejtek szaporodását és az áttétek képződését – és ezt két kísérlettel is megerősítették.