Best WordPress Hosting
 

Navracsics felesége is megafonos influenszer akar lenni

Egy informatikai mulasztás miatt kiszivárogtak a Megafon kormányközeli influenszerképző tanfolyamára jelentkezők adatai, akik között polgármesterek, önkormányzati képviselők is voltak. Erről a telex.hu számolt be, megemlítve, hogy egy kormánytag felesége is rajta volt a listán. Most az index.hu megnevezte és megszólította az illetőt, aki nem más, mint Navracsicsné Prevoz Anikó, vagyis Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter neje. Navracsicsné Prevoz Anikó elmondta a lapnak, hogy októberben vett részt egy négynapos képzésen.

„2003-ban, amikor ellenzékben voltunk, azért mentem a Fideszbe dolgozni, mert a hazámért szerettem volna tenni valamit. Kitartó asszony vagyok, a motivációim azóta változatlanok” – jelentette ki. Elmondása szerint a megafonos képzésen megszerzett ismereteket a jövőben a kereszténység és a család értékeinek megjelenítésére szeretné felhasználni a közösségi médiában saját életpéldáján keresztül.

Prevoz Anikó Navracsics második felesége, a Fideszben jöttek össze, 2006-ban kötöttek házasságot. Már nem élnek együtt, a férje a Blikk tavaly áprilisi cikke szerint korábban elköltözött otthonról.