Best WordPress Hosting
 

Újítással jön Geszti Péter Adom a napom című műsora a VIASAT3-ra

Íme a 3. évaddal kapcsolatos részletek: a sugárzás időpontja, egy újdonság bejelentése és a főbb meghívottak névsora.

Radics Gigi: Ha a Jóisten választás elé állítana, melyik világsztár életét szeretném élni, a sajátomnál maradnék

Radics Gigi nemrég az Instagram-történetében indított kérdezz-feleleket, melynek alkalmával egy követője arról érdeklődött, milyen érzés számára az, hogy énekesnő lehet. Mint mondta, nagyon hálás azért az életét, amit élhet, hiszen azt csinálhatja, amit a legjobban szeret: zenélhet, a dalaival pedig színpadra is állhat.

Tényleg, ha a Jóisten választás elé állítana, hogy melyik világsztár életét szeretném élni, akkor a sajátomnál maradnék, akármennyire hihetetlenül is hangzik. Mert annyira boldog vagyok, hogy ilyen életem van, amilyen. Nehogy azt higgyétek, hogy az én életemben nincsenek problémák. Vannak, nem is kevés, de azt gondolom, hogy mindenkinél, akár karrierről, akár magánéletről legyen szó. De ezeket le kell küzdeni, megoldani, ezért vagyunk ezen a földön. Ez a küldetésünk

– fogalmazott videós válaszában az énekesnő, majd köszönetet mondott a rajongóitól kapott kedves üzenetekért, hozzátéve: egyebek mellett ezek miatt is örül annak, hogy előadó lehet.

Radics Gigi elárulta, miért került kórházba

Radics Gigi a minap a kórházi ágyából jelentkezett be az Instagram-oldalán, jelezve rajongóinak, hogy a gyógyulás útjára lépett. Az énekesnő nemrég ismét a közösségi oldalán szólt követőihez, posztjában pedig arról is írt, miért szorult orvosi kezelésre.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy jól vagyok. Egy tervezett műtéten vagyok túl, endometriózisom volt, amitől az orvosom úgy látta, jobb megszabadulni. Szerencsére a legjobb kezekben voltam és már lábadozom. Mindenesetre mindenkit biztatok arra, hogy vegyen részt orvosi szűrővizsgálatokon, mert így sokszor meg lehet előzni a még nagyobb problémákat is

– zárta sorait, köszönetet mondva a kedves és érdeklődő üzenetekért, amiket az egészségéért aggódó rajongóktól és ismerősöktől kapott.

Radics Gigi kórházba került

Radicsi Gigi kedd este a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében jelentkezett be, egy kórházi ágyból posztolt fotót, amin mindössze az alkarja és a keze látható, csuklóján egy kórházi szalaggal.

Hát akkor gyógyulás – on

– azaz kezdődhet a gyógyulás, írta a fotó mellett az énekesnő, bővebb információt viszont egyelőre nem adott arról, miért van szüksége orvosi segítségre.

Radics Gigi a gyereke apjáról: Nap mint nap bebizonyítja, hogy jobb apukája nem is lehetne a kislányomnak

Három évvel ezelőtt derült ki, hogy Radics Gigi és Mikus Áron egy párt alkotnak. Kislányuk, Bella nem sokkal ezután, az év októberében született meg.

Az énekesnő idén nyáron tudatta a közösségi oldalán, hogy gyereke apjával a szakítás mellett döntöttek, később pedig úgy nyilatkozott a történtekről, hogy szerinte nem okvetlenül tragédia az, ha két ember élete különválik.

Radics nemrég a Instagramon kívánt boldog ünnepeket a rajongóinak, posztjában pedig hosszasan írt arról is, mennyire hálás a szeretteiért, és azért, hogy boldog, emlékezetes pillanatokkal tölthetik meg a kislánya gyerekkorát.

Dancing with the Stars: újabb páros esett ki, kialakult a jövő heti döntő mezőnye

Szombaton ismételten táncparkettre léptek a celebek és profi táncpartnereik a Dancing with the Stars stúdiójában. Már csak négy páros volt versenyben, ugyanis jövő szombaton döntő. A mostani adás végére Radics Gigi és Baranya Dávid, valamint Krausz Gábor és Mikes Anna jutottak veszélyzónába.

A nézői szavazatok alapján Radics Gigiéknek kellett távozniuk a műsorból.

Nagyon sokat kaptam ettől a műsortól, boldog vagyok, hogy itt lehettem, nagyon jókat táncoltunk a Dáviddal. Hálás is vagyok, hogy megismerhettem. Én egy új barátra tettem szert

Radics Gigi nyaki gerincsérvvel táncol a Dancing with the Starsban

Radics Gigivel a Dancing with the Stars elődöntője előtt beszélgetett a story.hu. Az énekesnő az interjúban egyebek mellett arról mesélt, hihetetlen nagy utazás számára a táncos műsor, és úgy érzi, sok gátat ledöntött magában, sikerült elengednie azokat a dolgokat, amik gátlásossá tették őt belül. Eleinte nagy kihívást jelentett neki, hogy a nyaki gerincsérvével hogyan tudja majd végigcsinálni a versenyt.

Így a döntőhöz közeledve már el merem mondani, hogy ez egy valós félelmem volt, hiszen akinek van, vagy volt, az tudja, hogy a gerincsérv álnok egy betegség, a karjaim nem okvetlenül engedelmeskednek, a hátam, a nyakam befeszül és fáj. Ez pedig egy táncos versenyben igen nagy akadály lehet. De itt jön képbe az én csodálatos partnerem, Baranya Dávid, aki ennek tudatában tette és teszi össze a koreográfiáinkat, pontosan tudja, ha egy mozdulat nekem pokolian fáj, akkor azt a mozdulatot másképp kell kivitelezni. Nyilván ez nem látszik kifelé, mivel maximalista vagyok, mindent beleteszek abba a két-három percbe, amíg táncolunk élő adásban. Természetesen orvosi felügyelettel, masszázzsal és terápiával tartom karban magam a műsor közben is

– árulta el Radics, akit boldogsággal tölt el, hogy utolsó női versenyzőként ott lehet az elődöntőben.

Tőle szokatlanul sokat mutató fotóval jelentkezett Radics Gigi

Radics Gigi hetek óta versenyzik a Dancing with the Starsban, a műsor kezdete előtt viszont elárulta, sokat őrlődött azon, elfogadja-e a felkérést, mivel gátlásos nőnek tartja magát, és abban is biztosnak kellett lennie, hogy anyaként készen áll arra, hogy merészebb ruhákban is megmutassa az alakját.

Azt gondolom, hogy a tánc alapvetően intim dolog. Eleve az, hogy itt mindent meg kell magunkból mutatni, szép, nőies ruhákban… Voltak is kérdések a fejemben ezzel kapcsolatban. Például, hogy lelkileg készen állok-e erre anyaként. Egy nő azért sok testi változáson megy keresztül, mikor anyává válik. Rajtam például volt 30 kiló plusz, amit hála Istennek sikerült leadni, és talán el is jött a pillanat, hogy fel merjem magam vállalni ország-világ előtt

– fogalmazott akkor az énekesnő, aki nemrég egy tőle szokatlanul sokat mutató fotóval jelentkezett az Instagram-oldalán.

Radics Gigi Barbie-ként ereszkedett le több méter magasból a Dancing with the Stars stúdiójában

Radics Gigi Baranya Dávid oldalán kezdte meg a Dancing with the Starsban való szereplést szombaton. A TV2 műsorában Dua Lipa Dance the Night című dalára táncoltak, ami a Barbie című film betétdala is. A műsorba is Barbie-s tematikával készültek: Radics Gigi pont úgy ereszkedett le a színpadi díszlet tetejéről, több méter magasból, ahogy Margot Robbie a filmben.

A biztosító kötelek ráadásul tökéletesen lettek elbújtatva, így látványosan indult a produkció, ami itt nézhető vissza.

Itt sütötte el Lékai-Kiss Ramóna a 2023-as kereskedelmi tévézés évének egyik legfájdalmasabb szóviccét is, mielőtt Ördög Nóráék elmondhatták volna véleményüket – azt, hogy:

Radics Gigi máig nem mer a családja előtt énekelni

Radics Gigi és édesapja, Radics Tamás voltak Dombóvári Vanda vendégei a Szóló című YouTube-műsor legújabb adásában, ahol arról is szó esett, hogy az énekesnő nagyon izgul, ha ismerősök előtt kell énekelnie – olyannyira, hogy a családja előtt nem is igen mer.

Az az érdekes, hogy amikor hazamegyünk mondjuk a családhoz, és megkérnek, hogy énekeljek, van valami szülinap, vagy ilyesmi, akkor nem merek. Mai napig sem. Akkor is van izgalom bőven, de az egy más jellegű izgalom. Nem tudom megmagyarázni. Nemrég voltunk Endrefalván fellépni a falunkban, és ott sokkal jobban izgultam, mintha egy nagyszínpadon kellett volna húszezer ember előtt énekelni. Sulistársak, barátok, barátnők, ismerősök voltak ott. Azok, akik hittek bennem, azok, akik nem, és azok, akik eljöttek csak azért, hogy megnézzék, mi lett belőlem, tizenéve nem találkoztunk. Ez nagyon-nagyon izgalmas volt, iszonyatosan izgultam

– idézte fel a napot az énekesnő.

Radics Gigi a DWTS-ról: Gátlásos nő vagyok, nem vagyok hozzászokva, hogy egy idegen pasi ilyen közel legyen hozzám

Kedd este derült ki, mely hírességek húznak idén tánccipőt a Dancing with the Starsban: köztük lesz Radics Gigi is, aki nemrég a Ripostnak mesélt arról, hogyan érez a műsorral kapcsolatban. Mint mondta, sokáig őrlődött, elfogadja-e a felkérést, ennek pedig több oka is van.

Azt gondolom, hogy a tánc alapvetően intim dolog. Eleve az, hogy itt mindent meg kell magunkból mutatni, szép, nőies ruhákban… Voltak is kérdések a fejemben ezzel kapcsolatban. Például, hogy lelkileg készen állok-e erre anyaként. Egy nő azért sok testi változáson megy keresztül, mikor anyává válik. Rajtam például volt 30 kiló plusz, amit hála Istennek sikerült leadni, és talán el is jött a pillanat, hogy fel merjem magam vállalni ország-világ előtt

– idézte az énekesnőt a Ripost nyomán a Bors.

Bemutatták a Dancing with the Stars új évadának versenyzőit

Hamarosan negyedik évadával visszatér a TV2 képernyőjére a táncos showműsor, a Dancing with the Stars (DWTS), amelyben hírességek profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre.

Krausz Gábor, Eszenyi Enikő és Csuti is táncolnak majd a Dancing with the Stars új évadában

A TV2 még márciusban jelentette be, hogy több más műsor mellett a Dancing with the Stars is visszatér a képernyőre idén ősszel. A negyedik évad versenyzőinek kilétét ma este fedte fel a csatorna: hamarosan

Radics Gigi,

T.Danny,

Hargitai Bea zsűrizik, Tóth Andi énekel a TV2 új zenei műsorában

Szeptember 10-től vasárnap esténként a Mutasd a hangod! című zenei show lesz látható a TV2-n. A csatorna közzétette, mely hírességek látnak majd el szerepet a műsorban:

a műsorvezető Stohl András lesz,

Hargitai Bea, Rákóczi Feri és Papp Szabi segítik a játékosokat,

Radics Gigi: Úgy döntöttem, a kislányom édesapjával külön utakon folytatjuk

Radics Gigi csütörtök délelőtt azt közölte Instagram-posztjában, hogy külön utakon folytatják párjával, akivel egy közös gyerekük született.

Mindig harcoltam azért, hogy a magánéletem magánélet tudjon maradni és ez most sincs, és a jövőben sem lesz másképp. Viszont történtek az életemben változások, amit szeretnék megosztani veletek, a követőimmel. Úgy döntöttem a kislányom édesapjával kapcsolatban, hogy elválnak útjaink, és külön utakon folytatom tovább az életemet. Nehéz döntések ezek az életben, amiről az ember nem szívesen mesél. A legfontosabb továbbra is a kislányunk felhőtlen boldogsága, így a nevelését ezután is közösen folytatjuk tovább. Mindkettőnk részéről az az álláspont, hogy Bella továbbra is kapja meg a végtelen szülői szeretetet, törődést és figyelmet.

– fogalmaz a posztban az énekesnő. Mint írja, jó apának tartja párját, Áront: „Biztosan tudom, hogy 10 vagy 20 év múlva is így fogom gondolni”. Hozzáteszi: nem fog a dologról többet elmondani.