Best WordPress Hosting
 

Robert Downey Jr. annyit kereste Jeremy Rennert a balesete után, hogy olyan volt, mintha járnának

Jeremy Renner, akit tavaly januárban elgázolt saját héttonnás hókotrója, arról beszélt egy friss interjúban, milyen sokat segített neki a felépülésben barátja, Robert Downey Jr. Renner a People magazinnak azt nyilatkozta, Bosszúállók-beli kollégája olyan sokat hívta FaceTime-on, hogy már szinte olyan volt, mintha járnának.

Haver, az a legfontosabb, hogy jól nézzél ki. Mindegy, hogy érzed magad, amíg jól nézel ki

– elevenítette fel Renner, Downey Jr. milyen viccekkel igyekezett tartani benne a lelket. Azt is közölte vele, ő és a felesége is nagy rajongói Renner Kingstown polgármestere című sorozatának, ezért már csak amiatt is fel kell gyógyulnia a színésznek, hogy leforgathassa a sorozat befejezését.

Az Oppenheimerről szólt az amerikai színészcéh idei díjátadója, az Oscar előszobájának tartott SAG-gála

Szombaton rendezték meg harmincadik alkalommal az amerikai színészcéh, a Screen Actors Guild (SAG) idei gáláját Los Angelesben, ahol igazi díjesővel jutalmazták Christopher Nolan legújabb filmjét, az Oppenheimert – számolt be a BBC.

Az Oscar előszobájának tartott díjátadón a színészek döntik el, hogy kit jutalmaznak, és nincs legjobb film, csak legjobb szereplőgárda kategória – így a legjobb férfi és a legjobb női főszereplőnek járó díjak mellett mellett ez a díj számít a gála legfontosabb trófeának. Az Oppenheimert pedig nemcsak ebben a kategóriában díjazták, hanem a legjobb férfi főszereplőnek és a lejobb férfi mellékszereplőnek járó díjat is a film színészei, Cillian Murphy és Robert Downey Jr. kapták.

A legjobb szereposztás díját a stáb nevében átvevő Kenneth Branagh azt mondta, hogy hálásak a díjért, és mindnyájan büszkék is rá. A brit színész köszönőbeszédében az amerikai színészek tavalyi sztrájkjáról is ejtett pár szót, ami történetesen a film premierjével egy időben kezdődött.

Robert Downey Jr. és felesége újraalkották 18 évvel ezelőtti esküvői fotójukat

18 év, és a szerelmünk még mindig virágzik! – ezzel a képaláírással látta el legújabb, feleségével közös fotóját Robert Downey Jr.. A házaspár a házassági évfordulóját ünnepelte, ehhez alkották újra az esküvői fotójukat.

A 2003-as Gothika című film forgatásán ismerkedtek meg, amiben Downey Jr. főszereplőt játszott, felesége akkor producerként tevékenykedett. Noha kezdetben a nő elutasító volt a színésszel szemben, néhány hónap randizás után eljegyzés történt, majd 2005-ben összeházasodtak egy zsidó ceremónia keretein belül.

Két gyerekük született. A régi és az új fotót lapozással lehet megtekinteni a posztban.

Robert Downey Jr. szerint még tartana a Bosszúállók forgatása, ha Christopher Nolan rendezte volna

Közös videóinterjút adott a Wired magazinnak Robert Downey Jr. és Christopher Nolan, a héten bemutatott Oppenheimer egyik főszereplője, illetve rendezője. Az interjú egyik kérdése arra vonatkozott, mi lett volna, ha Nolan rendezi a Bosszúállókat, a Marvel nagy sikerű szuperhősfilmjét, amelyben Downey játszotta Vasembert.

Downey rögtön azzal felel, hogy abban az esetben jelenleg is tartana a film forgatása. Arra utalt, hogy Nolant Hollywood-szerte híresen maximalista, körülményes rendezőnek ismerik.

Nolan szerint a kérdés a multiverzum létezését feltételezi, az ő Bosszúállók-változatán pedig szerinte túlságosan eluralkodott volna Vasember, azaz Downey.