Best WordPress Hosting
 

Sydney Sweeney szerint nem tárgyiasították őt a Rolling Stones klipjében

A brit Glamour készített interjút Sydney Sweeney-vel, melyben szóba került a Rolling Stones Angry című videóklipje, ami néhány hónapja jelent meg, abban a színésznő játszotta a főszerepet. A klipben egy kabrióval repesztenek végig Los Angeles utcáin, Sweeney mélyen dekoltált bőrszerkóban tombolja ezt végig.

A színésznő elutasítja azokat a véleményeket, hogy szexualizálták, tárgyiasították volna a klipben szerepléssel:

Dögösnek éreztem magam. Én kaptam le azt a ruhát a ruhaállványról. Olyan jól éreztem magam benne

Lady Gagával és Stevie Wonderrel készített új dalt a Rolling Stones

Közel húsz év után, október végén új albummal áll elő a Rolling Stones: jön a Hackney Diamonds, aminek első dalát szeptember elején mutatták be, most pedig itt a második is, a Sweet Sounds of Heaven, ami hét és fél perc alatt a gospel, a soul és a blues világába is belekóstol.

A dal megszületését két világsztár is segítette, ugyanis

Stevie Wonder és Lady Gaga is közreműködik benne.

Itt a Rolling Stones dühös visszatérő dala

Élő adásban jelentette be új albumát a Rolling Stones, amelynek ez a harmincegyedik nagylemeze. A veterán rockzenekar London Hackney nevű városrészéből jelentkezett be szerda este, és aznap tették közzé az új kislemezdalt is, melynek címe Angry, azaz Dühös.

Az albumot azért is övezi nagy várakozás, mert tizennyolc év után ez lesz az első olyan Rolling Stones-lemez, mely saját, azaz Jagger-Richards szerzeményekből áll majd, miután a 2016-os Blue & Lonesome kizárólag blues feldolgozásokat tartalmazott.

Az Andrew Watt produceri közreműködésével készült dalt üdvözölték a kritikusok és a Start Me Uphoz hasonlították, a videoklipjében pedig Sydney Sweeney látható. A Hackney Diamonds című album október 20-án jelenik majd meg.

Élő online adásban, ma mutatják be a Rolling Stones új albumát

Két héttel azután, hogy egy kerületi lapban, rejtélyes apróhirdetéssel bejelentette új, sorban harmincegyedik stúdiólemezét a Rolling Stones, most végre fény derült arra, hogy a nemrég nyolcvanadik születésnapját ünneplő Mick Jagger, a nemrég szörnyű bronzszoborként szülővárosa állandó részévé vált Keith Richards, illetve Ronnie Wood nevével fémjelzett zenekar mikor is mutatja be a Hackney Diamonds címet viselő albumot – írja a BBC.

A lap szerint a részben még a 2021 nyarán elhunyt dobossal, Charlie Wattsszal készített dalok premierjére

szeptember 6-án, szerdán, London Hackney nevű városrészéből közvetített Youtube-os élő adásban kerül majd sor.

Kerületi lapban, rejtélyes apróhirdetéssel jelentette be új lemezét a Rolling Stones

Nagyon úgy tűnik, szeptemberben érkezik a Rolling Stones új, 31. stúdióalbuma, ami a Hackney Diamonds címet viseli majd Ez lesz a zenekar első lemeze dobosuk, Charlie Watts 2021-es halála óta. . Ez nem egy hivatalos bejelentésből derült ki, a zenekar ugyanis egyelőre nem adott ki közleményt a rajongók millióit lázba hozó fejleményről. Ehelyett egy különös apróhirdetés tűnt fel London egyik kerületi lapjában, a Hackney Gazette-ben: látszólag Hackney Diamonds nevű üvegjavító vállalkozást reklámoznak, de a leírásban felbukkanó kulcsszavakból (Satisfaction, Gimme Shelter, Shattered) könnyű arra következtetni, hogy Mick Jaggerék állnak a háttérben. További jel az apró kinyújtott nyelv-logó, valamint az, hogy az üzletet a hirdetés szerint 1962-ben alapították, vagyis ugyanabban az évben, amikor a Stones is megalakult. Az NME azt is kiszúrta, hogy az apróhirdetés címének betűtípusa ugyanaz, mint amit a zenekar 1978-as Some Girls című lemezborítóján is használtak. A reklámban egy telefonszámot is megadnak, amelyet feltárcsázva egy férfihang közli, hogy ne idegeskedjen a kedves hallgató, inkább javítsa meg a betört ablakot, és hogy a szolgáltatásuk szeptembertől lesz elérhető. A Hackney Diamond kifejezést a helyi szlengben a betörések után maradó üvegszilánkokra használják. A nagy mútra visszanéző Hackney Gazette-et 1862 óta adják ki, és London Hackney nevű negyedének híreit tartalmazza.

Az év reklámfogása címre is esélyes médiahekk jelzi, hogy Jaggerék nemcsak zenélni nem felejtettek el vénségükre, de pimaszságuk és PR-érzékük sem hagyta cserben őket. Az legendás frontember nemrég töltötte be 80. születésnapját, ebből az alkalomból írt cikkünket itt olvashatják.

Rettenetes szobrot kapott szülővárosában Keith Richards és Mick Jagger

A Londontól alig negyven kilométerre fekvő Dartford a Rolling Stones két ikonja, Mick Jagger és Keith Richards szülővárosa, így talán nem meglepő, hogy az ötvenezres településen a két zenész most szobrot kapott, mégpedig nem is akármilyet – írja a Mail Online.

A zenekar alapítása előtt egy évvel, 1961-ben barátokká váló zenészek bronzba öntött, életnagyságúnál valamivel nagyobb alakját a városvezetés rendelte meg:

Jagger kezében mikrofonnal, lehetetlenül abszurd indiánszökellés közben, Richards pedig Telecaster gitárján játszva látszik,

Az önazonos tökéletlenség diadala – 80 éves lett Mick Jagger

Az elmúlt hatvan év showbizniszének legemberfelettibb teljesítménye, amit a ma 80 éves Mick Jagger magáénak tudhat. Mi a máig tartó siker titka? Egyáltalán: ki ez az ember? A hetvenes években nem sokan tippeltek volna rá, hogy 2023-ban nem nekrológban kell majd körüljárni ezeket a kérdéseket. Szerencsére nem abban kell. A Jagger-sztorinak ráadásul még mindig nincs vége – még akkor sem, ha a Rolling Stones társadalmi hatása ma már történelmi távlatban is értelmezhető.