Best WordPress Hosting
 

„Nagy igazságtalanság” – nem mindenki örül annak, hogy búcsúmeccset kap a kézilegenda

A CSM Bucuresti 35 éves, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes balátlövője, Cristina Neagu a tavalyi világbajnokságot követően jelezte, miután nem sikerült kiharcolni az olimpiai részvételt, befejezi a válogatottbeli szereplést.

A négyszer is a világ legjobbjának választott klasszis azonban kap egy búcsúmérkőzést, erről döntött a Román Kézilabda Szövetség, miután 14:1 arányban elfogadta az előterjesztést.

Az egyetlen ellenszavazat a Potaissa Turda férficsapatának elnökétől származott, Flaviu Sasaeac pedig a Fanatiknak elmagyarázta, miért nem ért egyet a döntéssel.

Kézilabdasztár a visszavonulásáról: Vigyáznom kell a testemre!

„Bizonyára másképp képzeltem el a befejezést. Soha nem tudhatjuk meg, milyen lett volna, ha egészséges és jó formában vagyok. De megbékéltem már ezzel, mert minden tőlem telhetőt megtettem. Nagyon akartam, igyekeztem, ott maradtam a csapattal a végéig” – nyilatkozta.

Hozzátette, nem titok, mennyire szeretett volna eljutni Párizsba, ezt a közölte a csapattal is.

„Tartottam egy kis beszédet, amikor visszaértünk a szállodába. Elmondtam a lányoknak, hogy ez volt az utolsó tornám, sajnálom, hogy nem jutottunk tovább, mert szívesen megpróbáltam volna kijutni az olimpiára. Azt is elmondtam nekik, hogy öröm volt velük játszani, sok sikert kívántam nekik. Sok évet töltöttem a válogatottnál és szép dolgokat értem el. Szeretném, ha ők is átélhetnének hasonlókat és visszavinnék Romániát a világ legjobb csapatai közé.”

„Vége a történetnek” – bejelentette visszavonulását az ETO egykori BL-győztes csillaga

A 33 éves beállós azt követően döntött úgy, hogy Románia nem jutott be a jelenleg is zajló világbajnokság negyeddöntőjébe, a 12. helyezéssel pedig elszálltak olimpiai esélyei is.

„Vége a történetnek… Hálás vagyok mindenért, amin keresztül mentem, hálás vagyok azokért az emberekért, akiktől oly sokat tanulhattam. Hálás vagyok minden mosolyért, amit a pályán mutattam és minden alkalomért, amikor az emberek megmosolyogtattak. Még akkor is, amikor nem voltam rá képes.

Érzelmekkel, örömmel, fájdalommal, tanulsággal teli utazás volt, de a legszebb utazás

Bejelentette válogatottbeli visszavonulását a világ egyik legjobb kézilabdázója

A 35 éves klasszis 2006-ban debütált a román nemzeti csapatban, eddig 221 fellépésén 972 gólt szerzett, tagja volt a 2015-ös világbajnoki bronzérmes, és a 2010-es Európa-bajnoki 3. válogatottban.

Klubszinten szerepelt az Oltchim Valcea és a 2017 óta a CSM Bucuresti csapataiban, a csúcsra azonban a montenegrói Buducnosttal jutott el, amikor 2015-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Volt vb- és Eb-gólkirály, négy alkalommal (2010, 2015, 2016, 2018) pedig a világ legjobbjának is megválasztották.

Dánia elgázolta a románokat a női kézilabdavébén

Pedig a mérkőzés nem ígérkezett ennyire könnyűnek, Florentin Pera csapata a Chile és Szerbia ellen aratott két kiütéses győzelem után (amelyeknek köszönhetően két forduló után a legjobb, 40,5-es gólátlaggal rendelkezett) szeretett volna meglepetést okozni.

Azonban mindössze az első félidő közepéig tudta tartani a lépést, 7-7 után a hazaiak ritmust váltottak, Sandra Toft mindössze két gólt kapott a félidő utolsó tíz percében, így szünetre el is dőlt a két pont sorsa (21-10).

Félelmetesen védtek a dán kapusok, a 45. percben Toft 46, Althea Reinhardt 83 százaléknál járt, az eredményjelző pedig 30-17-es előnyt mutatott. A vége 39-23 lett, a románok ezzel történetük harmadik legsúlyosabb vb-vereségét szenvedte el (a csúcsot még mindig a 2011-es, franciák elleni 19 gólos zakó jelenti).

Sokkoló hírt kapott a román válogatott a kézilabdavébé előtt

A CSM Bucuresti 35 éves, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes balátlövője még a november 11-i, DVSC Schaeffler elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen szenvedett térdsérülést, így kihagyta az egy héttel későbbi debreceni visszavágót, majd a válogatott részére rendezett Kárpát-kupát is.

Ugyan folyamatosan próbálkozott az edzéssel, de jobb térdének fájdalma nem enyhült.

Az biztos, hogy a szakvezetés a Chile elleni első, pénteki, legkönnyebbnek ítélt vb-csoportmérkőzésen nem használja majd, ugyanakkor reméli, hogy a december 3-i, vasárnapi, Szerbia elleni csatán már számíthat a játékára. A harmadik mérkőzés jövő kedden, Dánia ellen lesz.

„Amíg látom, hogyan herdálják el a közpénzt, addig nincs több motivációm”

A HC Zalaut idei bajnokságban a kieséstől megmentő szakemberről nehezen lehetett elképzelni, hogy egyszer befejezi a pályafutását, azonban a ProSportnak elmondta, családi nyomásra úgy döntött, hogy felhagy a sporttal.

Okként a családja mellett a román társadalom leépülését és a hazai bajnokságban a tisztességes rivalizálás hiányát és a külföldi játékosok számának növekedését emelte ki.

A mostani szezon három évet vett el az életemből. Amíg azt látom, hogy micsoda leépülés van mindenhol, hogyan herdálják el a közpénzt, addig nincs több motivációm.