Best WordPress Hosting
 

A magyar elnökség tehet pontot az MI szabályozásáról szóló vita végére

Tavaly november óta szinte minden a mesterséges intelligencia (MI) körül forog, ami legfőképp a ChatGPT-nek és a hasonló generatív MI-modellek megjelenésének köszönhető. Azonban a technológia már jóval a különböző kép-, szöveg- és hanggeneráló szoftverek előtt feltűnt az életünkben. A hétköznapjainkat megkönnyítő szolgáltatások, mint a Google-kereső, a Netflix, a Spotify vagy épp a YouTube algoritmusai már évek óta igen fejlettek, azonban azáltal, hogy az alkalmazások emberi feladatok ellátására is képessé váltak, mindenki felfigyelt rájuk.

A jogalkotók bő egy évtizede követik figyelemmel a mesterséges intelligencia-alapú alkalmazásokat.

Abban az Európai Unió és a fejlesztő cégek is egyetértenek, hogy szabályozni kell az MI-fejlesztést. Ennek első jele volt, hogy 2018 áprilisában lefektették az alapvető európai MI-stratégiát, majd az év végére már koordinált tervvel is előálltak a döntéshozók. Ennek nyomán megkezdődött az egyeztetés az érintett cégekkel, 2021 áprilisában az Európai Bizottság pedig bemutatta az első MI-t célzó törvénycsomagot, ami már törvénybetartatási mechanizmusokat is tartalmazott. Ennek első vázlatát az Európai Tanács már 2022-ben elfogadta, majd az Európai Parlament is, utóbbi idén nyáron, június 14-én.