Best WordPress Hosting
 

Veszprémi kéziedző: A második félidőben húsz gólt lőttünk, ez a mi játékunk

„Az első félidőben nem játszottunk jól, nagyon sokat hibáztunk tiszta helyzetben, sok lövést rontottunk és a szünetben ötgólos hátrányban voltunk, de erre nagyon jól reagáltunk a második felvonásban” – kezdte értékelését Momir Ilic.

A Veszprém szakembere közölte, a második játékrészben csapata megmutatta karakterét, igazi arcát, ezért nagy gratuláció jár a játékosainak.

Az Aalborg nagyon jó csapat, nem véletlenül végzett csoportja második helyén a BL-ben, de a második félidőben húsz gólt lőttünk, ez a mi játékunk

Új kihívásokra vágyik, távozik az Aalborg kézicsapatának edzője

Stefan Madsen úgy döntött, hogy hat év után távozik az Aalborg férfi kézilabdacsapatának éléről, noha a szerződése 2025 nyaráig szólt. A 47 éves szakember korábban éveken át volt a klub másodedzője, majd 2018-tól kezdve már ő vezette a szakmai stábot, irányításával 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben is megnyerte a dán bajnokságot a csapat (azóta pedig kétszer második helyen zárt), 2021-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott, amit végül elveszített, illetve kétszer a kupát, háromszor pedig a szuperkupát húzta be.

Egy ideje már foglalkoztatott a gondolat, hogy kipróbálnék valami újat, most pedig mindezt tettek is követik. Bizonyos időközönként mindenkinek szüksége van új impulzusokra, igaz ez a klubra, a játékosokra és rám is

– mondta Madsen, aki egyelőre még nem közölte, mihez kezd a szezon végén, annyit ígért, hogy szeretné megnyerni a bajnokságot az Aalborggal, a BL-ben pedig a négy közé jutnának.