Best WordPress Hosting
 

MotoGP helyett ipari parkot, gokartpályákat és egyetemi központot építenének Hajdúnánáson

A Debreciner szerkesztőségéhez eljutott tervek szerint a kormány a Debreceni Egyetem vagyonkezelésébe adná a meghiúsult motorversenypálya területét és a kisajátított földeket korábbi tulajdonosai visszavásárolhatnák. A Miniszterelnökség szerint a kormány nem tárgyalta az anyagot.

Rúdugrással, létrával, sportrepülővel is próbálkoztak a határsértők – harmincöt éve bontották el a vasfüggönyt

Vasfüggöny Múzeumot működtet egy volt határőr Felsőcsatáron. A kiállítóhely emléket állít azoknak, akiknek sikerült átszökniük a határon, akiket szökés közben elkaptak vagy életüket vesztették, és a határőröknek, akik az aknák felszedésénél haltak vagy sérültek meg súlyosan.

A szülészeti erőszak egyik leggyakoribb fajtája Magyarországon a felesleges császározás

Magyarországon átlagosan minden második-harmadik születés császármetszéssel végződik. Április a császármetszéssel kapcsolatos informálódás hónapja volt, de sem a kórházi szakemberek, sem a magánnőgyógyászok nem nyilatkoznak szívesen a témában, és alig van elérhető hivatalos adat erről.

„Nem hiányzik a magyarországi gyűlölködés meg az óriásplakátok szitokszavai” – interjú a Szélkiáltó zenekar zenészével

Indiában, a kelet Oxfordjaként is emlegetett Púné városában tanul és tanít nyolc hónapon át az idén ötvenéves Szélkiáltó zenekarban ismertté lett Rozs Tamás. A zenész-zeneszerző, tanár a Szabad Pécsnek adott interjúban arról is beszélt, hogyan látja a magyarországi helyzetet a távolból.

A helyiek egy része úgy érzi, hogy elvették tőlük a kétmilliárd forintból felújított, nyolcszáz éves jáki templomot

Kétmilliárd forintot kapott a katolikus egyház a jáki templom felújítására, de nem minden valósult meg a tervekből, a fűtés befejezésére például a helyiek gyűjtöttek adományt. A projektvezető szerint ennek nagy része elkészült. A jákiak azt is nehezményezik, hogy bekerítették a templomkertet.

„Elegük van” – szerdán várhatóan ezer ember csatlakozik a sztrájkhoz a sopronkövesdi Autoliv gyárban

Ismét sztrájkolni készülnek a sopronkövesdi Autoliv gyár alkalmazottai. Egy, a Nyugat.hu-nak nyilatkozó dolgozó szerint elegük van abból, hogy „a környéken már majdnem mindenhol jobban keresnek”. A magyar kormány 2022-ben stratégiai megállapodást írt alá a céggel.

Fideszes kontroll alatt a helyi nyilvánosság Hajdúnánáson, ahol 2019-ben senki sem tudott győzni

A hajdúnánási városvezetés korlátozta a testületi ülések közvetítését az önkormányzati tévében. A helyi pártlap főszerkesztőjét állították a közpénzből fenntartott városi újság élére. Még a legnépesebb helyi Facebook-csoportban is önkormányzati dolgozó terjeszti a Fidesz üzeneteit.

Sok csecsemő hónapokra a kórházban ragad a bezárt gyermekotthonok és a kevés nevelőszülő miatt

„Nagyon sok gyerek vár gondozási helyre, kevés az a pénz, amit a gyerekek ellátására kapnak a lakásotthonok és a nevelőszülők” – nyilatkozta a Kecsup.hu-nak Oláh Ibolya énekesnő egykori nevelőnője, aki a bicskei ügy körüli botrány hatására hagyta ott a gyermekvédelemben betöltött állását.

Nem marad együtt a Fideszt 2019-ben Pécsen leváltó ellenzéki csapat

Négy és fél éve a független Péterffy Attila által vezetett ellenzéki összefogás nyerte meg a választást Pécsen. A fideszes többségű városvezetést akkor leváltó csapat nem marad együtt. Korábban eldőlt, hogy Péterffy újra megpróbálja, kedden a sajtónak bemutatták a képviselőjelölteket is.

Közel kétmillió forint egy hétre egy kétfős szoba a hotelben, amely Tiborcz István szállodaláncának márkaneve alatt nyílt

Tiborcz István érdekeltsége küldte ki a sajtóközleményt egy új hotelről Sárváron. A szálloda egyik tulajdonosa egy tőkealap, amelynek a tulajdonosa a Direkt36 korábbi cikke szerint több szálon kötődik Tiborcz István üzlettársához. A beruházás 2,5 milliárd forintos állami támogatást kapott.

Egy mianmari baptista lelkész és egy laoszi angoltanár egy kecskeméti gyárban – vendégmunkások Bács-Kiskunban

Tavaly 85 ezer vendégmunkás dolgozott Magyarországon, ebből háromezren Bács-Kiskunban. A Kecsup.hu riportja Kecskeméten munkát vállaló ázsiai dolgozók és munkaerő-kölcsönző cégek véleménye alapján mutatja be a helyzetet, és keres választ a téma kapcsán felmerülő kérdésekre.

„Megmozdult a civil kurázsi” – folytatódtak a debreceni pedagógusperek

Elmaradt illetménypótlékjai miatt indított pert több pedagógus a Debreceni Tankerületi Központ ellen. A tankerület elsősorban a perköltséget vitatja. Az alperes ügyvédje nem tudta megnevezni, hogy melyik cég üzemelteti a KRÉTA rendszert, amin keresztül elrendelték a helyettesítéseket.

Egy magáncég menti meg a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását Jánosházán

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására létrejött, állami tulajdonú Főkefe tavaly tavasszal jelentette be, hogy bezárja több Vas megyei telephelyét. A Főkefe az ötven kilométerrel odébb lévő megyeszékhelyen ajánlott másik munkát az alkalmazottaknak, pedig sokuk a városon belül is nehezen közlekedik önállóan. Egy magáncég oldotta meg a helyzetet.

Körmend, ahol a kosárlabda a helyi választásokba is beleszól

A Vas megyei Körmenden tízezren laknak csupán, de a város kosárlabdacsapata több mint 40 éve az első vonalban játszik. 1987-ben első vidékiként megnyerték az országos bajnokságot. Bebes István (Fidesz) 22 éve polgármester Körmenden, a bajnokcsapat játékosa volt, kihívója, Patonay Imre a volt edző.